Ismét véget ért egy év. Nekünk sok változást hozott, és hálás vagyok, hogy azt mondhatom, összességében pozitív irányba. Vannak azonban területek, ahol „visszafejlődtünk”: például így, hogy mások gyerkőceivel játszom angolul, kevesebb idő jut arra, hogy a sajátjaimmal tegyem ugyanezt. Kevesebb időm jut a blogolásra is, ami látszik is a bejegyzések számán. Idén megpróbálom orvosolni ezt (újévi fogadalom! :)), és más újdonságokat is tervezek. Addig pedig álljon itt egy lista azokból a bejegyzésekből, amelyek 2011-ben születtek, és a leginkább tetszettek nektek (a látogatottsági statisztika alapján):
10. Two Little Dickie Birds – készítsetek madárkákat és énekeljetek angolul
A Two Little Dickie Birds mondókával ismerkedtünk meg új formában, dallammal, és készítettünk hozzá madárkákat.
9. Angol mozgásos dalok – még akár farsangi mókázáshoz is
Patty Shukla szuper mozgásos dalait nézhetitek-hallgathatjátok meg ebben a bejegyzésben.
8. Az (egyik) legjobb játék esős időre: só-liszt gyurma főzés nélkül
Az esős nyári időben játszottunk só-liszt gyurmával, ami az angolozásra is jó alkalom.
7. Tök (jó) mesék és dalok angolul
Halloween közeledtével olyan mesékkel és dalokkal ismerkedtünk meg, melyeknek főszereplője a „pumpkin”.
6. Iskola, iskola, ki a csuda jár oda
Ebben a bejegyzésben az iskolaválasztással kapcsolatos gondolataim osztottam meg veletek, és kértem, írjátok meg, ti mit gondoltok. Parázs vita alakult ki az iskola melletti és elleni érvekkel, és még nagyon sok más kérdés (pl. az olvasás tanulása második nyelven) is felmerült.
5. Újabb szuper egyszerű angol dalok gyerekeknek
Három videó és szuper angol gyerekdal a Super Simple Songs-tól.
4. Vidám évindító – If You’re Happy and You Know It!
A 2011-es évet ezzel a vidám dallal nyitottuk itt a blogon, amit a Barefoot Books jóvoltából videós formában is élvezhetünk.
3. Moon, moon, moon – angol gyerekdal lefekvés előttre
A Laurie Berkner Band egyik csodálatos, többszólamú dalát nézhetitek meg ezen a videón.
2. Közelgő hálaadás – nyerj ajándékot!
Novemberben Hálaadás alkalmából nyereményjátékon vehettetek részt itt a blogon. A nyertes, Rita, azóta meg is kapta a könyveket és a magazinokat, és nemrég írta örömmel, hogy kislányának a Mixed-Up Chameleon lett a kedvence.
1. A tél színei – angol dalok gyerekeknek téli ruházatról, színekről
A legtöbbet olvasott bejegyzés megint aktuális: a tél színeiről és téli ruhadarabokról szóló gyerekdalokat nézhettek meg videón.
Köszönöm, hogy 2011-ben is olvastad a Kétnyelvű Gyerek blogot, várlak vissza idén is szeretettel! B.ú.é.k.!
Hááát…. én már a zsarolást azért bevetettem… elég sikeresen 😀 (no, nem érzelmit), de ahogy látom, belendítette a dolgot. Angolból méghozzá. Reméljük, hosszútávon ez a kis hiba még kamatozni fog….
Konkrétan: én tudom, hogy Domi, ha rájön arra, hogy valaki ért magyarul, akkor naná, azonnal kihasználja, és elcsevegne azonnal magyarul, mert akkor folyamatosan tudna beszélni (ami neki lételeme…). De ha egy kis számítógépes játékelvonás került a képbe ezért, naná mindent bevetett, amit tudott angolból. De ez csak egyszer volt, és most már nem kell, élvezi, hogy mer beszélni. Eddig nem mert.
Na, ez volt a zsarolás.. 🙂
Köszi, Zsuzsa, b.ú.é.k. még egyszer nektek is! Ennek a bejegyzésnek az eredetijét már olvastam. Valahogy számomra természetes volt, hogy sosem szabad ilyeneket mondani (egy kommentelő talán meg is jegyezte, hogy ez a gyereknevelésre úgy általában is igaz kellene hogy legyen). Büntetni, érzelmileg zsarolni azért, mert a gyerek nem beszél x nyelven? Hmmm?!
Boldog Új Évet Nektek is Annamari, és Nektek is lányok!
Tegnap átolvasgattam a legolvasottabb bejegyzéseket megint. Lemaradtam egy-két dologról, az biztos. 🙂
Na de lassan újra be kell izzítanom a skype-t is :S 🙂
Addig is, ezt találtam: http://felicitasz.blog.hu/2012/01/05/10_dolog_amit_ne_mondj_a_ketnyelvu_gyermekednek#more3519624