Nemrég újabb könyvekkel gazdagodtunk – mint már említettem, könyvmániás vagyok, és igyekszem a könyvek szeretetét a gyerekeimnek is átadni. Előszeretettel használok angol gyerekkönyveket a kicsikkel való munkában is, a családi napköziben, ahol dolgozom, illetve az ovisaimmal. Most három könyvet „hoztam” megmutatni.
Az első egy egészen kicsikkel is használható könyv, Donald Crews munkája, a Freight Train.
Kapcsolható a járművek témájához is, mi most a színek miatt vettük elő a gyerekekkel a napköziben. Egyszerű, rövid mondatok találhatók benne, kezdőkkel is jól használható. Lapjain egy tehervonat különböző típusú és színű kocsijait láthatjuk sorban, majd az egész vonatot, ahogy alagúton, városok mentén, hídon át suhan (jól lehet utánozni a vonat hangját is közben), majd végül az utolsó oldalon eltűnik.
A második könyv egy Dr. Seuss klasszikus, a One Fish, Two Fish, Red Fish, Blue Fish. Ez a könyv is a színekkel (és a számokkal) indul, de aztán amolyan Seuss-osan bővül, és a különböző melléknevek, ellentétek sorolásával mindenféle nemlétező lény elevenedik meg a könyv lapjain. Dani élvezte nagyon a könyv humorát, amikor együtt olvastuk. Az alábbi videóban ti is láthatjátok (bár azt gondolom, hogy lehet ettől sokkal élvezetesebben is felolvasni ezt a könyvet):
A harmadik könyv pedig még nagyobbaknak való, és alapos nyelvismeretet igényel, ha szülő is olvassa fel: Harisnyás Pippi történetébe fogtunk bele angolul. Astrid Lindgren évtizedekkel ezelőtt megálmodott figurája időtlensége miatt ma is népszerű, és nagy kedvence lehet kisiskolásoknak. Eszter nemrég „elkobozta” tőlem a könyvet, mondván, egyedül szeretné olvasni. Ez lesz az első angol nyelvű regénye, amely ráadásul nem is egy hanem 3 in 1. Kíváncsian várom, hogy birkózik meg vele. 🙂