Melinda Franciaországban él férjével és két gyermekével, évek óta követi a blogot és rendszeres hozzászóló is. A francia és a magyar nyelv mellett az angolt is megpróbálja becsempészni mindennapjaikba. Így mesél arról az adventi pályázat kapcsán, ők hogyan készülődnek a karácsonyra:
Először is, mint minden évben, készítünk egy adventi naptárat angolul (angolul beszéljük meg a lépéseket, hogy mit hogyan fogunk csinálni).
Idén ez ilyenre sikerült:
Mivel most már két gyerek is van a háznál, így ezt a naptárat neveztük ki az édességes naptárnak (ezen osztozni kell), és van még egy-egy feladatos naptár is, amiben minden nap egy kis „érdekesség lapul” (korhoz illeszkedően: 6 és 2 éves) – és igazándiból itt jön be a napi nyelvi foglalkozás, mert a cetlik angolul vannak megírva, és a hozzá tartozó dolgok is az angolozást szolgálják. Most 15-nél tartunk, és eddig karácsonyfát készítettünk papíron, gingerbread man meséjével játszottunk sokat, karácsonyi képeslapokat gyártottunk, és sok-sok angol karácsonyi dalt hallgatunk és énekelünk.
Az esti olvasásnál is előjönnek a napi „feladathoz” tartozó mesék, mint Frosty the Snowman, Rudolph the Red Nosed Reindeer és a nagy kedvenc (ehhez ma „kénytelen” voltam megrendelni a könyvet CD-vel amazonról) The Gingerbread Man.
Fogunk még gingerbread man-t sütni és házat is diszítünk majd… Ez már tavaly is elég jól ment, hát idén biztos meg jobban fog…
Valahogy így próbáljuk besuvasztani a mindennapi sok tennivaló közé a nyelveket… a fejemben mindig egy mondat motoszkál… A little every day adds up to a lot!!!