Egy aranyos angol mesét találtam a minap: főszereplői állatkerti állatok, nincs túl sok belőlük, így a kisebbeknek is befogadható a történet (ami nagyon vicces és kedves), a mese pedig használható a színek tanulásához is. Nincs túl sok szöveg benne, szinte ugyanaz a mondat hangzik el többször, de ez előnyére is válhat, hiszen nagyszerűen lehet kommentálni, kérdezni, beszélgetni mesenézés közben. Nem is élek vissza tovább a türelmetekkel, a legegyszerűbb, ha megnézitek videón: Megnézem a Good Night, Gorilla mesét
játékötletek
Testrészek és szörnyecskék
Egy szórakoztató játékot próbáltunk ma ki a gyerekeimmel: szörnyecskét „építettünk”, de nem ám akárhogy! Kerestem egy viszonylag kedvesnek tűnő szörnyet, ebből készítettem el a játékot, amellyel a testrészeket és a számokat lehet játékosan gyakorolni.
Leradíroztam a képről minden testrészt, csak a test és a fej maradt. Kinyomtattam így a szörnyet, illetve az eredeti képet is több példányban, majd mindent lamináltam. Az eredeti szörnyekről levagdostam a testrészeket (horn – szarv, eye – szem, ear – fül, mouth and teeth – száj és fogak, arms – karok, spots – pöttyök, tail – farok, legs and feet – lábak és lábfejek). Ezeket lehet a testre rápakolni. A feladat: minél viccesebb szörnyecskét összerakni, lehet öt szeme, három lába stb. Nem csak angolul, bármilyen nyelven működik! [Tovább olvasom…] about Testrészek és szörnyecskék
Five Brown Teddies – angol gyerekdal és játék
Most, hogy más kicsikkel is foglalkozom, nem csak a saját gyerekeimmel, még inkább kutató módba kapcsoltam: keresem az újabb és újabb lehetőségeket, amellyel megnyithatom előttük az angol nyelvben rejlő, játékos tanulást biztosító kincsek tárházát. Az egyik ilyen játék és dal, amit a múlt héten kipróbáltunk, a Five Brown Teddies volt. Az enyémek már ismerték korábban is, néztük a Noodlebug DVD-n is, de most, hogy a dalt el is játsszuk, ismét kedvenc lett náluk is.
A dal tradicionális angol gyerekdal, nagyon egyszerű a szövege, szinte ugyanaz ismétlődik minden versszakban, épp ez adja a varázsát, no meg az, hogy versszakonként eggyel csökken a falon ülő macik száma. Így hangzik a szövege: [Tovább olvasom…] about Five Brown Teddies – angol gyerekdal és játék
Járművek a kádban?
Őszintén bevallom, nem annyira kedvelem, amikor fürdetésnél úszik a fürdőszoba. A gyermekeim bizony képesek az egész helyiséget uszodává változtatni (volt már arra is példa, hogy a plafonról csöpögött a víz…), ezért igyekszem valamiféle játékkal lekötni őket fürdés közben. (Bár gyakran előfordul az is, hogy a fürdést zuhanyzás váltja ki.) [Tovább olvasom…] about Járművek a kádban?
Tanuljátok a testrészeket Krumplifej Úrral!
Egy kreatív játékot mutatok most, amely a testrészek tanulásához hasznos – bármilyen nyelven. Engedd meg, hogy bemutassam Krumplifej Urat. (Ezúton is köszönet ismét Lillának, akitől a sajátunkat évekkel ezelőtt kaptuk! :))
Magam sem gondoltam, hogy ezzel a játékkal már 1952 óta játszanak a gyerekek, és ez volt az első játék, amit a tévében reklámoztak. Krumplifej Úr eredetileg műanyagból készül, a miénk viszont textilből van, ami számomra kedvelt tulajdonsága. Így néz ki Krumplifej Úr: Megnézem, miért jó a testrészeket tanulni vele
Itt az advent, várjuk a karácsonyt angol dalokkal!
Nagyon aranyos dalokat, mondókákat találtam a karácsonyváráshoz, az a legjobb bennük, hogy nem csak énekelni, elmondani lehet ezeket, hanem eljátszani, sőt, kreatívkodni (rajzolni, vágni – akár filcből, színezni, festeni) is, hisz célszerű elkészíteni a kellékeket hozzájuk. Használjátok egészséggel! (Köszönet Miss Tracy-nek értük – a stílusa kicsit harsány nekem, de ez mit sem von le a dalok, játékok értékéből, amiket ő maga talált ki.)
It’s Rudolph, Santa’s favourite reindeer. But… o-oooh… where’s his nose? [Tovább olvasom…] about Itt az advent, várjuk a karácsonyt angol dalokkal!