Petőcz Horváth Tímeával egy OkosBabás találkozón ismerkedtünk meg. Kis túlzással mondhatni, véletlenül került oda. Aztán pedig megosztotta velünk tudásának egy kis szeletét, játszott, mondókázott a gyerekeinkkel. Már akkor feltűnt, milyen szeretettel és hozzáértéssel csinálja. Nyáron aztán lehetőséget kaptunk arra, hogy meglátogassuk, amikor épp „tábort” tartott a kicsiknek abban az angol családi napköziben, amit ő alapított. Nagyon jól éreztük magunkat, és még inkább megbizonyosodhattam arról, milyen szívvel foglalkozik a kicsikkel. Vele készült az alábbi interjú.
– Hogy kerültél kapcsolatba az angol nyelvvel?
– Gimnáziumban volt egy nagyon jó angol tanárom. Sok mindent neki köszönhetek, az angol nyelv szeretetét mindenképp. A gimnáziumot már középfokú nyelvvizsgával zártam, sima osztály voltunk, nem tagozatos. Egyenes út vezetett Bajára, ahol angol idegennyelv-oktatóként végeztem 1995-ben, és Angliába, ahol ösztöndíjjal tanulhattam a wolverhamptoni egyetemen angolt és pedagógiát. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vagyok utolsó éves anglisztika szakon.
– Miért érezted úgy, hogy a gyermekeidnek is szeretnéd átadni?
– Szerettem volna, ha természetes dolognak tekintik az angol nyelvet. Fontosnak tartom, hogy „barátságban” legyenek a nyelvvel, ne essenek kétségbe, ha meg kell szólalni angolul, ne legyenek szégyenlősek. Meggyőződésem, hogy sokkal nyitottabbá válnak a nyelvnek köszönhetően.
– Hogy történt ez az átadás?
– A nagylányom 10 éves. Ő már elég nagy volt (6 éves), amikor elkezdtem az angolt használni. A második lányom ekkor volt 4 éves. Fiammal és legkisebb lányommal tulajdonképpen születésük óta beszélgetek angolul.
Az iskolás nagylányok számára teljesen természetes, hogy angolul kell felelniük, dolgozniuk. Mindketten szépen teljesítenek. A kisebbek számára pedig ez egy természetes és mégis különleges állapot, hogy anya időnként angolul énekel, olvas vagy beszél. Az eredmény egyébként náluk a legszembetűnőbb, nem véletlenül, hiszen őket kezdettől fogva „edzem”. Számomra ők ketten a bizonyíték arra, hogy az idegen nyelvet a lehető legkorábban el lehet és el kell kezdeni a gyermekekkel.
– Nem merült fel soha benned, hogy ezzel esetleg nem teszel jót nekik? (Gondolok itt a szokásos tévhitekre, amelyek a köztudatban élnek.)
– Nem. Nagylányomnak voltak gondjai a magyar nyelvvel, későn kezdett el beszélni. Mint írtam, vele kb. 6 éves kora körül kezdtem el a nyelvet. Ennek oka egyébként az volt, hogy közben elvégeztem a Külker Főiskolát is logisztika szakon, és az életem az angoltanítás helyett egy másik irányt vett a multinacionális vállalatok világába.
Miután tisztában voltam vele, hogy nagylányomnak problémái vannak, vele sajátos módon, képességeit figyelembe véve haladtam. Ez kicsit más út volt, mint a többi gyermekemmel. De a célom elértem: szereti a nyelvet, sikerélményhez jut, lehet nem ért és beszél tökéletesen, de szerintem így is nagyszerűen teljesít ezen a téren is.
– Hogy jutott eszedbe, hogy ezek után más gyerekeknek is átadd a nyelvet? Hogy került sor a Pekka alapítására?
– A 4. gyermekem megszületése után kezdett világossá válni, hogy a multik világa nem egy nagycsaládos anya világa. Nagyszerű élményeim és kapcsolataim vannak azokból az évekből, de a napi 10-12 órás, utazásos világ nem az enyém többé.
Sokat tanítottam angolt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Aztán jött egy személyes ismeretség az „Angolkával” itt, a XVII. kerületben. Ezek megmutatták az irányt.
Azt saját tapasztalatomból tudom, hogy a gyerekek szívéhez a mozgáson, zenén keresztül vezet a legrövidebb út. Szerencsém is volt, amikor a jelenleg is mellettem lévő kollégákkal, kb. 2 évvel ezelőtt megszületett a Pekka. Egyikük konduktor, másikuk lelkes és lelkiismeretes, angolul beszélő édesanya. Sok-sok nehézség, küzdelem után, de ma is együtt dolgozunk, és élvezzük, szeretjük a munkánkat, a gyerekeket. Jó kis csapat lettünk.
– Miért szereted csinálni, mi a kihívás benne?
– A célom nem más, mint hogy a kicsik szeressék, természetesen kezeljék az angol nyelvet.
Pontosan tudják, hogy amint belépnek a Pekka ajtaján, hogy az ott dolgozóknak megvan az a hóbortjuk, hogy angolul szólnak majd hozzájuk. Ezt ők megértik és elfogadják.
Amikor a visszahúzódó, csendes 3 éves kisleányka az udvaron felszabadultan angolul énekekel, én akkor vagyok boldog! Vagy amikor otthon, az angolul egyébként nem beszélő szülőknek tökéletesen előadják az aznap tanultakat, no akkor is boldog szoktam lenni! Ez a tudás és szeretet már az övék, ezt már nem lehet tőlük elvenni.
– Mik a jövőre vonatkozó terveid?
– Tervem rengeteg van. A leglényegesebb számomra most az, hogy a Pekkát a legjobb helyként tartsák számon: olyan hely, ahol a gyerekek jól érzik magukat, biztonságban vannak, szeretetteljes környezetben töltik el azt a pár órát vagy napot nálunk, és nem csak reklámszöveg az angol nyelv vagy a fejlesztés.
A minap egy frissen végzett angol tanító néni nézett meg minket. Körbejárt jónéhány helyet Pesten és Budán, olyanokat, ahol azt mondják magukról, hogy ők bizony angol ovik vagy bölcsik. Teljesen meg volt lepődve, hogy ezt így is lehet csinálni, ahogy mi csináljuk: csak angolul, folyamatosan énekelve, mondókázva, játszva. Kint vagy bent, a szobában vagy a fürdőben. Meglepődött, hogy a gyerekek milyen szépen figyeltek, élvezték a foglalkozást. Pedig szeptember 7. volt. Sok gyermek első napja minálunk a hosszú nyár után.
Szia Marcsi,
Én a fent említett Timi vagyok..:)
Kérlek hívj fel nyugodtan, a honlapon megtalálod a számot, amin el tudsz érni, szívesen segítek bármiben!! Talán én magam is segítségre szorulnék, ugyanis terveim vannak…
Köszönöm,
t.
Szia Marcsi, köszi a felajánlást! 🙂
A cikkben többször emlegetjük a napközije nevét (Pekka), keress rá a neten, ott megtalálod az elérhetőségeit. 😉
Szia Annamari!
Én Gyomaendrődön egy magán bölcsit és csanát működtetek, ebben az évben kezdtünk angol nyelvi programot. Hát próbálkozunk… Szívesen veszünk minden szakmai segítséget, azért olvaslak Titeket is!Meg tudnád adni Petőcz Horváth Tímea elérhetőségét, vagy a csana címét, szeretnék egy szakmai találkozót kérni tőle.
Bejelentkeztem Pesten egy – nem nevezem meg – angol oviba szakmai látogatásra, de azt mondták, nem fogadnak látogatókat, csak szülőket. Érdekes volt!
Ha valaki magán bölcsi kialakításán gondolkodik – akár kétnyelvűben – szívesen segítek átlátni a bürokrácia erdején. Én 2 év alatt 2 bölcsit alakítottam ki, ez most viszonylag biztonságos munkahelyteremtés.
Szép napot mindenkinek!
Mi Fejér megyében élünk, ehhez kicsit távol van… 🙁 Pedig benne lennénk. Kívánom, h. összejöjjön Nálatok valami. Egyébként milyen koncepció szerint csinálnátok a játszócsoportot? Hátha én is belekezdenék valami hasonlóba itt a környezetemben.
:))) Szia Bea :)))
Oksi, én benne vagyok! Szerintem nekünk menni fog, mert már 3 biztos „tagunk” van :)))
Rita, mi szombathelyiek vagyunk. Én közel fél éve keresek hozzánk közel élőket, akiket érdekelne egy játszócsoport, de egyelőre nem sok sikerrel.
Beával sógornők vagyunk, mi mindenképpen szeretnénk ha Fiainknak megadnánk ezt a lehetőséget.
Bea, mire gondolsz pontosan? Az ország melyik részén laksz?
S. Barbarának üzenem:
Barbi, ne bánkódj, hogy „ennyire vidéki vagy” ! Ha nincs a közelünkben „Pekka”, hát hozzunk létre egyet mi magunk! Mi tart vissza minket? Beszéljünk róla!
Bea
Mi azok közé a szerencsések közé tartozunk, akik személyesen ismerik Timit és a Pekkát. A kislányom is hozzájuk jár (már március óta). Mi is mint minden szülő, sok véleményt kaptunk arról, hogy jó e a gyermeknek ilyen korán idegen nyelvet „tanulnia”, ha a szülők nem más nyelvterületről érkeztek. A lányom mióta a Pekkába jár abszolút minket és a döntésünk helyességét igazolta. Bár – mivel még csak most lesz 3 éves – még természetesen nem beszél folyamatosan angolul, viszont gyönyörűen megérti az utasításokat, kéréseket nem is beszélve arról, hogy gyönyörűen énekel és mondókákat mesél. Szeret a Pekkában lenni, és ez azt hiszem minden szülőnek a legfontosabb akinek bölcsibe vagy oviba jár a gyermeke. Így hát én sok-sok jót tudok mondani Timiék lelkes hozzáállásáról és innen is további sikereket és örömet kívánok nekik a munkájukhoz!
Meg akcentushoz: Ember legyen a talpan az a nemet anyanyelvü, aki egy vorarlbergit megert 😀
S lattam en mar tudosokat, mindenfele orszagbol angol nyelven ertekezni, es nem az volt a mertek a sikeressegükben, hogy kinek jobb a kiejtese…
Akcentus???
Ugyan mar :DDD
En itt Becsben sok-sok turistat hallok angolul es nemetül beszelni. Hallottatok mar japant, vagy kinait angolul beszelni? De hat a lenyeg, hogy megertsük egymast!
Ja, es hogy sikerröl irjak, a fiam siman eltarsalog bankosnenivel, postassal siman megertik egymast. Pedig „csak” tölem tanulja a nyelvet. Ja, es meg „Bertitöl”. 😀
A Pekka Pesten van.
Gratula az első szóhoz, nagy élmény! (Nálunk most az „airplane” a sláger (magyarul is, angolul is), hiába, igazi fiú. :D)
Hát ez tényleg nagyon fantasztikus lehet!!! Ilyenkor bánom azért, hogy ennyire vidéki vagyok 🙁 hol is van ez a Pekka helyileg?
Én épp most levelezek Szombahtely és a környék egyetlen német nemzetiségű óvodájának igazgatónőjével.szeretném feltérképezni az intézményt, egyelőre nem hallottam róla semmit. Nagyon bízom benne, hogy pozitívak lesznek az első benyomásaim.
Az én egyik Fiam is a mai nap ejtette ki az első német szavát : Puppe (baba)!!! annyira szépen ejti, hogy azt hiszem, most érzem igazán, mennyire megéri ezekkel a gyerkőcökkel nap mint nap foglalkozni. Minden nap ajándék Velük.
Mindannyiótoknak sok örömet kívánok!
Nagyon örülök, hogy találkozhattam vele, hogy kiválasztott, és kaptam néhány percet az életéből, és hogy legalább így online a mamájával is „beszélhettem”. 🙂 Minden jót nektek, és nevelgessétek sok örömben és szeretetben!
Igen, Annamari Ő Zsófi Sára, aki nagy mestere a megható pillanatoknak, de az is igaz, hogy jó érzékkel választja ki azokat, akiket meg akar hódítani.
Kedves Annamária!
Először is köszke az információkat!!Lányom 16hónapos és kiejtette az első angol szót miközben a képre mutatott:EAGLE…Igaz rém egyszerű szó,de ő monda!!!Én nem vagyok egy tanult ember,angolul is csak 30évesen tanultam meg-canadában egy indián rezervátumban,ahol az usa különböző tájairól érkeztek melózni az emberek…Ott ragadt rám majdnem minden ,bár a könyveket is bújtam szorgalmasan.Úgyhogy az akcentusom tuti nem keleteuropai..Különben meg kit érdekel az akcentus!!??ne legyünk már ilyen mindenen szőrözős,mindenben hibát kereső igazi magyarok!! nemigaz? Hajrá mindenkinek,csak könnyedén,ÖRÖMMEL!!
Sandra, ez egy családi napközi, olyasmi, mint a bölcsi, leginkább azért adják ide a szülők a gyerekeiket, mert dolgoznak (gondolom én). Nem hiszem, hogy ott lehet lenni a gyerekekkel, de lehet, hogy ez csak megbeszélés kérdése… Amit én a Pekkában láttam, nagyon meggyőző volt, sokat voltak szabad levegőn, és a gyerekeket annyira érdekelte, amit csináltak, hogy nem akartak mással foglalkozni. Szerintem ez inkább a pedagógusokon múlik. 🙂 Sajnos nem ismerem a pesti bölcsiket, napköziket, így nem nagyon tudok segíteni.
Kedves Piroska!
Az olasz nyelv nagyon dallamos. Imádni fogja a gyermeked. És te is amikor mondja, hogy Ciao Mamma. 🙂
Akkor lehet, hogy el kéne kezdenem a Ciao Mammat? 😀
Szia Annamari!
Sajnos nekünk túl messze van a Pekka. Egyébként a szülők a gyerekekkel lehetnek? Vagy ez egy bölcsi, ovi jellegű dolog? Az én angol tudásom nagyon alap, igy ha részt vehetnék, én is fejlődnék. Bölcsibe, pedig még a nyelvtanulás miatt sem adnám. Még szükségünk van egymásra. Nemrég voltam 21 hónapos lányommal egy angol bölcsiben, és nem volt jó tapasztalatom. Nagyon terv szerint történik minden és minden foglalkozás kötelező. Még meg sem kapta az esélyt a gyermek, hogy eldönthesse érdekli-e. Szerintem a foglakozások ebben a korban még nem lehetnek kötelezőek. Szegények a csodajó időben bent kényszerültek rajzolni 30 percig, mert 9.45-10.15 ig raznapra rajz foglalkozás volt előírva. Nem lehet ezt természetesebben csinálni? A gyerekek, ha a nevelő érdekeset rajzol, énekel, játszik, úgyis csatlakozik. Mellesleg egy nevelőre 2 gyerek jut csak, szóval simán megoldható lett volna az alternatív foglalkozás. Már arra is gondoltam, hogy felveszek valakit a lányom mellé félnapra. Bár még nem tudom merre keressem ezt a személyt. Tudsz esetleg olyan helyet, ahol a szülők is ott lehetnek? Még jobb lenne, ha Budapesten a 2. kerületben.
A kiejtésre reagálva: Én kétnyelvűen nevelkedtem. Mamám német, papám magyar és borzalmas a német kiejtése. Mamám mivel Magyarországra telepedtünk le 17 hónapos koromban kénytelen volt magyarul tanulni. Persze borzalmas volt a kiejtése. Sokat beszéltünk magyarul.Papámmal is beszéltem sokat németül kiskoromban, Magyarországon nőttem fel, akkoriban még nem volt dvd és hasonlók, mégis tökéletes (anyanyelvi) volt a kiejtésem mindkét nyelven. Azért csak volt, mert 20-25 éve már nem használom a német nyelvet, így rengeteget felejtettem.
Dóra, az a kis szőke tündér? Olyan édes volt, játszottak és énekeltek, és egyszer csak odajött hozzám (én oldalt ültem, csak nézem őket akkor), és beleült az ölembe. 🙂 Megható volt!
Sziasztok!
Örömmel olvastam a fenti interjút, leginkább azért, mert személyes tapasztalataimmal nagyon összecseng az, amiről Timi beszél. Felnőtt fejjel több diplomásként jött el az életemnek az az időszaka, amikorra már megkerülhetetlen volt az angol nyelv középszintű elsajátítása. Nem volt egyszerű két kicsi gyerek mellett éjszakánként készülni a vizsgára, ami ugyan sikeres volt, de a nyelv nem lett az „enyém”, valószínűleg már nem is lesz soha. Ettől a kellemetlen érzéstől szerettem volna megkímélni gyermekeimet, akiknek angol nyelvű oktatási intézményt kerestem. Fiam két nyelvű oviba jár, ami nyílván hatásos, de az is természetes, hogy a két nyelv közül a számára egyszerűbbet, azaz az anyanyelvét választja és használja. Lányomnak családi napközit kerestem, de annál többet kaptam. Olyan csapatot akik a legnagyobb szeretettel, gondoskodással, szakértelemmel tanítgatják a gyerekeket. Persze mindezt angolul, így a két évesem az első hét után, more please felszólítással mutatott a reggeli tejre. A módszer nagyon hatékony, megerősített abban, hogy nem a marketing eszközeit felvonultató csodaangolban kell hinni, hanem a pedagógusok varázslatában. Boldog vagyok, hogy a lányom (és így én is)részese lehet ennek a „csodának”. Ő látható a fotón rózsaszínű ruhában.
Piroska!
Mi német nyelvterületen élünk. Az én kiejtésem szörnyű (szerintem), nyilván akcentussal beszélek. Nagyobbik gyermekem 4 éves, gyönyörűen, akcentus nélkül beszél németül, pedig itthon a családban magyarul társalgunk. Próbálom tanítgatni, így természetesen az én kiejtésemet is hallja. Mégis a jót tanulja meg. Hogy is van ez akkor?
Piroska, én meg ezeknek a gyerekeknek a kiejtését nem hallottam :), de beszéltünk már erről itt más bejegyzésnél, hogy nem az akcentus a legfontosabb (és nem én mondtam, hanem pl. egy olyan anyuka, aki kint él Nagy-Britanniában vagy Írországban (már nem emlékszem pontosan), és látja, hallja, hogy az ott élők hogy beszélnek). Persze a te döntésed, de szerintem többet nyer vele a gyermeked, mint veszít! 🙂 Senkit nem akarunk rábeszélni ám (csak látjuk az eredményét)! 😉 (Ilyen alapon csak anyanyelvűeknek kellene tanítani az iskolákban is…)
Nekem van egy ismerősöm, akinek a férje angol, az egész család angolul beszél, de iszonyú a kiejtése és a gyerekei ezt(is) hallják, hiába tudja a nyelvtant stb. helyesen, ha borzasztó hallgatni…. Én ezért nem tanítom olaszul a gyerkőcöm… Nyilván Timi kiejtését még nem hallottam, ezért nem minősítek most, csak egy gondolat volt…