Nem írtam mostanában, sajnos kényszerszüneten voltunk, nem csak „blogolásilag”, hanem „családi együttlétileg” is: Danival kórházban töltöttük az utóbbi pár napot. Nem is tudom, kit viselt meg jobban a dolog, kismanót, hogy kikerült a megszokott környezetből, és húzták-vonták, vizsgálták, Esztert, hogy anya nem volt otthon, apát, hogy rászakadt minden, vagy engem, hogy szemtanúja voltam annak, ami – nem csak Danival – egy kórház gyerekosztályán történik.
Az otthoni angolozás persze így elmaradt, Eszter nem is vette olyan szívesen, hogy ma angolul szóltam hozzá, aztán pár mondat után oldódott kicsit, este már angolul meséltem neki.
Lényeg a lényeg, jelentem, jobban vagyunk, újult erővel, régi csatarendben folytatjuk az új világok nyitogatását!
Diana, Irén, köszönöm!
Isten hozott vissza, sajnálom, ami történt. Tudom, milyen nehéz idegileg ilyesmit elviselni, s talán egy anyának a legnehezebb. Én is átmentem a kórházon, egyik gyerekemmel, nem is egyszer, de átestünk rajta, a világ forog tovább. Kivánok sok egészséget, gyógyulást.Üdv, Irén
Szia Annamari,
hála Istennek, túl vagytok a nehezén! Jó egészséget!
Üdv.
Diana
Judit, köszi a kedves szavakat, szerencsére nem volt olyan vészes a helyzet, mint amilyennek indult (éjjel ügyelet, hasfájás rendületlen sírással), végül „csak” hurut lett a diagnózis. Még antibiotikumon él, de már boldogan csúszik-mászik itthon a padlón. 🙂 Nektek is szép hétvégét!
Drága Annamari!
Nagyon sajnálom amin átmentetek. Nagyon örülök, hogy mostmár minden rendben van Veletek.
Szép hétvégét!
Judit