Legyen gyermeked kisbaba, totyogós, óvodás, kisiskolás, vagy még nagyobb, a zene, a dalok – ha megfelelő forráshoz nyúlsz – minden bizonnyal sokat segíthetnek a nyelvtanulásban, bármilyen nyelvvel is foglalkoztok.
Ha dalokat hallgattok, megtanuljátok ezeket és éneklitek, nagyon sokat kaphattok: gyermeked megismerheti a nyelv ritmusát, nyelvtani szerkezetek is rögzülnek a fejében, új szavakat tanul a dalok által, bővül szókincse. A zene hangulatot teremt (alkalmas például a „tombolók” lecsillapítására, vagy épp ellenkezőleg, a „szontyoli” gyerekek felrázására). Alkalmas arra, hogy nemszeretem, rutinszerű feladatokat (pl. a kézmosás ilyen nálunk) mókává tegyen. A zene motivál, játékká, élvezetessé teszi a tanulást. Mivel a kicsik leginkább a cselekvés által tanulnak, nagyon sok dalhoz kapcsolhattok mozgást is – nagyon fogják élvezni! 🙂 A tudás elmélyítésében segítenek, ha például háttérzeneként hallgattok dalokat más cselekvés, tevékenység közben (pl. rajzolás). Átmenetként is használhatsz egy adott zenét (jelzésként, hogy idegennyelvű percek következnek vagy épp végződnek).
Szuper egyszerű és mégis mókás dalokat találsz a Super Simple Songs CD-ken, melyeket kisgyerekekkel foglalkozó nyelvtanárok készítenek. Devon, Troy és Tanja Japánban, Tokióban tanítanak kicsiket angolra, és maguk írnak dalokat, hogy még szórakoztatóbbá tegyék a tanulást. Sok ötletet is megosztanak az érdeklődőkkel honlapjukon. Egy negyedik társuk az USA-ból segít nekik videóik elkészítésében. Ilyen mókában vehettek részt általuk:
Ez itt az Eensy Weensy Spider (vagy írhatjuk Incy Wincy-nek is :)):
Ez a hét napjait sorolja:
Ezt az ABC-s bejegyzésben már mutattam:
Ez pedig egy aranyos játék, ha csoportod van, próbáld ki (de családtagokkal is működik ;)):
Ezzel pedig rendet rakhattok:
Köszönöm Annamari – az általam tanított gyerekek szülei felöl merült fel, hogy szerezzem be én a CD-ket…nem ebből fogunk megélni…egyszerűen csak szeretem a gyerekeket és a tanítást.
Éva, ritkán hagyok fenn ilyen direkt reklámot a honlapon, ezzel most kivételt teszek. 🙂
Szeptembertől Magyarországon is megvásárolhatóak a CD-k:
http://www.profigyerekangol.hu SUPER SIMPLE SONGS menüpontban
15 éve tanítok gyerekeknek angolt, ezek a CD-k a legújabb favoritok.
🙂
akkor akit erdekel, megkeres privatban? erika kukac h kotojel bit pont hu
Kedves Erika!
Szerintem nagyon népszerű leszel a következő napokban! 🙂 Engem nagyon érdekel és hálás lennék ha küldenél!
Előre is köszi!
Kedves Erika!
Engem érdekelne, előre is nagyon köszönöm.
Megírnád az e-mail címedet? Ott meg tudnánk beszélni. köszönöm
Nem tudom, valakinek aktualis-e meg, de nekem vannak MP3-ban Super Simple cd-k. Ha valakit erdekel, szivsen kuldok…
Sziasztok, én már tavaly megrendeltem mindhárom CD-jüket, nekünk ők az igazi kedvenceink. Itt lehet megrendelni a CD-ket (persze a letöltős változatot is, ahogy Annamari már jelezte): http://supersimplelearning.com/shop/index.php?main_page=products_all&disp_order=1&page=2
Habár amerikaiak, Japánból küldik a CD-ket, mivel ott élnek és tanítanak, minden kérdésre válaszolnak, nem 1-2 mondatban, hanem 1-2 oldalas emailben, nem egyszer kérdeztem már őket, tanítással kapcsolatban is, szuper jófejek! Üdv mindenkinek, Kellemes Húsvétot!
(ja és ne ijedjetek meg, nem drága a 3 CD, valamelyik magyar web oldalon is láttam, de ott dupla áron, sokkal olcsóbb, ha közvetlenül tőlük rendelitek, és 1 hét alatt ideért!)
Óóóó, de kár… Pedig nagyon jópofa volt! Blano, jeleznéd, ha sikerült megszerezni? Köszi!
Sziasztok!
Szeretnék készíteni egy Krumplifej Urat, de a mintát a http://www.makeitandloveit.com oldalról szerzői jogok miatt eltávolították. Ha valaki időben lementette a „know-how”-t, nagyon szívesen venném, ha megosztaná velem.
blanka100@citromail.hu
Nagyon köszönöm!
Köszi Annamari a német ötleteket.
Barbara, az előző hozzászólásod feletti (18-as) hozzászólásban belinkeltem az oldalt, ahonnan rendelni lehet. Letölthető és CD-s változat is van.
Sziasztok!
Bar meg csak most ismerkedem a honlapotokkal, de maris tetszik!
En sajnos nem tudom,h kell leszednem a youtubrol, de esetleg dvd,v cd-n is megvasarolhatoak ezek a kedves kis dalok angolul?
KOszonom a segitseget elore is!
Ágnes, akkor tudod letölteni a dalokat, ha megvásárolod őket: http://supersimplelearning.com/shop/index.php?main_page=index&cPath=10_13 🙂
Sziasztok!
Néhány dalt már sikerült letölteni a you tube-ról, de még mindig keresem, hol tudnám egyben letölteni az összes dalt. Az ajánlott oldalakra kattintva azt dobja ki, hogy az oldal nem található. Az eddig letöltött dalok nagyon jók, egyszerűek és jó a dallamuk, nagyon szeretjük őket!
Többen kérdezték a szókártyákat. Mi saját magunk készítettük, kb. 200 szavas gyűjteményünk van, hat-hét éves korra heti 1 órás foglalkozással megtanulják az ovisaim. Ahogy nőnek, úgy bővül a kép jelentése.Pl.:1. évben FENCE, 2. évben WOODDEN FENCE, azután pedig SHORT BROWN WOODDEN FENCE van a kerítéses képen. Az áruházak katalógusaiból vágjuk ki a képeket, 7×10-es kartonra ragasztjuk, aztán lamináltatjuk. Folyamatosan bővítjük a készletet, a gyerekek már alig várják az új kártyákat. Egyszerű és elnyűhetetlen!
http://www.genkienglish.net/learntospeakgerman/index.htm http://www.youtube.com/watch?v=YOuhL8vBuh0
http://www.hello-world.com/German/song/index.php
Hátha innen kiindulva találsz még.
Sziasztok!
Ugyanilyeneket tudtok németül is? Annamari, esetleg nincs a tarsolyodban valami?
Sziasztok.
Nálunk is a pókocska és a csontváz-tánc a favorit.Nagyon vicces,ahogy a 2,5éves lányom előadja a rövidített változatot,a számára fontos szavakat énekelve.Szerintem nagyon jók a csoportfoglalkozásos tippek is.
Mindenkinek jó dúdolást kívánunk.
Sziasztok!
Nekem is nagyon tetszenek ezek az egyszerű angol dalok.
A hozzászólások „elején” még volt szó arról, hogy hol lehet beszerezni, de pontos információt nem láttam. Ha bárki tud valamit arról ,hogy hogyan lehet hozzá jutni, kérem, írjon.
Mi is felfedeztük még tavaly őket. Mi a bath, a clean up, és a colors song-ot szeretjük tőlük. szeretem, hogy olyan egyszerű és viccesek, és nagyon gyerekbarátok.
De jó ez a katicás tényleg, Gyöngyi, köszi.
Épp ilyeneket vadászok mostanában! Köszönjük! Mi most egy katicás dalt dúdolgatunk gyakran a testrészek gyakorlására: http://www.youtube.com/watch?v=qjhSgMqsAfM , az állatok nevéhez és mozgásához: http://www.youtube.com/watch?v=7WXS16-X0c0 , Eric Carle Brown bear brown bear what do you see ? történetéhez a Brown bear songot ( ez is you tube).
Szia Annamari! Nagyon köszönjük a videókat, fiam csak azokat hajlandó meghallgatni amiket Tőled kapunk mailon. Így mindíg izgatottan várja mit kapunk. Mégegyszer köszönjük, puszi!
Ez egy nagyon hasznos oldal! Köszi, h. megosztottad, Annamari!
Köszönöm a dalokat. A spider nagy favorit nálunk. A kicsikém most lesz másfél éves, de már énekli. Cuki nagyon. Az if you’re happy a másik nagy kedvenc, mert lehet tapsolni és dobogni a lábbal, meg forogni körbe. Eddig csak ovisoknál volt alkalmam tapasztalatot szerezni, de most a saját gyerekemnél is látom, hogy mindegy neki, milyen nyelven megy a dal, szereti. Nézünk is neki valókat a youtube-on, de én is tudok sokat. Mindig van sikerlista. Ha újat énekelek, akkor kéri többször, míg meg nem jegyzi. Számomra ez csoda. Vagy csak elfogult vagyok….:-)))
De jó! Köszi Kilus, ezt nem is vettem észre.
A zenék szövege megtalálható a daloknál, ha rákattintunk (pl. itt: http://supersimplesongs.com/cd3-2.html). Én innét másoltam ki az összeset.
A daloknál nem látok szövegkönyvet, a Phonics programnál, ami betűket tanít, ahhoz van könyv, feladatokkal, képkártyákkal stb.
Hát igen, valódi cd-t szeretnék, meg a honlapon úgy láttam, hogy mintha volna szövegkönyv is hozzá…jó lenne az is. Úgy látom, mostmár rá kéne szánnom magam egy amerikai rendelés tesztelésére:).
Itt szerintem nem lehet, de letölthető változatban is meg lehet venni, úgy nem próbáltad? Vagy valódi CD-t szeretnél?
Köszi a dalokat! Nekünk novemberben lopta be a szívünkbe magát a Skeleton dance, szintén Super Simple Songos dal. Nem tudod, hol lehet itt Magyarországon beszerezni a cdiket? (Vagy Szlovákiából? A honlapjuk szerint ott kapható.)