A Kétnyelvű Gyerek magazinban egy kétoldalas cikket írtam arról, hogy miért szuper alkalom a főzés a nyelvtanulásra/-átadásra és gyakorlásra, illetve arról, hogy maga a főzés mennyi mindent tanít észrevétlenül a gyerekeknek, amellett, hogy kellemes időtöltés. Arról nem is beszélve, hogy ott a finom végeredmény, amit büszkén fogyaszthatunk közösen a gyerekekkel.
Mi nemrég a répatortát próbáltuk ki (inkább sütemény, mint torta formájában, bár kerek formában is biztosan elkészíthető), amely gyakori édesség az angolszász országokban (leginkább az Egyesült Királyságban és az USA-ban). Mivel a répa az édesebb zöldségek közé tartozik, már a középkortól használták sütemények édesítésére, maga a süti pedig a II. világháború alatt reneszánszát élte a britek körében a jegyrendszer miatt.
Őszintén bevallom, annyira nem lelkesedem a répáért, megeszem nyersen és főtt formában is, de nem ez a kedvenc zöldségem (a gyerekeim jobban lelkesednek érte, szerencsére :)). Az pedig egészen furcsának tűnt, hogy süteménybe is kerüljön belőle. A répatorta készítéséhez a végső löketet az adta, hogy Dani egyik kedvenc angol (egy zöldséges farmot bemutató) filmjében is elkészítik. Gondoltam, ám legyen, kóstoljuk meg, aztán legfeljebb nem készítjük többet, ha nem annyira finom.
Következő munkafázis a receptkeresés volt. Nem szöszöltem sokat vele, az első receptet használtam, ami „szembejött” a neten. Vegyítettem bele saját ötleteket is, meg a hozzászólóktól is került bele egy kis „fűszer”, így a mi répás sütink receptje így néz ki:
Ingredients/Hozzávalók:
4 eggs/4 tojás
1 cup butter/250 g vaj
2 cups brown sugar/40 dkg barna cukor
2 teaspoons vanilla extract/ 2 teáskanál vaníliakivonat (kb. 10 ml)
2 cups flour/25 dkg liszt
3 teaspoons baking soda/3 teáskanál szódabikarbona (kb. 12 g)
1/2 teaspoon salt/kb. 3 g só (ezt csak ránézésre tettem bele, lehet kevesebb is)
3 teaspoons ground cinnamon/3 teáskanál őrölt fahéj
1/4 teaspoon ground nutmeg/1/4 teáskanál őrölt szerecsendió
3 cups grated carrots/kb. 30 dkg reszelt répa (nagylyukú reszelőn reszelt)
1 cup chopped or ground walnuts/kb. 10 dkg darált dió
1 or 2 sliced bananas/1 v. 2 banán szeletelve
——————————————
1/2 cup butter, softened/10 dkg puha vaj
8 ounces cream cheese/kb. 250 g krémsajt (mascarpone)
2 cups confectioners’ sugar/20-25 dkg porcukor
Directions/Készítése:
1. Preheat oven to 350 degrees F (180 degrees C). Put parchment paper in a 9 × 13 inch pan.
A sütőt melegítsük elő 180 fokra, egy kb. 23 × 35 cm-es (magasabb falú) tepsit béleljünk ki sütőpapírral.
2. In a large bowl, beat together eggs, butter, brown sugar and 2 teaspoons vanilla.
Egy nagyobb keverőtálban keverjük habosra a tojásokat, a vajat, a cukrot és a vaníliakivonatot.
3. Mix in flour, baking soda, salt, cinnamon and nutmeg.
Adjuk hozzá a lisztet, a szódabikarbonát, a sót, a fahéjat és a szerecsendiót.
4. Stir in carrots, banana and walnuts.
Keverjük hozzá a répát, a banánt és a diót.
5. Pour into prepared pan and bake in the preheated oven for about 40 minutes (or until a toothpick inserted into the center of the cake comes out clean).
Öntsük az előkészített tepsibe, és tegyük az előmelegített sütőbe kb. 40 percre (vagy addig, amíg a tészta közepébe szúrt fogpiszkálóra már nem ragad rá a tészta).
6. Let cool in pan for 10 minutes, then put onto a wire rack and cool completely.
Hagyjuk a tepsiben hűlni 10 percig, majd tegyük süteményrácsra és hagyjuk, hogy teljesen kihűljön.
7. To make frosting: In a medium bowl, combine butter, cream cheese and confectioners’ sugar. Beat until the mixture is smooth and creamy. Frost the cooled cake.
A máz készítéséhez: közepes edényben keverjük össze a vajat, a krémsajtot és a porcukrot. Addig keverjük, amíg krémes és sima nem lesz. Kenjük a kihűlt sütire.
Mondanom sem kell, a répatorta nagy sikert aratott (semmi répaíze nincs), az első alkalom óta már ismételtünk is. Próbáljátok ki, és írjátok meg, hogy ízlett! 🙂