Karácsony közeledtével egy különleges idézetet hoztam, amelynek látszólag nem sok köze van a nyelvátadáshoz, a kétnyelvű neveléshez. Ha jobban belegondolunk, akkor viszont mégis.
Nemrég a lányommal az én régi könyveim között kutakodtunk, mert az iskolába be kellett vinnie egy olyan regényt, amit én is olvastam gyerekként. Sorra kerültek a kezembe azok a kötetek, amelyek nagy kedvenceim voltak: Belle és Sébastien, A fekete szépség, A titkos kert, Lassie hazatér… Beszélgettünk arról, mennyire szerettem (szeretek most is) olvasni, és hogy milyen jó érzés nekem, hogy ő is lapozgatja az én régi kincseimet. Erre valami olyasmit mondott, hogy „Anya, majd én is odaadom ezeket a lányomnak, hogy olvashassa.” Szívmelengető, hogy majd’ 9 évesen erre gondol…
És ami még nagyobb öröm a nyelvátadással kapcsolatban: nemrég kért egy példányt magának a könyvemből, hogy majd ő is tudja, hogyan csinálja, ha neki is gyermeke születik. Hm. Családi tradíciókra fel! 🙂
Fotó: Jonathan McPherskesen