Hanula Erika írása
Az ötéves Bence fiamat az utóbbi időben nagyon érdeklik a betűk, az írás és az olvasás. Ezt kihasználandó olyan játékot akartam kreálni neki, amivel az angol olvasást is tanulgathatja – ami ugye köztudottan bonyolultabb a magyarnál.
Még a nyári tengerparti nyaralásról volt egy nagy üveg fehér kavicsunk. Első körben ezeket megmostuk, megszárogattuk.
Ezután alkoholos filccel nyomtatott betűket írtam minden egyes kavicsra. Minden betűből többet, hogy nagy legyen a kombinációs lehetőség. (Bence sokkal biztosabban ismeri a nagybetűket, úgy gondoltam, elég neki az angol spelling-re figyelni, legalább a kisbetűkre ne kelljen koncentrálnia. De persze ez opcionális.)
Ezután lefújtam a kavicsokat színtelen, fényes lakkal, hogy tartósabbak legyenek.
Másnapra megszáradtak, lehetett velük szavakat írogatni. Segítségképpen innen kinyomtattam számára már ismert képeket aláírással. Ezen az oldalon én állíthatom össze, melyik kép legyen és milyen aláírással. Nehezítés, ha szavak nélkül kapja a képeket. És persze szabadon is lehet alkotni szavakat.
Hanula Erika angol nyelvtanár, két és fél gyerek boldog anyukája. Ezer és egy dolog érdekli a világból, de ami az utóbbi években előtérbe került – természetesen a családjának köszönhetően -, az egészséges életmód, a mozgás, a gyerekekkel közös mozgásformák és a játék alapú tanulás. (Ezekről ír blogjában is.) Az idegen nyelv tanulása-tanítása pedig mindig is szerves része volt az életének. A gyerekei születésekor nyilvánvaló volt, hogy a nyelvelsajátítás szeretetét elültesse bennük. Mikor pedig ezt a kettőt ötvözni tudja: a mozgást és az angol „tanítását” játékos formában, igazán nagyszerűen érzi magát a családja. Ettől pedig a szürke hétköznapok is színessé válnak…
Hozzánk kicsit messze lenne a Dunapart, szóval irány a kisállatos bolt, köszi az ötletet, Krimo! 🙂
Krimo, vagy a Dunapart, zacskózatlanul, viszont jóval olcsóbban…:)
Nekem is az ugrott be elsőre, hogy már csak el kell jutnom a tengerre kavicsért. 🙂 De szerintem megteszi, ha lemegyek ide a kisállatos boltba, mert az akváriumokhoz csudaszép kavicsokat árulnak ám bezacskózva!
Az ötlet tényleg nagyon jó. Aki viszont nem akar kavicsokkal bíbelődni, annak tudom ajánlani a korábban már valamelyik blogbejegyzésben említett csempére tapasztható fürdős játékok betűs változatát. Szárazon, és a fürdőkádban is használható.
De hát az esztétika! 😀
Viccet félretéve, köszi még egyszer a szuper ötletet! Valahogy csak megvalósítjuk. 😉
Az hogy színes, csak esztétika. Szerintem a legegyszerűbb út menti kavics is megteszi, esetleg egy szines filccel… 🙂
Ugye, milyen jó? Én meg azon töröm a fejem, honnan szedjek ennyi fehér kavicsot. 😀
Ez aztan az ötlet!! Micsoda kreativitas!
Mar alig varom hogy mi is eljussunkideaig… (nem iden lesz…)