A riportban szó esik a szülők motivációjáról, arról, hogy hogy segített az eszperantó ismerete más nyelvek tanulásában, és milyen más előnyhöz juttatta a nyelvtudás a gyerekeket, illetve arról is, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a kétnyelvűség kapcsán. (Megmosolyogtatott, amikor arról olvastam, hogy már a nagyszülők is értik a nyelvet – nálunk is alakul a nagyi angoltudása! )

Itt találod a cikket, ha pedig elolvastad, gyere vissza és írd meg egy hozzászólásban, mit gondolsz!

(Zsuzsa, köszi, hogy felhívtad a cikkre a figyelmem! )

1. A nyelv egy élő organizmus, idővel fejlődik és változik. A gyermeked nem úgy fog egy idegen nyelven beszélni, ahogyan te, hanem nagyon valószínű, hogy jobban, gyakran sokkal jobban. Szülőként lefektetheted az alapokat, és  eszközöket adhatsz neki egy második nyelv tanulásához, később pedig képes leszel arra, hogy kifinomultabb bemenetet biztosíts neki, ha szeretnéd.
2. A tiszta akcentus mint olyan nem létezik. Sok anyanyelvű erős akcentussal beszél, többen pedig egy idegen nyelvet szinte akcentus nélkül. Nézzük például az angolokat, az Egyesült Királyság népességének csupán 2%-a beszéli a “királynő angolját”, a standard angolt.
3. A nyelv a kommunikáció eszköze. Néha annyira a stilisztikai kérdések megszállottai leszünk, hogy úgy tűnik, elfeledkezünk arról, amiről a nyelv valójában szól: a kommunikációról. Ha én megértek másokat, és engem is megértenek,  eszmék, emberek, lehetőségek új világába léphetek. Igaz, hogy minél jobban megértenek, annál inkább elfogadnak, de az akcentus nem minden. Ismerek olyanokat, akik az USA-ban éltek évekig, és mégis erős olasz akcentusuk van, amely azonban nem akadályozta meg őket abban, hogy amerikai vállalatoknál és multinacionális cégeknél sokra vigyék. Mind a tehetségük, mind a nyelvi eszközük megvolt ahhoz, hogy a tehetségüket elismerjék.
4. A második nyelven többféle bemenetet tudsz és szükséges is biztosítanod. Gyermeked egy második nyelvre tanítani hosszú folyamat, amibe sok energiát kell fektetned, de nem feltétlenül kell kizárólag önmagadra támaszkodni ebben, a folyamat során sok segédeszköz és segítő személy közül választhatsz.
5. A gyerekek rendelkeznek azzal a lenyűgöző képességgel, hogy a nyelvi hatásokat több forrásból egyesítsék, úgy, hogy eközben a végleteket “elsimítják”, és saját elegyet alkotnak, amely gyakran magasabb szinten áll, mint a szüleiké.
6. Lehet, hogy ez az egyetlen elérhető lehetőség. Néha egyszerűen nincsen sok alternatíva, amiből választhatnál.  Nem mindig elérhetőek az idegennyelvű iskolák, a bébiszitter vagy a francia nagynéni. Ezekben az esetekben vagy a szülők vágnak bele, vagy elfelejtik az egészet és a hagyományos iskolai oktatásra hagyják a nyelvtanulást, amely ritkán hatékony.
7. Bármilyen szintű is a tudásod a második nyelvből, képes vagy rá, hogy megtaláld a családodnak megfelelő megközelítést. Nincs egységes módszer, de bizonyára létezik egy olyan út, amely lehetővé teszi számotokra, hogy a legtöbbet hozzátok ki a tudásotokból anélkül, hogy megalapozatlan elvárásokat dédelgetnétek és megnehezítenétek az életetek. A megfelelő hozzáállás azonosítása, megtalálása – azaz olyané, amely jó neked és a családodnak is -, nehéz lehet, de ha egyszer rátaláltok, a nehezén túl vagytok.
8. Ha valóban akarod, meg tudod csinálni. A motiváció bármit lehetővé tesz, és ha a kétnyelvű nevelésről van szó, a motiváció a siker igazi kulcsa. Egy nyelvet megtanulni hosszú folyamat, és csak azok járnak sikerrel, akik kitartóak. A plusz motiváció gyakran kéz a kézben jár a szenvedéllyel és a mókával, amelyek valóban hasznos alkotóelemek!

Következésképp, bárki nevelhet kétnyelvű gyerekeket, vagy inkább bárki, aki igazán szeretne kétnyelvű gyerekeket nevelni, sikerrel járhat. Ha magadra ismersz, ne várj tovább, és tedd fel a következő kérdést: hogyan?

(Forrás: http://www.bilingualforfun.com/2009/10/29/8-reasons-why-you-dont-have-to-be-a-native-speaker-to-teach-your-child-a-language/)

A minap egy fordítói közösség fórumát olvasgattam, amelyen a kétnyelvűséggel kapcsolatos kérdésekkel is találkoztam.

Tagjai között voltak olyanok, akik vegyes házasságban élnek, és így természetes kétnyelvű környezetet teremthetnek gyermeküknek. Ők voltak többségben. (Mellettük ott vannak még azok, akik egy adott országban kisebbségi nyelvet beszélnek, ilyennel nem találkoztam ott.) Voltak azonban olyan tagok is, akik a mesterséges (nem szeretem ezt a szót) választott kétnyelvűség mellett döntöttek (és úgy mint én is, iskolában tanulták a második nyelvet).

A kétnyelvűségnek ezeken belül is számos verziója létezik. De mennyit kell tudni egyáltalán egy másik nyelvből ahhoz, hogy valakit kétnyelvűnek tekinthessünk?

A jó hír az, hogy nem mondhatjuk, hogy van egy szint, például hogy valakinek x számú szót kell ismernie egy adott nyelven. Inkább úgy képzelhetjük el ezt, mint egy skálát.

A csúcsán minden bizonnyal azok állnak, akik anyanyelvi szinten beszélik mindkét nyelvet (illetve írni és olvasni is tudnak ezeken), például az ENSZ-nek dolgozó szinkrontolmácsok. A skála másik oldalán azok az újszülött kisbabák lehetnek, akik még egyáltalán nem beszélnek, de szüleiktől két nyelvet hallanak.

A két pólus között a nyelvi jártasság ezer foka található. Ott van az az 56-ban az USA-ba menekül magyar, aki ritkán szólal meg magyarul, de azért még tudja használni, ha szüksége van rá. Ott van az az óvodás kisgyerek, akinek a szülei magyarok, de Angliában élnek, és így ő a környezet segítségével sajátít el egy második nyelvet.  És ott van az a magyar kisgyerek is, aki az oviban kezdett nyelvet tanulni, és remélhetőleg a közeljövőben használni is kezdi majd.

A két nyelv, amelyet ezek a gyerekek elsajátítanak, csak akkor kerülhet közel azonos szintre, ha elegendő időt és lehetőséget kapnak arra, hogy elsajátíthassák mindkettőt (és később aztán megtanuljanak írni és olvasni is ezeken a nyelveken). A gyakoribb azonban az, hogy az egyik nyelvet magasabb szinten bírják (ez a domináns). Mindkét nyelven különböző szinteken birtokolhatják a négy nyelvi készséget (beszéd, annak megértése, írás és olvasás).

Ha te magad nem beszélsz jól egy nyelvet, akkor is segítheted gyermeked, hogy ezek közül az egyik terület: a megértés fejlődjön. Ehhez még az sem kell, hogy beszélj hozzá – dalokkal, mesékkel, játékokkal gazdagíthatod a nyelvi környezetet. Így, bár eleinte passzív tudással rendelkezik majd, olyan alapot kap, amelyre később könnyebben építkezhet.

Ha jól beszélsz egy második nyelvet, akkor ajánlom figyelmedbe ezeket a bejegyzéseket (az utóbbi év terméseiből):

Egynyelvű szülőnek kétnyelvű gyereke?

Az egy szülő-egy nyelv csak az egyik út

Egy szülő több nyelven?

A szülői modell, példamutatás nagyon fontos a gyerekek számára. Tulajdonképp minden mást -  nem csak egy második nyelvet -  így tanulnak meg. Ez a vélemény összecseng azzal, amit már korábban ebben a bejegyzésben írtam. Persze nem mondom, hogy könnyű feladat a szülő számára így nyelvi mintát nyújtani gyermekének. Nehéz mindig motiváltnak maradni, és a szürke hétköznapokban is látni a célt. Belátni nem nehéz, hogy ez hosszú távú (életreszóló ) folyamat kell legyen, mert csak így lesz eredménye, kivitelezni viszont annál nehezebb. De azt hiszem, ha odafigyelünk a mindennapok apró sikereire, akkor már megérte. A tökéletesség mint olyan pedig nem létezik.

Félreértés ne essék, nem arra akarok biztatni senkit, hogy 0 nyelvtudással elkezdje tanítani gyermekét. Viszont úgy gondolom, hogy a kulcs ebben a dologban a hozzáállás. Egyre több olyan múltbeli esetről hallok, hogy a sok kétnyelvűséggel kapcsolatos tévhitek egyike-másika miatt lebeszéltek valakit arról, hogy maga adjon át gyermekének egy második nyelvet. Vannak, akik feladták, és vannak, akik nem: jó hallani, hogy ez utóbbiaknak milyen sikereket értek el gyermekeik!

A kétnyelvűséget kutató nyelvészek azonban többféle stratégiát különböztetnek meg a két- vagy többnyelvűséggel kapcsolatban, s az egy szülő – egy nyelv csak egyike ezeknek. Túl egyszerű lenne az élet, ha csak ilyen helyzetekben lehetne lehetősége egy kisgyereknek arra, hogy egy újabb nyelvet elsajátítson.

Ott van például a “kisebbségi nyelv otthon” stratégia. Ha magyar szülők külföldre kerülnek például, dönthetnek úgy, hogy az otthonukon belül magyarul, azon kívül viszont a többségi nyelven beszélnek gyermekükhöz. A kicsi így egyértelműen a családhoz, az otthonhoz köti a szülők anyanyelvét. Ebben az esetben is két nyelvet hall a szüleitől – az egyiket otthon, a másikat az utcán, boltban stb.

Sőt, egy családon belül is használható több stratégia. Az “idő és hely” módszerére példa lehet, ha egy “kisebbségi nyelv otthon” stratégiát alkalmazó család rendszeresen a kisebbségi nyelvet beszélő országban tölti például a nyarakat, amikor is az egész család az otthonon belül és kívül is a (számukra az év nagy részében) kisebbségi nyelvet beszéli. De olyan családok is léteznek, ahol a hétköznapok egy szülő – egy nyelv stratégia szerint, a hétvégék viszont a kisebbségi nyelv otthon stratégia szerint zajlanak.

A kétnyelvűséget kutató nyelvészek elismerik azt a stratégiát is, ha egy szülő nem (csak) az anyanyelvén beszél a gyermekéhez. Az ilyen szülők ugyanúgy  érzelmi és/vagy intellektuális motivációval ragaszkodhatnak egy második nyelvhez és annak átadásához, attól függetlenül, hogy nem anyanyelvük. Gyermekük számára természetes az, hogy nem egy nyelvet hallanak, és a második nyelv használata (bár a szülő számára tudatosabb tervezést, célkitűzést igényel) ugyanolyan természetes számukra, mint az eleve kétnyelvű családokban. És ezek a nyelvészek nem beszélnek elítélően azokról a szülőkről sem, akik pár év nyelvtanulás után vágnak bele egy nyelv átadásába. A gyermeknek nem doktori előadásokat tartunk mi szülők, hanem egyszerű nyelvezettel beszélünk hozzájuk az elején. Természetesen nem árt fejlődőképesnek lenni, hisz később szükség lesz majd a bonyolultabb nyelvezetre, de az a szülő, aki belevág a (“mesterséges” – vagy jobban szeretem ezt a szót használni -  választott) kétnyelvű nevelésbe, mivel egyébként is átgondolja, mit hogyan szeretne csinálni, tisztában van ezzel, és nem zárkózik el a szükséges fejlődés elől. És rengeteg segítség áll rendelkezésére ehhez.

Pearson írja számos családban végzett kutatása után: “Nincs jele annak, hogy a gyerekek nyelvtudása hátrányt szenvedne a szülők nem anyanyelvi helyzete miatt. A beszédfejlődés kulcsa a nem anyanyelvi szülők gyerekei esetében – csakúgy, mint minden gyerek esetében – az, hogy beszédgazdag környezetben éljenek, melyben sokszínű stimuláció található, és elfogadó légkörben, melyben bátorítják őket arra, hogy kifejezzék magukat és amelyben értékelik szóváltásaikat.”

Az olyan szülők tehát, akik nem anyanyelvüket (is) szeretnék átadni gyermeküknek, ugyanúgy természetessé és a mindennapok részéve tehetik gyermekük számára egy második nyelv használatát, mint azok, akiknek különböző párjukétól az anyanyelvük.

A válasz határozott nem! Madalena Cruz Ferreira nyelvész, kétnyelvűségkutató szerint (aki maga is többnyelvű gyerekek édesanyja), teljesen normális, ha egy gyermekhez a szülő több nyelven szól! A világon sokan születnek olyan családba, ahol a szülő több nyelvet használ gyermekével. A nyelvi zavarnak nincs kockázata, egyetlen feltétel a természetesség. A gyerekek bármilyen nyelvet képesek megtanulni, ha hasznát látják (és minek lenne nagyobb haszna annál, hogy anyával és apával beszélgetni tudjon). Madalena szerint a kétnyelvű gyerekek számára a kétnyelvű szülő a tökéletes modell!

Nos, vannak még kételyeid?