Ha a szülő egy tanult nyelvet (ami nem anyanyelve) szeretne átadni gyermekének, vajon lehetséges-e? Működik-e? Nem tesz-e kárt ezzel? Nem csak én mondom, hogy nem, és hogy ez valóban működhet, hanem Barbara Zurer Pearson is, aki a Massachusetts-i Egyetem kutatója (és hatalmas tapasztalattal rendelkezik a kétnyelvűségről): „Nincs arra mutató jel, hogy a beszédfejlődés kárt szenvedne, ha a szülők nem anyanyelvüket, hanem egy tanult nyelvet adnak át gyermeküknek.”
Nem én történetesen tanárnak készültem és még az is vagyok :)) Bocsánat nem néztem utánad, csak ami a neved mellett volt,abból következtettem, hogy hol tanultál. Igazából nem sértésnek, hanem reklámnak gondoltam a konferenciát. Igen, az is igaz, hogy már fullos, de nyilván lesz még hasonló „összejövetel” érdeklődőknek. A rendszertől én sem vagyok elájulva, sőt (de ezt gondolom a post-omból lehetett is érzékelni :)), azért is dolgozom így, azért is foglalkozom picikkel (és persze nagyokkal is:))). Nagyon jól ismerem az általad leírt professzorokat, hiszen a mi korosztályunk nap mint nap ezzel a réteggel szembesül a munkánk során.
Úgyhogy annyira nem értettem, miről is szól a válaszod, de az tuti, hogy én nem volt orosztanár vagyok :)))
Szia Anikó,
sikerült befejeznem az iskolát. Látom, Neked meg sok diplomád van. Gondolom műszaki területen sikerült elhelyezkedni valahol, mert egy humán diplomával Mo-on nem sokra megy az ember, hacsak nem idegen nyelvből szerezte azt. Nem tudom, hogy az feltűnt-e az adatlapomban, hogy nem Budapesten élek? Vagy az elkerülte a figyelmed? Egyébként pedig sokszor szkeptikus vagyok a szakkönyvekkel kapcsolatosan, tudod „a papír sok mindent elbír” és Te is biztosan találkoztál olyan tanárokkal, „professzorokkal”, akik pár éve még oroszul okították a jónépet, aztán a rendszerváltás után hip-hop hirtelen angol „professzorokként” rukkoltak elő….arról nem is beszélve, hogy nem hogy gyereket nem neveltek még életükben, de kutyájuk, macskájuk sincs otthon….szeretem amikor ilyen emberek leírnak valami „okosat” egy A4-es lapra és utána a végén még kitüntetést is kapnak érte….bocs, de nagyon nem vagyok a rendszertől elájulva… jobb lenne, ha mindenki csendben tenné a dolgát….
bocs, nem akartam udvariatlan lenni, de erről ez a véleményem
Most ahova járok, hihetetlen, de tényleg olyan, hogy rendesen már sütök minden alkalomra. Bemegyek és kávézunk, sütizünk egész idő alatt. Nagyon jól érezzük magunkat, érdekes emberekkel találkozom, jó a hangulat, jó a tanár anekdotáit hallgatni, minden szuper, csak sokkal hatékonyabban is tudnék németül tanulni, ha lenne más lehetőség. Más lehetőségről per pillanat nem tudok. Ez van.
Valóban az az egyszerűbb, ha az anya az anyanyelvét adja át, az idegen nyelvek tanítását pedig anyanyelvűre bízza. Én is ezt tenném, ha külföldön élnénk, vagy a drága (tényleg anyanyelvűeket alkalmazó) magánovit fizetni tudnánk. Úgyhogy marad az itthoni angolozás. És hogy nem beszélem anyanyelvi szinten, és akcentusom van? A kezdő lökéshez elég volt, most pedig már kezd túlnőni rajtam. Több esetben tanultam tőle újat, mert a tévéből, internetről összeszed számomra is ismeretlen dolgokat. Ráadásul pont ezért akcentusa sincs, vagy nem számottevő. És nem utolsó szempont, hogy az angol nála nem intézményhez, kötelező foglalkozáshoz, hanem anyával való közös játékhoz kötődik, ezért szereti is.
A lányom az angol után/mellett most a spanyolért rajong 8 évesen. 🙂
Írni és olvasni tudó gyereknél már nem hiszem, hogy fennáll a veszély, hogy mutista legyen… Ez a jelmondat, „megszerettetni az angolt” bármilyen korosztályra igaz lehet… Én most egészen picikkel foglalkozom angol nyelvű nevelőként (1-4 év, illetve ovisok), ide jutottam a középiskolai tanítás után, miután elkezdtem az saját gyerekeimmel foglalkozni. Nagyon érdekes látni, hogy mennyire másképp „tanulnak” ilyen korban a gyerekek. Igen, dalok, mondókák, mesék, sok-sok játék – innen már csak egy lépés a szabad kommunikációs helyzetek felajánlása a gyerekek felé, amit ők szuperül ki tudnak használni még kicsi korban. Egy általános iskolás már nem fogja, mert fennakad azon, hogy „mit mondtál? nem értem.” Pici korban még ki tudod használni azokat a képességeket, amelyeket az anyanyelv elsajátításához használ a gyerek. Nagyobb (pl. iskolás korban) már nem .
Egyáltalán nem a tökéletes nyelvtudás illúzióját üldözöm, csak szerintem annak van csak értelme, ha az embernek használható nyelvtudása van. Ha nem tudja használni az életben az adott nyelvet, kár volt vele az időt tölteni. (Töltöttem el úgy éveket angol nyelvtanulással, hogy semmi értelme nem volt. És a mostani német tanfolyamomnak sincs sok értelme, inkább egy főzőtanfolyamhoz hasonlít…persze így is lehet nyelvet tanulni, de szeretem az időmet ennél jobban beosztani)
Magyarországon az idegen nyelv oktatása a közoktatásban szerintem gyerekcipőben jár, hisz a tanárképzés is úgy pocsék ahogy van. Nem misztifikálom túl ezt a témát egyébként és ha nem magyar lennék, biztos nem tanítattnám a gyerekemet se németül, se angolul. Viszont most per pillanat az a helyzet, hogy idegen nyelv nélkül egy magyar embernek nagyon kevés esélye van a normális élethez. Hogy mi lesz 30 év múlva? Fogalmam sincs. Lehet, hogy mindenki kínaiul fog körülöttünk beszélni, bármennyire is nehéz a nyelvet és a kultúrát most megtanulni….ki tudja mi lesz…
Ez a lényeg.
A húgom, hogy látta és hallotta, hogy beszélek angolul, ma 20 évesen Angliában tanul francia szakon. Én voltam neki a kezdő lökés. 🙂 (Mondjuk neki úgy telt el a gyerekkora, hogy nem volt hajlandó csak angolul mesét később filmeket nézni…Mo-on azért szerintem ez is ritka, hogy egy gyerekben ennyire erős legyen a vágy és az elhatározás, hogy meg akar egy idegen nyelven tanulni…de lehet, hogy ez csak az én véleményem)
@[100000171266008:2048:Annamari Bán] Nekünk a fősulin egyébként az egyik jelmondat mindig az volt, hogy ” ti ahhoz kaptok diplomát, hogy a gyerekekkel megszerettesétek az angolt”
lehet, hogy ezt én értem félre, de szerintem ez nem tanítást jelent, csak annyit, hogy megalapozom írni és olvasni anyanyelvükön már készségszintű gyerekeket (azért, hogy ne legyenek mutisták) a hozzáállásukat egy idegen nyelv tanulásához. Dalokkal, mondókákkal, sok-sok játékkal. Ennyi.
Szerinted?
Magyarországon nagyon hajlamosak vagyunk ezt az akcentus dolgot túlmisztifikálni, sajnos. Pedig ha tudnánk, hogy az angolnak hány akcentusát beszélik, és az irodalmi angolt pedig a britek 2-3%-a összesen… mégis gond nélkül megérteti magát mindenki.
Dóra, én mertem, és tudtam vele (tanárként) nem úgy foglalkozni, mint ahogy az iskolában tanítottam. 🙂 Persze, hogy nem ugyanaz a kettő, épp azért más (és jobb) szerintem kisgyerekkorban. 🙂 De érezheti úgy valaki, hogy ezt nem akarja megpróbálni, nincs ezzel semmi baj. Én úgy gondolom, nagyon sokat veszítettünk volna, ha nem vágunk bele. 🙂
24-én lesz, de nagyon úgy tűnik, hogy már nem lehet jelentkezni. (Mellesleg nem a szervezés magasfoka, így elsőre így tűnik…)
Zsófi, senki nem állítja, hogy felnőtt korban nem lehet nyelvet tanulni. Az viszont tény, hogy teljesen másképp tanulunk felnőttként, ezért is nevezzük a gyerekkori „tanulást” elsajátításnak. Persze, ez feladat a gyereknek, de ha jól csinálod, akkor élvezi. 🙂
Az, hogy váltogatni fogja a mondaton belül a nyelveket, akkor lesz így, ha te is váltogatod, mint ahogy írod, utánoz. De ha lehetőséget kap arra, és elég gazdag nyelvi környezetben lehet ahhoz, hogy hosszabb ideig halljon egy-egy nyelvet akár ugyanattól a személytől is, minden nehézség nélkül különbséget tud tenni, és maga is úgy használja majd. (Az egy szülő – egy nyelv stratégia csak egy a lehetségesek közül, és vannak esetek, amikor nem a legeredményesebb.)
Egyébként a te helyedben és is magyarul beszélnék a gyerekemhez, hogy megőrizzem az anyanyelvünket. Itthon viszont éreztem magamban elég motivációt és lelkesedést ahhoz, hogy átadjam neki az angolt is. Szóval lehet Magyarországon más nyelven is tanulni, ha az egész játék! 🙂
Szia Zsuzsa!
A hozzászólásommal viszont feltételnül fel szerettem volna hívni a figyelmet arra, hogy egy kisgyerek esetében, ahol a nyelvelsajátítás automatikus (egy felnőtt esetében is, ha olyan környezetben van, de egy felnőttet soha nem veszélyeztet a mutizmus, míg egy gyerek ennek ki van téve) És tök szép és jó, hogy tanuljunk minél több idegen nyelvet, de a mutizmusról kevés szó esik, pedig hatalmas probléma, ha benne vagy.
Nem mutista a gyerekem, az odafigyelésemnek hála, nem történt semmi baj. Beszédhiba és mindenféle akcentus nélkül beszéli a magyart és a németet, egy picit angolul is beszél és ért.
Arra próbáltam felhívni a figyelmet, hogy mindennek van árnyoldala, a többnyelvűségnek is valamint arra, hogy a többnyelvűséghez vezető útban is vannak nehézségek és lehetnek buktatók. Az eredmény (intenzitástól függően 1-2 év) a végén minden esetben csodálatos ,még egy felnőttnél is (nem értek azzal egyet, hogy csak gyerekek tudnak idegen nyelvet tanulni, szerintem arra bárki képes, bármikor, ha rá van kényszerítve)
De ez minden esetben egy megfeszített munka eredménye, (felnőtt és gyerek esetében egyaránt) csak visszatekintve tűnhet esetleg úgy, hogy „a gyerekre milyen könnyen ráragadt a nyelv”.
Másik:
egy embernek, csak egy nyelven szabad a gyerekhez hozzászólni, különben a gyerek is váltogatni fogja akár egy mondaton belül a nyelveket, mert utánzással tanul. És minél korábban rögzül egy gyerekben rosszul valami, később annál nehezebben lehet majd a rosszat „kinevelni” belőle.
Nekem ez a másik indokom arra, hogy miért csak magyarul beszélek Szilvihez. (Az angolt úgy tanulta meg baba korában, hogy nézte, hogy másokkal hogyan beszélek…. nem foglalkoztam vele külön)
Egy szó mint száz:
Mo-on magyarul lehet megtanulni. Ez van. Mondom ezt angol szakos tanítóként. Kvázi magam ellen beszélek.
Szép napot és minden jót!
Zsófi
Valóban az az egyszerűbb, ha az anya az anyanyelvét adja át, az idegen nyelvek tanítását pedig anyanyelvűre bízza. Én is ezt tenném, ha külföldön élnénk, vagy a drága (tényleg anyanyelvűeket alkalmazó) magánovit fizetni tudnánk. Úgyhogy marad az itthoni angolozás. És hogy nem beszélem anyanyelvi szinten, és akcentusom van? A kezdő lökéshez elég volt, most pedig már kezd túlnőni rajtam. Több esetben tanultam tőle újat, mert a tévéből, internetről összeszed számomra is ismeretlen dolgokat. Ráadásul pont ezért akcentusa sincs, vagy nem számottevő. És nem utolsó szempont, hogy az angol nála nem intézményhez, kötelező foglalkozáshoz, hanem anyával való közös játékhoz kötődik, ezért szereti is.
Most látom, hogy Somogyi Zsófi az ELTE TÓFK-n van/volt. Most lesz 25-én egy remek konferencia pont ebben a témában az intézményben. Érdemes esetleg benézni:)).
Az emberek többsége (ha a nagy világban körülnézünk) többnyelvűként nő fel, tehát nem beszélhetünk kizárólag egy anyanyelvről. Igazából hülyeség is így kategorizálni, mert valószínűleg a kommunikáción van a hangsúly és nem azon, hogy „felcímkézzük” az adott nyelvet. Ha egy gyerek 2-3 évesen mondjuk le van maradva (a szülő szerint) a beszéddel, attól még nem szabadna megijedni és a többnyelvűséget feladni. Pici babákat/gyerekeket (plusz minden korosztályt) „tanítok” németre, a tapasztalat azt mutatja, hogy a gyerekek különböző tempóban, más-más módon, de előbb-utóbb kommunikálni fognak a „2./idegen” nyelven is. Türelmesnek, következetesnek kell lenni, és nem árt, ha a szülő nem „nyűgnek” éli ezt meg, mert akkor tényleg teljesen ok. és jobb is a kizárólag magyar kommunikáció, és majd „idegen” segítséggel elsajátítja a gyerek a többi nyelvet is. 🙂 A három gyerekem közül a középsőnek beszédindításra volt szüksége, és még a legnevesebb logopédusok is a beszédjavítóban le akartak beszélni minket a kétnyelvűségről, sőt (balga módon) a németet látták (áttételesen persze engem) minden megkésett beszédprobléma okozójának. Ma már szépen beszél ez a gyerek is, mindkét nyelven, már „csak” a beszédhibáját kell korrigálni. Szóval én csak támogatni tudom a korai „nyelvoktatást” :)).
Nagyon sokan nevelnek kétnyelvű gyereket környezetemben, és egyik sem mutista… lehet 1.5 évesen még nem beszélnek, de 2-3 évesen folyékonyan beszélik mindkét nyelvet.Míg az egynyelvű gyereket majd tizenévesen külön nyelvórákkal kínozzák, kemény pénzekért…akkor senki sem fog arra emlékezni,hogy milyen szépen mondta a nyüszi ül a fűbent 1.5 évesen…
Magyarországon sajnos a nyelvtanárok nagy többsége durva akcentussal beszéli a nyelvet, sokszor hibásan, tehát iskolában sem tanulna meg rendesen a gyerek…akkor miért ne tanítsam én őt egy idegennyelvre?
Várom a véleményedet Annamari
Mi itt élünk Magyarországon. Ausztria határához közel. Lányaim ott járnak óvodába, ill. a nagyobbik már iskolába. Így könnyen megoldható a kétnyelvűség. Itthon csak magyarul beszélünk. Mindig szerettem volna, ha gyerekeim kétnyelvűen nevelkedjenek.Hiszem és vallom, hogy anyanyelvi szinten el lehet sajátítani egy idegen nyelvet, ha elég korán kezdjük. ÉS NEM LEHET ELÉG KORÁN KEZDENI! Minél előbb, annál jobb! Ez így nekünk a lakóhelyünknek köszönhetően lehetséges. Én itthon nem mertem volna németül tanítani a gyerekeimet. Szerintem az anya beszéljen az anyanyelvén a gyerekeivel. Tőle kell hogy az anyaország nyelvét tökéletesen elsajátítsák. Lehet ugyan idegen nyelven játszani, dalolgatni, szavakat tanulni a gyerekkel, de az olyan, mint egy idegen nyelv tanítás-tanulás. Ha a gyerek két vagy netán több nyelven nő fel, akkor mindegyik nyelvet a sajátjának érzi, amilyen nyelven szólnak hozzá, úgy válaszol vissza. Úgy tanulja a második, harmadik stb. nyelvet is, mint az anyanyelvét. Mivel nem beszélem anyanyelvi szinten a németet, kiejtés szempontjából legalábbis nem, ezért soha nem mertem volna itthon második nyelvként használni. Úgy tudtam volna foglalkozni a gyerekekkel, mint mikor idegen nyelvet tanítok az iskolában. Felnőni magyar anyanyelvűként, és idegen nyelvet tanulni mellette, nem ugyanaz mint kétnyelvűen felnőni! Szerintem.
Én a saját blogomból idézek 🙂
„Soha nem gondoltam, hogy anyanyelvi szinten beszélek akár angolul, akár oroszul, akár németül. Sőt még szerintem jól sem, a legpontosabban talán “kielégítőnek” jelölném. De nem beszélek tökéletesen magyarul sem, annak ellenére, hogy van egy magyar szakos tanári diplomám, valamint egy nyelvművelő édesanyám, aki elég sok energiát fektetett a beszédtechnikára, szép, kerek egész mondatok alkotására. Teljesen más műfaj az írás, hiszen ott van módom a szöveget többször átszerkeszteni, finomítani. De más egy előadás is, amelyre készülök, és a hallgatóság jobban “kényszerít” arra, hogy kontroll alatt tartsam a mondanivalómat.
Ha a tökéletes nyelvtudás illúzióját üldözzük, biztosak lehetünk benne, hogy sohasem fogjuk megtalálni a megfelelőt. Illetve hogy magunkat sohasem fogjuk arra alkalmasnak találni, hogy ilyenbe belekezdjünk. Mindig lesz olyan nyelvhasználat, írás, ami lehetne még jobb, még “angolosabb”, még kifejezőbb, pontosabb, akármilyenebb. Az is megdöbbent, hogy a szülő a maga “nem tökéletes” nyelvtudásával elképesztően jól elboldogul a világban, de hogy a gyermeke is tudjon ugyanazon a szinten, az már valamiért derogál, amit én nem teljesen értek. Sokkal közelebb áll hozzám Lomb Kató ars poeticája, miszerint a nyelvek azok, amelyeket rosszul is érdemes tudni. Ha pedig olyan munkát szeretnénk, amelyben fontos az igényes nyelvhasználat, ugyanúgy lehet fejlődni gyakorlással, rengeteg olvasással, ilyen irányú tanfolyamokkal, mint ahogy arra az anyanyelvemen is képes vagyok.”
Ezen túl azt gondolom, hogy még a kutatók is csak a jéghegy csúcsát látják a nyelvelsajátításban 🙂 Én se tudom még, hogy hová visz bennünket a több nyelv…
Első körben azt gondolom, Zsófi, hogy teljesen más dologról beszélünk akkor, ha valaki olyan környezetben szeretne nyelvet átadni, mint amit te is leírsz, és teljesen másról akkor, ha itt él Magyarországon. Részletekkel később jövök, szeretném, ha mások is leírnák a véleményüket. 🙂
Nem fog kárt szenvedni a gyerek, szerintem se, de túl sok értelmét nem látom egy tanult nyelv átadásának, ugyanis egy tanult nyelvet nem tud az ember 100%-osan átadni, már pedig ha nem tud 100%-osan egy nyelvet átadni valaki ( mert nem az anyanyelve) nincs értelme átadnia. Szórakozás céljából jó, de más értelme nincs. Vannak erre konkrét példáim a saját életemből.
Kezdjük a gyerekemmel. 8 hónaposan angol szavakat mondott először. Tőlem másolta. Még meg is tanult volna angolul (persze nem úgy, mint egy igazi angol, mert én sem vagyok igazi angol) , ha nem No-ban élnénk. Konkrétan óriási hátrány volt a számára, hogy angolul szeretett volna a németekkel beszélni. Traumaként élte meg, hogy én, az anyja, nem tudok olyan nyelven beszélni, ami az ország hivatalos nyelve. Akkora traumaként élte meg szegény gyerek, hogy majdnem mutista lett. És oké, lehet, hogy még tőlem is megtanult volna folyékonyan angolul, de könyörgöm, mire megyünk vele, ha mutista?
De van másik konkrét valós életből vett példám.
Barátnőm 4 nyelven beszél, de egyiken sem tud tökéletesen beszélni. Magyarul is óriási akcentusa van, a németek is mindig kérdezgetik őt, hogy honnan jött, angolul sem anyanyelvi szinten beszél és saját bevallása szerint franciául tud legkevésbé. A gyereke most 3 és fél éves. Az óvodát úgy kezdte, hogy addig alig hallottam a kislányát beszélni. Pedig nagyon szépen beszélt már, de mindenből csak nagyon keveset értett és mondott. (Magyarul gyönyörűen tudott köszönni meg annyit még tudott mondani, hogy Bóbita. Köszi :):):) Angolul 3 szavas mondatnál még többet nem hallottam tőle. Talán mióta oviba jár, felfejlődött a némete és talán még úgy tud a legjobban, de a társaihoz képest sokkal rosszabbul fejezi ki magát. Franciául nagyon ritkán skype-on nagymamájával „beszél”. Lehet, hogy nincs igazam, és ennek a kislánynak az agyában a beszédközpont sokkal fejlettebb, de valójában az életben ez tényleg elősegíti őt az érvényesüléshez?
Minden embernek csak egy anyanyelve van és a gyerekünknek édesanyaként azt illik átadni. Nem véletlenül hívják anyanyelvnek az anyanyelvet.
Az idegennyelvek tanítása a mi családunkban is fontos, de azt rábízom német- és angol anyanyelvű emberekre.
Nálunk ez vált be.
Itthon magyarul beszélünk, az oviban csak németül beszélnek. Később az angolt megoldjuk cserediákos programmal, úgy, hogy nem fogok minden nap skypeolni a gyerekemmel. Egy tanév alatt azt is meg lehet simán tanulni, főleg, ha angolról van szó.
Nálunk, a gyakorlatban, ez működik.