Megszületik az első. Egy új világba csöppensz (nem csak ő ). Pár hét-hónap után belerázódsz. Kialakul (valahogy…) a nyelvátadás is. És amikor már minden rendben, megjön a második, és borul minden. Vagy mégsem?

Amíg csak egy gyermek van a családban, övé minden figyelmed. Könnyebb a dolgod (és nem csak a nyelvátadást illetően). Következetesebb lehetsz a rendszert illetően, és jobban irányításod alatt tarthatod a kommunikációt. Amikor a kistesó megérkezik, már kevesebbet tudsz figyelni rájuk, azaz csökken az az idő, amit külön-külön a gyerekekre fordíthatsz. Elképzelhető az is, hogy át kell gondolnod azt is, hogyan használjátok a nyelveket otthon (mert például a nagyobb oviba kerül, és lecsökken az idő, amit a nyelvátadásra fordíthattok, vagy mert a kicsinek is szeretnéd biztosítani azt, amin a nagyobb már keresztülment).

Segíthetnek-e a testvérek egymásnak egy második nyelv elsajátításában, vagy inkább hátráltatják egymást?

Nos, történhet így is, úgy is.

• A testvér(ek) jelenthetnek hidat a második nyelvhez: használhatják a második nyelvet a kisebbel történő kommunikációban, nyújthatnak a szülő mellett második mintát, ezzel is támogatva a kicsit a nyelvelsajátításban. Előfordulhat olyan szituáció, hogy a nagyobb fordít a kicsinek, vagy épp a nagyobbat segíti a nyelvtanulásban, hogy a kisebbel a második nyelven kommunikálsz.
• A testvér(ek) jelenléte jelenthet akadályt is: nagyon gyakran előfordul (főleg, ha már a nagyobb közösségbe kerül), hogy a domináns nyelv kerül előtérbe a testvérek közötti kommunikációban – ezt kutatásokkal is alátámasztották. Felmerülhet bennünk az a kérdés is, hogy mennyire tökéletes az a minta, amit a nagytesó nyújt, aki még maga sem használja tökéletesen a második nyelvet.

Szerencsére az, hogy a testvérek az egymás közötti kommunikációban a domináns nyelvet (a környezet nyelvét) használják, még nem jelenti azt, hogy a második nyelvből megszerzett tudásuk elillan. Kérdés az, hogy nekünk szülőknek mennyire lehet, illetve kell-e, szabad-e arra hatni, hogy egymás között melyik nyelvet használják.

Az, hogy ki milyen nyelven beszél a mindennapi életben, elsősorban személyes választás, intim dolog. Kisebb korban leginkább azzal segíthetünk, hogy minél több olyan szórakoztató tevékenységet nyújtunk gyerekeinknek, amely a második/kisebbségi nyelven történik. A nagyobbakat már meg lehet próbálni észérvekkel meggyőzni, megbeszélni velük, miért fontos nekünk (vagy lehet nekik fontos), hogy megtanulják és használják a második nyelvet.

Szerencsére nálunk még inkább hidat jelent a kisebb életében a nagytesó jelenléte ebből a szempontból. Esztert sokszor kapom azon, hogy angolul beszél Danihoz (sőt, sokszor játszik egyedül is angolul – fennhangon beszél, szerepjátékozik, képes a két mutatóujjából is szereplőket életre kelteni). Oviba csak délelőtt megy (ha nem tartja itthon valamilyen betegség), így a délutánokat, estéket az angolnak tudjuk szentelni. Nagy változást akkor tartok elképzelhetőnek, ha iskolába kerül, akkor mindenképp át kell majd gondolnom, hogyan tovább. Addig pedig építkezünk és az eredményekből erőt gyűjtünk a jövőhöz.

Nálatok hogy alakul a testvér-kérdés a kétnyelvűség terén?