Mostanában gyakrabban írok járművekről – nem véletlenül, hisz Daninak, mint igazi fiúnak, autók, traktorok és egyéb kerekes játékok tologatása a legkedvesebb időtöltése. Ebben a bejegyzésben már mutattam egy olyan könyvet, amiben – többek között – egy traktor a „főszereplő”, és ami nem csak nála, de azoknál a kicsiknél is nagy sikert aratott, akikkel délelőttönként foglalkozom (minden nap hallom tőlük, hogy „A traktorosat!” :)).
Most két olyan CD-s könyvet mutatok nektek ugyanettől a kiadótól (az egyikhez videó is tartozik), amelyek szintén járművekről szólnak, és nagyszerű lehetőséget adnak arra, hogy a színeket is megismerjék a kisebbek, illetve gyakorolják a nagyobbak.
Az első könyv a fenti képen látható We All Go Travelling By. A dalban és a könyv lapjain mindig újabb és újabb jármű jelenik meg az első sárga iskolabusz után, melyhez alapot az „I spy” találgatós játék adja. (Eredetileg így hangzik: I spy with my little eye, something beginning with B – nagyobbakkal lehet pl. autóban, utazás közben játszani.) A könyvben a látás mellett a hallás érzéke is megjelenik: a gyerekek utánozhatják a járművek (a sárga busz, a piros teherautó, a kék vonat, a zöld hajó, a rózsaszín bicikli, a fehér repülő, a narancssárga autó) hangját. A sok ismétlés segít, hogy a kicsik már az első találkozás után emlékezzenek a szövegre.
A második könyv a Journey Home from Grandpa’s címet viseli. Egy család tart hazafelé sárga autójukkal a nagypapától, az út során pedig mindenféle színes járművet és gépet látnak: fehér helikoptert, lila vonatot, rózsaszín traktort, zöld markolót, fekete darut, kék bárkát, narancssárga teherautót és piros tűzoltóautót. A könyv végén egy térképen követhetitek az autó útját.
Ehhez a könyvhöz animációt is készíttetett a kiadó:
Jó szórakozást a járművekhez! 🙂
Köszi, Krisztina, azok nevében, akik még nem ismerik, a FB-on már megkaptuk korábban, illetve továbbítottam az oldal követőinek. Sok más hasznos oldalt is szoktam oda linkelni napi szinten, mindenképp érdemes követni az oldalt: https://www.facebook.com/ketnyelvugyerek
Egy hasznos oldalt szeretnek ajanlani:
http://www.oxfordowl.co.uk
Ingyenes e-bookokat talaltok rajta audio elerhetoseggel egyutt.