Tegnap már mutattam neked legújabb „játszótársunkat”, az egynyelvű képes gyerekszótárt. Ma délelőtt eszembe ötlött, hogy mi lenne, ha még érdekesebbé tenném a böngészését, és elkészítettem Eszternek egy kincsvadászatos feladatlapot. Délután ki is próbáltuk, és úgy tűnik, készíthetem a következőt. 🙂
A feladatlap 10 kérdést/teendőt tartalmazott angolul, ilyet például, hogy „Keresd meg a VÁLTÓ szót a szótárban, és nézd meg, mi annak az eszköznek a neve, amit az egyik futó a másiknak ad.” Minden megfejtést le kellett írnia a feladatlapra, mert újabb rejtvény következett: ha készen lett, bizonyos szavak adott betűit felhasználva – ezek vannak a feladatlapon szögletes zárójelben – egy új szót kellett alkotnia, amely a lakás egyik helyiségét takarta, ott várt rá a meglepi, a jutalom a teljesítményéért. 🙂
Azért szükség volt a segítségemre, de jó alkalom volt ez arra, hogy gyakoroljuk az olvasást, és nem utolsó sorban a szótár használatát. Hiszen egy ekkora gyerkőcnek még az is feladat, hogy hol talál meg benne egy szót, nem elég az adott betűhöz lapozni, azon a szakaszon belül is át kell gondolni, hogy következnek egymás után az ABC betűi. Az már csak hab a tortán, hogy új szavakat is tanulunk, sőt, az írást is gyakoroljuk, mindezt persze úgy, hogy a gyermek nem érzi kényszernek, hanem élvezi, és úgy zárja a tevékenységet, hogy „anya, kérem a következő feladatlapot”. Anya meg kénytelen azt mondani, hogy holnap, mert azt még össze is kell állítani. Úgyhogy most gyárthatom a következőt. 🙂
Ha nincs is ilyen szótárad, tulajdonképp bármilyen más képes szótár vagy enciklopédia megteszi, készíthetsz hasonlót. Innen letöltheted a mi feladatlapunkat, ha szeretnéd megnézni, milyen.
Katalin, örülök, hogy nálatok is bevált! 🙂
Nagyon szuper otlet, en is keszitettem egy feladatlapot masodikos lanyomnak a McGraw Hill Childrens’ Dictionary-bol. Nagyon elvezte, szinten kerte a kovetkezot. Abban maradtunk, hogy pentekenkent csinalhat egyet, mert tenyleg eleg idoigenyes az osszeallitasa. Plusz ugye a „meglepetest” is ki kellett nyomtatnom, Valentin-os es husveti „word search”-oket valogattam, es a word sudokunak is nagyon orult. Koszonjuk a megosztast!