Egy kedves ismerős, Detti hívta fel a figyelmem a Facebook-on egy rádióra, ami Londonból sugároz zenét és különféle műsorokat gyerekeknek. Ahogy rákattintottam, épp Laurie Berkner szólt, ami már pozitív fényben tüntette fel őket. 🙂 Aztán meghallgathattunk egy mesét is Arielről, újabb zenék következtek, majd a Professor Hallux Builds a Body bejátszásból (amely az emberi testtel foglalkozik) az orról szóló érdekességeket csíptük el (ezt azért „lefordítottam” érthetőbb angolra a gyerekeimnek). Eközben már a honlapjukra is kattintottam, ahol az írott változatra is ráleltünk. A főoldalon egy gyönyörű lepkés videóra mutató képet is találtunk, így virtuálisan ellátogattunk a Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society) üvegházába, ahol csodás lepkék repkednek. Hogy ti is gyönyörködhessetek, íme a videó egy kis anyanyelvi angol kommentár társaságában:
Reggel 9-től du. 1-ig kifejezetten ovisoknak szóló mondókák és dalok hallhatók, 1-től 2-ig Nap Time (azaz a szunyókálás ideje) van, így nyugtató zenét sugároznak egy kis gyerek-meditáció után. 2-kor az állatvilágba kalauzolnak bennünket, aztán indul a délutáni műsor. Este 7-től kilencig szintén klasszikus zene és altatók szólnak. Részletes műsorrendet itt találtok.
Itt tudjátok hallgatni a rádiót » » » Még ha a háttérben szól, miközben tesztek-vesztek, akkor is hasznotokra válik.
Detti, köszi, hogy megmutattad, ezt az adót biztosan sokat fogjuk hallgatni! Érdemes a honlapjukat is böngészni.
Ti szoktatok online rádiókat hallgatni? Írjátok meg itt, ha vannak még olyan gyerekeknek szóló adók, amik beváltak nálatok (nem csak angol jöhet)!
Szuper! Nézz szét majd a műsorrendben, lehet, hogy nem pont kicsiknek szóló zene megy, érdemes máskor is belehallgatni.
Megnyílt:)
Sziasztok, nem töltődik be az angol nyelvű rádió linkje, mi lehet a gond? Megadnátok még egyszer, köszi:))
Egyébként nagyon szuper ötlet, hogy szóljon a háttérben épp most kezdtem keresgetni a cd-k között, de már mindet unjuk:)
Köszi! 🙂
Hát Annamari, nézelődtem, de nem találtam kifejezetten kisgyerekeknek szánt web-rádiót… volt egy belga, de már csak a nyomát találtam, valszeg megszűnt… inkább filmnézős-szinezős-játszós helyeket találtam pl itt felsorol egy halommal linkeket…
http://www.aquavpc.com/jeux-pour-enfants,163.htm
A radiojunior inkább tiniknek való, ahogy néztem…
Én a youtube-on szoktam keresgélni néha, pl így néztük/nézzük franciául a Willy Fog-ot és Nils Holgersont is 🙂 … de sok rajzfilm megtalálható letölthető formában is a neten itt-ott franciául.. amelyeknek a letöltése otthoni nézésre legális…
Ha találok vmit majd jelkezem…
Francia nyelvűek: http://radiojunior.com/, http://www.entoukids.com/, http://radio-moussaillons.fr/pages/player.php (Köszi Timinek értük!)
Nagyon jók ezek a rádióadók, az angol is, és a magyar is!
Teljesen véletlenül most találtam egy újabbra, amin magyar és angol nyelvű gyerekzenék, mesék, dalok, mondókák hallhatóak a nap 24 órájában. Én fél órája hallgatom, az alapján nagyon pozitív. Volt Kaláka, Gryllus, most épp a Hush Little Baby megy.
http://picurradio.com/
Sziasztok!
Mi a napokban találtunk rá egy magyar nyelvű online babarádióra. A bölcsi után otthon sokszor táncra perdül a zenékre, vagy felkapja a fejét, ha már ismerős mondóka csendül fel.
Szívesen hallgatjuk ezt a rádiót!
http://www.babaradio.ro