Ha angolul tanultok, a bőség zavara „fenyeget” a sok gyerekeknek való mesevideóból, a Play Along With Me három részét azonban nagy hiba lenne kihagynod! Hirtelen nem is emlékszem, hallottam-e olyan gyerekről, akinek nem tetszett. Ez a három részes sorozat eredetileg japán gyerekeknek készült az USA-ban (az elején talán még szokni kell az amerikai mosolyokat…), de tökéletesen bevált a magyar gyerekeknél is 😀 . Az egyes részek más-más korosztálynak valók, az első az egész kicsiké, olyan játékokat is találunk benne, amelyet pár hónapos babákkal is játszhatunk. Igen, jól értetted, ezt nem csak nézni kell! „Játssz velem” a fülbemászó dalokat énekelve, hallgassátok Froggy-t és Bunny-t (két kedves bábfigura, kiknek jelenléte végigvonul a sorozaton), mozogjatok együtt a gyerekekkel, s közben észrevétlenül felszedtek rengeteg hasznos angol szót és kifejezést. Igazi „edutainment” (szórakozás és tanulás egyben).
Sajnos apró probléma akad vele: nem lehet sehol megvásárolni, megszüntették a gyártását… De aki szemfüles, és ügyesen tud keresni az interneten, bízom benne, hogy ráakad. 🙂
Sziasztok!
Kérlek segítsetek a Play Along és a Zippy letöltésének elérhetőségét szeretném! mail címem: gajdacs0303@gmail.com
Köszönettel:Ildi
Sziasztok!
Engem is nagyon érdekelne a Play Along és a Zippy letöltésének elérhetősége. Tudnátok segíteni? mail címem: gaalildi@yahoo.com
Köszönettel,
Ildi
Sziasztok!
Szintén a Play along és Zippy letöltése érdekelne, (valamint a Noodlebug ha megvan valakinek).
Remélem tud valaki segíteni! címem: szabokatag kukac freemail pont hu
Hálás köszönettel!
Kata
Sziasztok!
Play along-ot és Zippy-t szeretnék letölteni, kérlek segítsetek, ha tudtok linket. címem: kovacsnori@freemail.hu
nagyon köszönöm!
nori
Sziasztok!
Noodlebug letöltés érdekelne, ha volna valakinek.
Mi eddig a Play Along-ot és Zippy-t néztük, de a lányom nagy Dóra faló lett ahogy telt az idő (ezekben tudok segíteni is). Sajnálom és nagyon bosszant, hogy a Magyarországon forgalomba kerülő rajzfilmeken nem hagyják rajta az angol hangot. Mi ezért nem veszünk mesefilmeket. Az Eperke sorozat a kevesek egyike amit még lehet nézni angolul, de sajnos ezek már nem vonják be a gyereket a játékba, viszont nagyon szép, kedves mesék. Az első kiadású lemezeken még német, francia, spanyol és egyéb nyelvek is rajta voltak. Nekünk is van néhány ilyen, de mivel nem vettük meg egyszerre az összeset, így a későbbieken már csak az angolt találtuk meg.
Szia Kriss,
Engem is érdekelne a Little Pim. Milyen weboldalon nézhető meg? És milyen nyelveken lehet megvenni?
Én németül, spanyolul és franciául keresem.
Sziasztok! Én is csak ajánlani tudom a PA-okat. Karinával annak idején agyonnéztük őket. Barnival kezdetben csak hallgattuk, meg énekeltem neki egy-egy dalt (fürdős, Hello stb), most már nagyon rá van kattanva. A másik kedvenc a Tractor Ted sorozat. Bár azt nem babáknak találták ki, ő fülig szerelmes bele. Apuci őstermelő:-) Most is együtt azt nézik a másik gépen. Még apa is megtanul angolul a végén:-))
Szia, erdekel meg a Little Pim beszerzese? a weboldalukrol letolthetoek egyes DVD-k. azonban ha szeretned kezzel foghato formaban (ngyon igenyes) akkor irj, es megbeszeljuk hogyan tudjuk hozzad eljuttatni. Udvozlettel, Kriss
Kedves Éva elküldenéd a Play along és Zippy and me letöltési elérhetőségeit az én e-mail címemre is. Nagyon megköszönném. a címem: krisztina_egedi@yahoo.co.uk
Szia Éva!
Érdekes, nekem is visszajött az e-mail, úgyhogy én is itt próbálkozom. Minket is érdekelne a Play along és a 3 új Zippy!
A címem: zsofia-vargakukacfreemail.hu
Köszönjük szépen!
Zsófi
Kedves Éva! átküldenéd nekem a Zippy letöltési lehetőségeket? Az újabb 3 érdekelne. Tudok Neked segíteni a Noodlebug ügyben is!
Csilla
csilla78atcitromaildothu
Nem teljesen értem mire gondoltál. Lehet, hogy nem pontosan írtad be a címet. Ha megadod a tiedet, szívesen elküldöm az elérhetőséget.
EVA a megadott cimrol visszajon a mail hibauzenettel…. talan tul sokan kertek az elerhetosege???
A címem elfelejtettem, ha valakit érdekel a Play Along:t.nagyeva kukac vipmail.hu
Szia Éva!
Engem mindenképpen érdekelne, a csontosorsolya kukac freemail.hu-ra küld el légyszi. Előre is köszönöm!
Üdv: Orsi
A Play Alongnak 3 része van, nálunk a 2 éves kislányom egész nap képes lenne nézni. Amint leülünk a tévé elé azonnal azt kéri.
A Zippynek eredetileg 3 része volt, de most lehet még 3 újabb részt letölteni. (Nekem pont ma sikerült )
Akit érdekel a letöltési cím szívesen átküldöm priviben.
Esetleg valakinek van Noodlebug letöltési címe? Én azt keresem már régóta. Az All about me megvan, de a többit még keresem.
Éva
ha lehetseges elkuldjed, nagyon megkoszonom,.
Kolozsvari ovodaban tanitok en is angol opcionalist.
udvozollek,
Tekla
Megírná nekem valaki, hol lehet letölteni a Play Along-ot. Előre is köszönöm!
Szia Annamari,
Köszi a bíztatást, remélem, menni fog. Próbálok mindent elolvasni!
Szép hétvégét Mindenkinek,
Zsófi
Zsófi, egy hozzászólásban nehéz lenne tanácsot adni, ez az egész blog erről szól! 🙂 Találsz videókat is a saját gyerekeimről, garantálom, hogy ha jól csinálod, sokkal többet elérhetsz, mint hogy mindig egy kicsit az osztály felett legyen a szintje. 😉 Itt írtam arról, mit érdemes átgondolni kezdés előtt: https://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/2010/06/mielott-belevagnal/, iratkozz fel a videotanfolyamra, és olvass sokat itt a blogon! 🙂
Sziasztok!
Most találtam meg ezt az oldalt és némi megerősítésre lenne szükségem. Kislányom két éves lesz és régóta szeretném angolra tanítani (egyévesen el is kezdtem, de abbamaradt), de mindig elbizonytalanított az, hogy nem az anyanyelvem az angol (felsőfokú nyelvvizsgám van, de pont az angol beszéd a gyenge pontom). A „kétnyelvű” szülőpárokhoz mértem magam, de most rájöttem, hogy inkább azokhoz kellene, aki el sem kezd foglalkozni a gyerekével. A férjem szerint is „sok energiabafektetéssel annyit érhetek el, hogy az iskolában mindig egy kicsit az osztály felett lesz a tudásszintje”. (Ugye azért ennél többet – ha más nem megszeretni a nyelvet, megtanulja az intonációt, hangsúlyt???)
Most azt tervezem, hogy nézünk angol meséket és minden nap angolozunk 1-2-szer fél-egy órát. Gondoltam, hogy „rajzos” kártyákat csinálunk, és így tanulunk angol szavakat.
Tudtok tanácsokat adni? Próbáltam már körülnézni a honlapon és megrendeltem a Noodlebug-ot és most töltöm a Zippy and Me-t.
Köszönöm előre is,
Zsófi
Kedves Ildikó,
A Play along-ot nem tudom, de a folytatását, a Zippy and me-t a filestube.com-ról töltöttem le. Ez is 3 részes (Zippy and me 03., 679 MB)
tudna valaki ezeknek is a letoltesi linkjeit kuldeni- BABY EINSTEIN, BOB, DORA… filmek a tanuláshoz több nyelven elore is koszi
sziasztok en is szeretnem valahonnan letolteni Play Along With Me három részét legyszi valaki elkuldene a linket ahonnan lehet? es meg valami magyarul szeretnem tanitani a gyerekeimet valami tipp a lanyom 2eves es 7 honapos a pici fiam 7 honapos
koszonom a segitseget mindenkinek 🙂
SOS
elkeseredetten keresem a play alongot…, sehol sehol sem talalom….
irjatok meg otletet hol lenne erdemes megnezni…
koszonom elore is
Sziasztok!
Szívesen elküldöm a Play Along letöltési címeit. Írjatok egy e-mailt a ptunde kukac enternet pont hu-ra.
Üdv.!
Sziasztok!
Nagyon jókat írtok erről a Play along dvd-ről. Szeretném eltölteni, de én sem találtam meg canadahun pont com-on. Tudtok segíteni?
Előre is köszönöm!
Mariann
Kedves Katalin,
megnéztem az általad megadott canadahun pont om oldalt, és regisztráltam is, de nem engedi megnyitni. Tudsz vagy valaki más tud tanácsot adni Play along ügyben?
Előre is köszi: Mónika
Köszönöm Annamari a segítségedet!
Igazad van, tényleg úgy élvezik igazán, ha csináljuk is.
Noodlebug is megvan, a zenéjét imádják, de közben inkább játsszanak, nem figyelik, mert nem köti le Őket még, pontosan azért – gondolom itt is – mert még nem tudják csinálni.
Maisyt beszerzem, ismerem, aranyos.
Minden jót és szép hétvégét Nektek!
Barbara, beszédfüggő is (egymásra épülnek) meg korfüggő is – a játékok is mások, egy 1 éves még nem tudja csinálni azt, amit a Zippy-ben a gyerekek – szerintem csak úgy van értelme igazán, ha ti is csináljátok! 🙂 Esetleg vesd be a PA 3. részét, de a Zippy-vel még várnék. Keress addig más meséket, a Maisy/Mausi nagyon aranyos például kicsiknek és jó sok része van.
Sziasztok!
Tudna valaki segíteni, hogy a Little Pim sorozatot (angolul és olaszul szeretném)hol lehet megvenni vagy letölteni?
Köszönöm!
Lívia
Szia Annamari!
A Play Along (Zippy and me)sorozatról írtad fent, hogy az egyes részek a különböző korosztálynak szólnak. Azt szeretném megkérdezni, hogy ez konkrétan mit jelent? Mivel az én gyerkőceim (1évesek) még nem beszélnek, de kb. 2 hónapja nézzük mindennap a Play Along 1 v. 2 részét felváltva, most néztem bele a Zippy-be, nem igazán tudom eldönteni, mikortól ajánlható már a 3 rész, ill. a folytatások. Beszédfüggő ez, vagy ha már úgy érzem „unják” az előzőeket, megismertethetem Velük a többi rész? Esetleg inkább majd csak fél-1 év múlva?
köszönöm előre is a válaszodat!
Barbara
Olvassatok egy kicsit vissza a hozzászólásokban.
Sziasztok!
Nekünk is nagyon tetszik a Play Along csak már nem tudjuk letölteni, a youtube oldalon csak részletek vannak. Hogyan tudnám a teljes anyagokat megszerezni?
Köszi a segítséget!
http://www.youtube.com/watch?v=1MJOsO9C7q0
🙂 🙂 🙂
http://www.incrediblehorizons.com/Floor%20time%20for%20sensory%20development.htm
🙂
SZiasztok,
Lennétek kedvesek elküldeni nekem is az elérhetőségét a Play along-nak.
Előre is köszönöm.
Netta
Sziasztok!
Keresem a The busy world mesefilmeket Richard Scarry-től. Ha lehet letölteném vagy ha esetleg valaki át tudná másolni….
Láttunk belőle egy részt és nagyon nagyon nagyon tetszett. Biztosan mindenki ismeri a Tesz-Vesz Szótár-t és a Tesz-Vesz város-t és többiek. Eddig nem tudtuk, hogy rajzfilm és készült, de azóta lázban vagyunk 🙂
köszönöm
Adrienn,
igen néha lehetetlenség letölteni. Szerintem érdemes előfizetni akár csak néhány napra is, főleg ha van több dolog amit onnan akarsz letölteni (Play along, Zippy, Dora..stb.) Egyébként nekem a kora reggeli letöltések mentek a leggyorsabban (15-20p. de az még csak 1/6 Play along v. Zippy volt…) Előfizetve 3-5 perc alatt megvolt ugyanez és még várni sem kell 10-15 percet a letöltések között. rapidshare search oldalon sokmindenre rátalálhatsz. Good Luck!
Sikerült letöltenem 4:31 másodpercet 55 perc alatt…gyorsabban, hogy lehet? Ez „paypal” téma innen M.o.-ról is ugyanennyiért működik vagy tudtok valami jobbat? Köszi.
Feltöltöttem a letöltési helyet. ami az mp3portalon volt a canadahun pont com forúmra a kultúra és művészet topikon belül van: Gyerekeknek – Angoltanoda, ott van doc. formátumban a Play along és a Zippy letöltési helye.
El tudnátok nekem is küldeni a Play along linkeket? Nem sikerült letöltenem…Köszi
Sziasztok,
Légyszíves nekem is küldjétek el a Play Along és a Zippy and Me linkjét, ahonnan le lehetne tölteni.
Köszönettel
Adri, írok mailt.
Sziasztok!
Nekem is szükségem lenne a Play along és a Zippy linkjeire. Már napok óta keresem, de nem sikerült megtalálnom őket.
Előre is köszi.
Adri.
Kati, itt-ott vannak benne bocik (rajzolt), de próbáljátok meg azért, hátha a gyerekek elvarázsolják, és nem lesz olyan félelmetes a boci (aranyos amúgy :)).
Szia Era, írj egy emailt a kondorb kukac msn pont com-ra és átküldöm neked is a linkeket!
Üdv,
Bea
Sziasztok,
Nagyon örülnék a Play along és a Zippy and me jelenlegi linkjét megkaphatnám. Sajnos nekem sem sikerült minden epizódot megszerezni.
Előre is köszönöm kisfiam nevében:
Era
A kisfiam, bármennyire is igyekszem izgalmasnak tűnő meséket beszerezni, nem hajlandó megnézni azokat a dvd-ket, amiben bocik vannak. Gondolom nagyon félelmetesnek…. Annyit szeretnék kérdezni a dvd-vel kapcsolatban, hogy van-e benne boci. Nem szeretnék ui. úgy járni, mint sok mással…Köszönöm
Megvásárolni már évek óta nem lehet, írok mailt.
Szia Annamari!
Köszi a figyelmeztetést, természetesen nem örülnék a spameknek, ezért nem írom be a címemet. Viszont szeretném én is letölteni (vagy megvásárolni) a Play Along-ot. Tudsz elérhetőséget továbbítani?
Ha nem akartok sok spam-et kapni, ne írjátok ide az e-mail címetek így élesben. 😉
Szia Bea!
Engem érdekelne egy két dolog, mert nem mindent sikerült letöltenem, a Play Along 3-t tudod, honnét lehet letölteni? elérhetőségem: sevilla2003@t-online.hu
Köszi
Kata
Sziasztok!
Az MP3 portál sajnos megszünt, de szívesen elküldöm nektek a linkeket, ahonnét még le tudjátok tölteni. Pont ma töltöttem le az egyiket and I’m lovin’ it! 🙂
Zsuzsa, írtam e-mailt.
Szia Annamari! Természetesen megpróbáltam de nem jön be semmi. van esetleg valami más lehetőség a megszerzésére?
Zsuzsa, olvasd el a tied feletti hozzászólást. 🙂
Nagyon sok jót hallottam a Play Along anyagokról és a kislányom már elmúlt egy éves és leszeretném vele kezdeni a nyelvtanulást ezért arra szertnélek titeket kérni hogy valaki írja már meg hogy hogyan tudok hozzájutni ezekhez az anyagokhoz!
előre is nagyon szépen köszönöm!
Ha beírod a keresőbe pl a Play Along-ot vagy a Dora-t, és bejön a találati listában az Mp3portal, ott kattints a tárolt változatra és megtalálod legalább a linkeket (míg még élnek)
Szia Kata!
Nekem is szükségem lenne a Play Along letöltési helyére! Előre is köszi
Mary
Szia Dina!
Írd meg az email elérhetőséged az alábbi címrre trento@freemail.hu és küldöm a letöltési helyet!
Üdv
Sziasztok!
Mi is beleszerettünk a Play Along with me-be. Sajnos az MP3 oldalt beszüntették ma reggelre (tegnap még volt) és így a sok szuper anyag is mind eltünt. Sajnos a Play Along-nak csak az első részét sikerült letölteni de a lánykám nagyon szereti. Tudtok esetleg segíteni, hogy honnan lehet megszerezni? E mellett keresem a Dora filmeket is mert azt is szívesen nézzük.
Nagyon köszönöm előre is a segítséget!
Viki! Ha gondolod, írj e-mailt, én is tanulok Kisfiammal együtt angolul, szívesen segítek, ha tudok:)nolina22@freemail.hu
Sziasztok!
Egy nem apró kéréssel fordulnék hozzátok.
De mielőtt ezt megosztanám veletek, megemlíteném, hogy a számítógépet autodidakta módon sajátítottam/tom el, ami -remélem- nem baj, csak minden lassab és nehezebb.
Szóval: a két kislányommal megpróbálom megszeretteni az angol nyelvet, ehhez van is némi anyagunk, de nyilván mindig kell v.mi új, hogy mindig vonzó legyen számukra,…
Szeretnék v.kit megkérni arra, hogy írja meg részletesen, hogy tudok letölteni cd-t, dvd-t, mp3-t,… attól fogva:
-honnan, hogy, milyen letöltőprogram kell, mennyibe kerül, meg kell-e rendelni, és ha sikerült, hogyan múködik -nyomd meg a ‘x’gombot…
Remélem lesz valakinek egy kevés ideje és megannyi türelme hozzám.
Hálás köszönettel: Krisztin@
g.krisztin@gmail.com
Z.Zita!
Magyarnyelvű mozgásra serkentő DVD-t nem tudok ajánlani, de Budapesten van egy táncos-ringató foglalkozás, ahol eltudnátok -alár- sajátítani azokat. Az órák 1éves ill. tipegőktől kezdődik.
Ha érdekel priviben érdeklődj és válaszolok.
g.krisztin@gmail.com
Krisztin@
Sziasztok!
Én most kezdtem el foglalkozni a 21 hónapos kislányommal és mondhatom azt, hogy nem győzi magába szívni az információkat. meg kell hogy valljam, hogy nincs nagy angol tudásom, de igyekszem fejlesztgetni, hogy tudjunk majd együtt játszani és társalogni. A neten találtam egy jó kis könyvet, amelyhez jár egy cd is-ami nekem sokat segített. At the Farm a címe. nagyon aranyos Johanna nagyon szereti. A cd tartalmazza a könyv szövegét mondva és dalolva is illetve 12 dalt, melyből 9-nek a szövegét én megtaláltam az interneten.
Kertész Ritához lenne gy kérésem, de ha más tud nekem segíteni azt is szívesen venném: az mp3portal.hu oldalra én is regisztrálva vagyok de nem tudom az angol anyagokat megtalálni illetve letölteni, ha tudna nekem privátba valaki segíteni azt megköszönném:tared@freemail.hu címen
Edina
Sziasztok!
Nekem — pontosabban a gyerekemnek — annyira tetszik a PlayAlong, hogy arra gondoltam, ilyen magyarul is kellene! De lehet, hogy csak én nem ismerem a mozgásra serkentő magyar DVD-ket….
ZZ
Sziasztok!
15-hónapos a fiam és nem tudom, hogy kezdjek hozzá az angol tanításhoz. Én nem igazán tartottam fontosnak ilyen kicsi korban kezdeni,de kölcsön kaptuk a Play Along DVD-t és a kisfiam már két hónapja minden nap megnézi,igényli az a mentsvára minden bajra,és kezd angol szavakat ismételgetni aki tegyük hozzá még most kezd magyarul is csak beszélni és semmi más mesefilm nem köti még le a figyelmét.Nagyon jó kedvű baba minden figyelmem az Ővé,de ha bekapcsolom a mesét olyan hihetelen boldogság van a kis arcán,tehát mindenképpen meg kell próbálnom tanítani neki a nyelvet,de nálunk nics mód nyelvtanárra,így itthon nem tudom, hogy kezdhetnék hozzá.Előre is köszönettel M
Sziasztok!Örülök hogy rátok találtam.tud valaki tanácsot adni hogy tudnánk angolt tanulni(én is).Van egy 3,5 és egy 9 hónapos fiam.Köszi elöre is viki
Kedves Annamari!
Köszönöm a válaszod! Az ötlet tetszik, mindenképp kipróbálom, majd megírom, hogy vált be nálunk. Még egyszer köszi! 🙂
Kata,
a lányod már viszonylag nagy ahhoz, hogy túl könnyen elfogadja, hogy egy másik nyelven akarsz vele kommunikálni, de egyáltalán nem reménytelen. Ezt a kezdeti nehézséget, könnyen le tudjátok gyűrni, ha veszel neki egy bábot (lesd ki, hogy mi az ami nagyon tetszik neki) és aztán adsz vagy adtok közösen neki egy nevet, és elmondod neki (elején még lehet magyarul), hogy ő nem tud más nyelvet csak angolt, mert Angliából/Amerikából/Ausztráliából…(amelyik kedves számodra:-)) érkezett hozzátok, ahol csak angolul beszéltek, és hogy ő is értse ezért most angolul fogtok beszélni. Amire nagyon figyelj, hogy amikor játszottok, akkor véletlenül se kezdj el fordítgatni neki, még akkor sem, ha ő kéri. Játszatok olyan szituációkban, amikor egyértelmű, hogy mit mondasz, mert meg tudod mutatni, fogni, imitálni, stb… Mindig egész mondatokban beszélj, de ha valami új szót szeretnél neki tanítani, akkor néha a mondaton kívül is elismételheted neki, de fontos, hogy rögtön hallja mondatban is. És ami talán a legfontosabb, hogy igyekezz cselekvések sorozatán keresztül tanítani(nem találok rá jobb szót, nem iskolásan…) mivel az ilyen picikék még mindig leginkább cselekvéseken keresztül, mozgásosan tanulnak, ezért nagyon jók az elmutogatható mondókák, dalok, vagy éppen olyasmik amiket le lehet rajzolni és ezért nagyon jó, ha a normál játékokon keresztül tanítod. Ugyanúgy játszottok mint egyébként, csak éppen most a báb miatt angolul dumáltok. Remélem kicsit segíteni tudtam a hosszadalmaskodásom ellenére….Réka
Kata, olvasd el a tiéd feletti hozzászólást Play Alonggal kapcsolatban. A középfokú nyelvvizsga jó alap, főleg, ha hajlandó vagy magad fejleszteni (sok új dolgot megtanulhatsz a gyermekeddel, a gyermeked révén). Játsszatok! Ne tanítani akard, hanem játsszatok angolul!
Sziasztok!
szeretnék tőletek tanácsot, segítséget kérni, mert úgy látom, itt hozzáértő emberek vannak. Van egy 5 éves kislányom, és szeretném kicsit angolul tanitani, hoyg majd a suliban könnyebb legyen neki. Csak igazából ellenálló, ha úgy állok a dolgokhoz, hoyg angolozzunk. Szeretnék tanácsot kérni, hogy csináljam, hogy ő szinte észre se vegye. Nekem csak középfokú nyelvvizsgám van angolból, ez mennyire elég? Mit tanácsoltok, mivel kezdjük és hogyan? és a Play along with me-t honnan tudnám megszerezni, letölteni?
köszönöm a segítséget!
Kata
Kedves Zsuzsanna és Mónika!
Siker! Megtaláltam a Play Along-ot, sõt nem csak azt, hanem még sok-sok remek anyagot egy helyen.
Az oldal: mp3portal.hu A 7.oldalon találjátok a következõt: BABY EINSTEIN, BOB, DORA… filmek a tanuláshoz több nyelven (a szerzõ: gicus66) 15 oldalon keresztül vannak letölthetõ mesefilmek angol, orosz, olasz, francia, német nyelveken. Ahogy gyorsan átfutottam ilyenek vannak még a címben szereplõkön kívül: Brainy Baby, Diego, Maisy, Noddie, Sesame Street. Szerintem ha alaposan megnézzük a 15 oldalt, itt meglesz a Play Along folytatása a Zippy and Me és a Zippy and Friends is.
Hû ennyi minden láttán nagyon belelkesedtem, már látom, ahogy letöltjük, töltjük, töltjük… :-)Jó szórakozást Nektek is!
Kedves Réka! Köszönöm a válaszod! Igazad van abban, hogy néha én is azt veszem észre, többet használjuk az angolt, mint a magyart. Ilyenkor mindig igyekszem kompenzálni. A mesekönyveket mindig a kislányom választja ki, éppen melyiket szeretné nézegetni, olvasni. Nem arról van szó, hogy unja, hanem hogy magyarul akarja õket hallani, nem angolul. Sajnos ez nálunk létezõ probléma, hogy a környezetében nem tud senkivel angolul bezsélgetni, rajtam és a férjemen kívül, sõt ha angolul szól a nagyszülõkhöz, szomszédokhoz, mindig mondják neki, h. így nem értik és magyarul beszéljen. Lehet, hogy ez az egésznek a gyökere. Mostanában az is eszembe jutott, h. kereseketõ, jól valakit, aki gyerekszeretõ, jól beszéli a nyelvet (ne adj’isten anyanyelvû!) és eljárna hozzánk kicsit játszani, beszélgeti. Már csak találnom kellene egy ilyen embert…
Rita, válaszoltam: https://www.ketnyelvugyerek.hu/blog/2008/09/anya-magyarul-mondd/ 🙂
Szia Rita,
az én kislányom is hallott engem angolul beszélni pocaklakó korában, sőt főleg úgy, és születése óta is két nyelvet használok vele, próbálok egyensúlyt tartani, bár sokszor inkább angolul dumálunk. Én olvasok neki meséket magyarul is, nemcsak angolul, csak a filmekkel van úgy, hogy csak angolul néz, és éneklés mondókázás is megy mind a két nyelven. Ennek ellenére volt nekünk is egy hetünk, kb három hónapja, amikor többet igényelte a magyart, én annak tudtam be, hogy úgy érezhette, hogy lemaradt abból a nyelvből. És máskor is van úgy, hogy valamit tud egyik nyelven és elfelejtette a másikon és akkor kérdezi. Aztán az is lehet, hogy már unja azokat a mesekönyveket amit használtok, esetleg épp magyarul kapott új mesekönyvet és inkább azt akarja hallani. De az is lehet, hogy rájött, hogy mások anyukája magyarul beszél és ezt szeretné tőled is, én ettől félek, hogy ez fog bekövetkezni, mikor oviba kerül a csajszi….Réka
Szia Annamari!
Idõközben nekem is gyanús lett, miért is fut valami 2 címen. 🙂 Köszi az infót. Az alábbi néhány sorban felvetek egy kérdést, örömmel venném a véleményed, elõre is köszönöm!
Zsuzsannának és Mónikának:
A Zippy and Me, amit én ismerek a Play Along folytatása, mint Annamaritól megtudtam. Ígérem, megpróbálom (ill. a férjem 🙂 )felkutatni a neten a Play Alongot is, és elküldöm a pontos helyeket. Szerintem a hétvégén még meglesz. Ha nem bánjátok, szívesen vennék minden infót, h. Ti hogy oldjátok meg a nyelvtanítást a gyerkõcöknél, milyen módszereket, anyagokat használtok. Az én kislányom 2 éves, gyakorlatilag már pocaklakó kora óta 2 nyelven hall engem beszélni, és születése óta éneklek, mondókázok neki angolul is. Másfél évesen kezdtem el vele mese dvd-ket nézni, imádja õket, és sok mesekönyvünk is van, bár még csak a képeket nézzük és beszélek róluk én. A „gond”, h. néhány nappal ezelõtt kitalálta a kislányom, h. magyarul mondjam, ne angolul. Ezt külön kihangsúlyozza. Úgy érzem, mintha visszautasítaná, h. angololul beszéljek hozzá (csak mese közben!), másrészrõl viszont a mese dvd-ket, dalos cd-ket továbbra is kéri, sõt énekli is. Este lefkvés után rendszeresen hallom, h. angol mondatokat mondogat, amit a mesékbõl, dalokból felszedett. Ebbõl látom, h, nem a nyelvet utasítja el. Másrészrõl, ha kedve van, hozzám is intéz angolul mondatokat, amit épp egy szituáció megkíván. Csak a mesekönyveket utasítja vissza. Gondoltam rá, h. ez a hírhedt dackorszak része, és ahogy jött, úgy el is múlik, de mivel nincs tapasztalatom e téren, szívesen vennék gondolatokat ezzel kapcsolatban. Van ötletetek, hogyan lehetne ezt a helyzetet kezelni? Gondoltam rá, h. segítségül hívok egy bábot, hátha azt elfogadja, hogy angolul olvas neki mesét. Vagy hagyjam az egész mesekönyv nézegetést? Elõre is köszönök minden véleményt!
Kedves Rita!
Engem is érdekelne hol lehet letölteni ezeket nagyon tettszett amit részletet találtam belőle,de ez nem a teljes verzió volt .Előre is megköszönném
Kedves Rita, érdekelne, honnan lehet letölteni a Play Along-ot. Mi az angol szavakkal kezdtük a tanulást lassan haladunk, mert én is most tanulom velük. Köszi
Szia Rita!
A Zippy and Me a Play Along folytása! De hasonló jó. 🙂
A Play Along with Me valóban szuper! Bár én Zippy and Me néven ismerem, és a neten keresve így is meg lehet találni. Ha valaki nem találja, szívesen segítek, hol keresse. Játékosan megtanít rengeteg hétköznapi szófordulatot, interaktív, minden pillanata jól átgondolt, ügyesen belecsempészve egy kis matematikát és némi testmozgást is. Ha valakit részletesebben érdekel, szívesen írok róla, de a lényeg, hogy ezt tényleg nem szabad kihagyni, ha játékosan tanítod a gyermeked angolra!