A Kétnyelvű Gyerek magazinban egy kétoldalas cikket írtam arról, hogy miért szuper alkalom a főzés a nyelvtanulásra/-átadásra és gyakorlásra, illetve arról, hogy maga a főzés mennyi mindent tanít észrevétlenül a gyerekeknek, amellett, hogy kellemes időtöltés. Arról nem is beszélve, hogy ott a finom végeredmény, amit büszkén fogyaszthatunk közösen a gyerekekkel.
Mi nemrég a répatortát próbáltuk ki (inkább sütemény, mint torta formájában, bár kerek formában is biztosan elkészíthető), amely gyakori édesség az angolszász országokban (leginkább az Egyesült Királyságban és az USA-ban). Mivel a répa az édesebb zöldségek közé tartozik, már a középkortól használták sütemények édesítésére, maga a süti pedig a II. világháború alatt reneszánszát élte a britek körében a jegyrendszer miatt.
Őszintén bevallom, annyira nem lelkesedem a répáért, megeszem nyersen és főtt formában is, de nem ez a kedvenc zöldségem (a gyerekeim jobban lelkesednek érte, szerencsére :)). Az pedig egészen furcsának tűnt, hogy süteménybe is kerüljön belőle. A répatorta készítéséhez a végső löketet az adta, hogy Dani egyik kedvenc angol (egy zöldséges farmot bemutató) filmjében is elkészítik. Gondoltam, ám legyen, kóstoljuk meg, aztán legfeljebb nem készítjük többet, ha nem annyira finom. Tovább olvasom: Süssetek angolul angol süteményt: répatorta recept