találkozó címkéjű cikkek
Jó volt találkozni veletek! :)
Írta Annamari a(z) A színfalak mögül kategóriában - 2010. március 28. vasárnap
Őszintén? Úgy terveztem, hogy hamarabb érkezem… A távolság közbeszólt. Aztán a macskakiállítás jelentette az újabb gubancot… De végül megtaláltuk a termet, és nagy nehezen a később érkezők is (remélem, mindenki bejutott, aki szeretett volna). Utána pedig elkezdődött a csoda – mert nekem az volt: hallgatni, hogy többen utaztatok kilométerek százait, hogy ott legyetek. Hogy ahányan vagytok (kb. 50 résztvevő volt), annyiféleképp neveltek két- vagy többnyelvű gyereket. Voltak köztetek olyanok, akik még a pocakjukban hordják a manócskájukat, és azért jöttek, hogy meghallgassák, érdemes-e egyáltalán belevágni. Voltak olyanok, akik még egy kis biztatásért jöttek. És voltak olyanok is, akik hatalmas lelkesedéssel beszéltek a nyelvátadásról, az eredményeikről. Tovább olvasok a találkozóról
Lehet regisztrálni a találkozóra!
Írta Annamari a(z) A színfalak mögül kategóriában - 2010. március 9. kedd
A szavazás szerint a legtöbben a szombatot választottátok, így találkozunk 2010. március 27-én 11 órakor Budapesten, a Lurdy-házban (Könyves Kálmán körút 12-14.), az első emeleten található Sikermix konferenciatermek egyikében, a VIP-teremben. Még több info és regisztráció
Van kedved találkozni?
Írta Annamari a(z) A színfalak mögül kategóriában - 2010. március 3. szerda
Igen, úgy értem, személyesen.
Az újévi tervek között már említettem, hogy szeretném, ha személyes találkozók is lennének a blog olvasói részvételével, hogy beszélgethessünk (nem csak a nyelvátadásról és a kisgyerekkori nyelvtanulásról), tapasztalatokat cserélhessünk, és a virtuális kapcsolatok személyesekké váljanak. A jelentkezők számától függően vagy egy közös ebédben (egy étteremben), vagy egy batyus összejövetelben gondolkodom, gyerekek nélkül, hogy nyugodtan tudjunk egy-két órát együtt tölteni. Érdekel a találkozó, tovább olvasok






Ezt írtátok