Aki közelebbről ismer, tudja, hogy nagy kedvencem a filc használata az angol tanítása/átadása során. Azért kedvelem, mert könnyen kezelhető anyag (nem kell beszegni például), tartós játékokat lehet belőle készíteni nagyon egyszerűen, és ami a legfontosabb, a gyerekek újabb érzékszervét vonja be a látás és a hallás mellett a tanulásba: a tapintást.
Közeledik a karácsony, a kicsik pedig alig várják, hogy feldíszítsük a fát (nálunk ez mindig közösen zajlik). Amíg pedig eljön a nagy nap, a várakozás hosszát csökkentendő, egy filc karácsonyfával játszhatnak, ezt díszíthetik – hogy legyen azért egy kis tanulás is a játék során, mindenféle színes formákkal. 🙂
Most még csak alap formákat készítettem el (kör, négyzet, háromszög, csillag), elsősorban Dani és a többi kicsi miatt, de a jövőben lehet, bővítem majd újabbakkal (pl. téglalap, ovális, rombusz, félhold). Szándékosan kevés színt használtam (piros, kék, sárga, narancs, fehér), de ezt is lehet később bővíteni. A gyerkőcök nagy élvezettel vetették rá magukat:
Újabb verziója lehet a játéknak, ha a formák helyett filc karácsonyi díszeket használunk (ez is jó alkalom lehet a szótanulásra).
A karácsonyfa mintát innen nyomtattam ki, itt pedig karácsonyi formákat találsz a lap alján.