Gyakran kapok emailben ilyen kérdést olyan szülőktől, akiknek kétnyelvű a gyermeke, vagy épp egynyelvű, de szeretnék, hogy olyan közösségbe kerüljön, ahol két nyelv, vagy egy második nyelv van jelen.
A bölcsőde/óvoda választása nem könnyű esemény egy család életében, a nyelv kérdése pedig újabb problémákat vethet fel.
Nézzük meg, hogy szerintem milyen szempontokat érdemes figyelembe venni bölcsi vagy óvoda választásakor, mit szoktam ilyenkor válaszolni a szülőknek.
1. A legfontosabb, LEGESLEGFONTOSABB kérdés az, hogy a gyermek szerető, biztonságot adó környezetbe kerüljön, akármilyen óvodáról vagy bölcsődéről legyen szó. Elengedhetetlen, hogy a szülő előre tájékozódjon erről, ellátogasson a gyermekével az adott intézménybe, és figyelje meg, hogy érzi ott a gyermeke magát. Próbál kapcsolatot teremteni a nevelőkkel? Érdeklik-e az ott lévő játékok? Vagy még csak el sem meri engedni anyát? Közeledik-e a többi gyerek felé? (Természetesen lehetnek olyan kicsik, akik nehezebben oldódnak, de a szülő elvileg ismeri már a gyermekét, hogyan viselkedik idegen helyen.) Milyenek a gondozók? Mosolygósak? Vagy egy kedves szó sem hagyja el a szájukat? Megölelik a gyerekeket vagy távolságtartóak? Hogy kezelik a konfliktushelyzeteket? Ők vannak-e mindig a gyerekekkel? Hogyan történik a beszokatás? stb.
2. Érdemes alaposan körüljárni, milyen rendszer szerint történik az adott helyen a második nyelvi környezet megteremtése. Ki felelős a nyelvátadásért? Mennyire képzett ezen a téren? Mennyire van tisztában módszertani kérdésekkel? (Még mindig szomorúan tapasztalom, hogy vannak olyan ovik, ahol alap- vagy középfokú nyelvvizsgával próbálkozik egy-egy óvónő nyelvet átadni…) Kétnyelvű-e az élet, vagy kizárólag egy második nyelven (pl. angolul) zajlik? (Mérlegeld, mennyire szeretnéd, hogy az anyanyelve kimaradjon a gyermeked bölcsődei/óvodai életéből.) A nap ugyanabban a szakában kerül sor az idegennyelvű foglalkozásokra? Az egész nap ezen a nyelven zajlik-e esetleg? Mennyire változatos és gazdag nyelvi környezetet tudnak teremteni az ott dolgozók? Bevonják e a mindennapos tevékenységeket is a nyelvátadásba?
(Fontos kérdés itt megemlíteni, hogy az ilyen korú gyerekek nem tanulják, hanem ELSAJÁTÍTJÁK a nyelveket. Egy második nyelvű környezet nem jelenthet terhet, sőt, gazdagít, ha az első pontban lévő feltétel és a biztos érzelmi háttér a családban megvalósul. Sok magyar pszichológus, logopédus gondolkodik másképp ebben a kérdésben, de én azt gondolom, hogy legtöbbjük nincs felkészülve arra, hogy ilyen problémákkal foglalkozzon, illetve idejétmúlt elvek alapján alkot véleményt. Fontosnak tartom azt is megemlíteni, hogy a kétnyelvűség nem lehet oka a beszédhibának! Inkább fordítva működik ez, ha fennáll valamilyen rendellenesség a hangképzésben, az általában mindkét nyelven jelentkezik, de ez nem ok, hanem következmény.)
3. Milyen eszközök vannak a bölcsiben, oviban? Mennyire gazdag ezeknek a tárháza? (Nem gondolom, hogy egy gyerek csak és kizárólag csillogó-villogó, új és drága játékokkal ellátott helyen érezheti jól magát, sőt, megette a fene – már elnézést – a sok játékot és flancos foglalkozást (balett, úszás, lovaglás, tenisz és mittudomén), ha az a bizonyos 1. pontban említett szeretetteli környezet hiányzik a mindennapokból. Figyeld meg, vannak-e kitéve a faliújságra a gyerekek által készített alkotások. Van-e jó nagy udvara az intézménynek, ahová a kicsiket ki is viszik, télen is?
4. Mekkora csoportokban történik a gyerekek nevelése? Hány óvónő/gondozónő foglalkozik egy-egy csoporttal? Természetesen minél kisebb, annál jobb, annál több személyes figyelem jut egy-egy gyerekre, míg a 30+ létszámú csoportokban, ahol egy óvónő délelőtt, egy másik délután foglalkozik a gyerekekkel a dajka néni segítségével, ezt nehezebb megvalósítani.
5. Fontos kérdések lehetnek még a következők (természetesen családfüggőek ezek is): milyen messze van az ovi vagy bölcsi a lakhelyetektől, mennyibe kerül az ellátás (csak az étkezésért kell-e fizetni, vagy magánóvoda, családi napközi stb., ahol térítési díjat kérnek – képesek lesztek-e ezt hosszútávon fizetni)?
És még egy példa a saját élményeim közül (a családi napköziből, ahol dolgozom), kapcsolódóan a késői beszédfejlődéshez: járt hozzánk egy kisfiú, aki két éves kora előtt került ide. Egy szót sem beszélt sem az édesanyjával, sem velünk. Természetesen a kétnyelvű nevelésbe aktívan bekapcsolódott, miután beszokott, az angol esetében is lelkesen mutogatta a dolgokat, a jó megoldásokat, de egyetlen szót sem mondott, sem anyanyelvén, sem angolul, pedig láthatóan jól érezte magát nálunk. Egészen addig volt ez így, míg három éves nem lett. Akkor viszont kerek, egész mondatokban kezdett néhány hét alatt beszélni, és állandóan csak mondta, mondta. Anyukája azóta sem tudja „lelőni”, az ovis angol foglalkozásaimon pedig tovább ügyeskedik. 🙂
Azt hiszem, ez a példa is mutatja, hogy ebben az életkorban nagyon nagy eltérések lehetnek a gyerekek között nyelvi fejlettségben és más téren is. Bízzunk benne, és válasszunk olyan helyet, ahol jól érzi magát, és ahol mi is nyugodtan hagyjuk ott!