Így 9 év távlatából már nagyobb rálátása van az ember lányának arra, amibe belevágott. Otthon, egy tanult nyelvet átadni két gyermeknek – sokak számára ez megbotránkoztató, elítélendő tevékenység. Jönnek a már unalomig hallgatott tévhitekkel (pl. személyiségzavar, hogy az „ínyencebb” fajtából említsek). Megszoktam már, nem sok érzelmet kelt már bennem. Elfogadom, hogy van, aki másképp gondolja. Az oldalam olyan szellemek biztosítják, mint Nabokov, Szabó Magda, Saunders, Merrill és sok kortárs, akik előrébb járnak vagy épp követnek.
Abban, hogy megérte, semmi nem tud megingatni. A sok apró kezdeti siker (ahogy elkezdi a gyermeked visszaadni a nyelvet) megannyi apró gyöngyszem a motiváció gyöngysorán. Az ámulatból, amibe az ejtett, hogy egy ilyen helyzetben (magyar környezet, magyar család, anya a szilárd, de nem kizárólagosan angol forrás) egymás között is használták, használják a második nyelvet gyermekeim, még szinte most sem ocsúdtam fel. A nyelvátadásban való bizonyosságom sziklaszilárd alapját azonban nem ezek adják, hanem az, ahová mostanában értünk.
Az, hogy látom, milyen könnyedén használják a nyelvet. Gondolkodás nélkül. Az, hogy látom, milyen nyitottak más nyelvek iránt („Anya, majd ha a spanyolt megtanultuk, elkezdjük a németet?”), hogy ők maguk kérik, foglalkozzunk velük. Hogy úgy tanulják az újabbakat, hogy első perctől merik használni azt a néhány szót is. Hogy rendelkeznek a nyelvtanulással kapcsolatban egy olyan belső motivációval, amit az iskolai nyelvtanulás nem, vagy csak nehezen tud megadni. Az, hogy számukra a nyelvek egyet jelentenek a játékkal, az örömmel.
Mi kellett ahhoz, hogy ide jussunk? Ez egy külön történet is lehetne (jó hosszú, könyv szól róla), de ha egy gondolatsorban szeretném a lényeget megragadni, akkor talán ez lenne:
Vetkőzd le az elvárásaidat. Élvezd. Élvezd, hogy együtt játszotok, olvastok, beszélgettek a második nyelven. Add át az örömöt. És akkor visszakapod. És (remélem) továbbadják majd ők is.
Teljesen egyet értek veled Annamari! Sajnos én nem voltam elég kitartó a mindennapokban, valahogy sokat görcsöltem ezeken a tévhitek miatt, valamint amikor a kislányom 3 éves korában először mondta azt, hogy inkább magyarul, anya nem értem. Csak mondta mondta, hogy nem akar angolul…. én persze hébe-hóba, hetente egyszer, aztán havonta, aztán megint egy hetente mégis, nem is tudom az ellenállás miért volt részéről. Aztán volt, hogy félévig semmi. Már 11 éves, a suliban az angollal semmi gondja viszont, pedig rajzfilmekből olyan mondatokatból 30-at megtanulni hogy „There’s a dramatic change in the weather”, 4.-ben, nem rossz. Sose kell javítania, sőt… kétszer olvassa el. Megmarad a fejében, aztán kb. 2 hónapja magától átváltott a boltban, nagybevásárlás közepette. „Ma, what’s that?” Visszakérdeztem, angolul persze, most te angolul akarsz beszélni? Mire ő, persze angolul, igen. De érted, amit mondok? Jó, hogy értem anya, persze. Mennyibe kerül akkor ez? Innentől angolul beszéltünk kb. fél órát, boldog voltam, ő azt mondta, neki ez természetes, csak szavakat nem ért és arra rákérdez. Kommunikál. Csak nem tudom miért nem sikerült a nehéz fázison átjutnunk és nem tudom, hogy tehetném élvezetessé ezt neki minden nap. Még mindig hasznos a blogod! Nagyon sok mindenkinek ajánlottam.
Kedves Annamari! Még mielőtt kismama lettem elhatároztam, hogy angolul is fogok beszélgetni, játszani, énekelni a babával. Most már bármelyik pillanatban megszülethet, én szorgosan tanulom az angol dalocskákat, viszont a férjem szerint nem biztos, hogy jó, ha tőlem tanul angolul. Elég jól tudok angolul, de tény, hogy nem vagyok sem angol tanár, nem végeztem nyelv szakon, és nem is életem angol nyelvterületen, így van akcentusom, és biztosan hibázok is a nyelvtanban akaratlanul. Ennek ellenére úgy gondolom, így is jobban jár, mintha csak a suliban ismerkedne meg először a nyelvvel. Örülnék, ha megerősítenétek, hogy igazam van, és jól jár ezzel a gyerkőc.
Lehet,hogy igaza van az Édesanyának.. Ő megtapasztalta. De a magyar a Gyönyörű,Érzelemben hangzásban,,, Mindenhogy.