Nézem a TV-ben az új közoktatási törvényről, pontosabban a nyelvoktatásról szóló, illetve a tervezett reformokkal kapcsolatos riportokat. Az egyikben valamelyik pedagógus-szakszervezet képviselője, a másikban államtitkár (vagy helyettes? – nem fontos…). A legnagyobb tervezett változtatás: tanuljanak a gyerekek már az általános iskolában két nyelvet, az egyiket negyediktől, a másodikat hetediktől. Felvetődő problémák: a) túlterheltek lesznek a gyerekek, b) van-e elég tanár ehhez (van, mondják, a magánszférában, vajon miért?…) c) biztosítani kell a folytonosságot, az oktatás korábbiakra való alapozását, d) ki kell alakítani a pedagógusoknak az életpálya modellt, e) honnan lesz erre pénz…

Nagyon szép ez a tenni akarás. Olyan régóta tudjuk már, hogy a magyarok nyelvtudása a béka feneke alatt van (elnézést…). A felsőoktatásba kerülőknek háromnegyede rendelkezik nyelvvizsgával – mondja az államtitkár -, de azért ugye azt senki nem gondolja, hogy egy középiskolás korban szerzett középfokú nyelvvizsga használható nyelvtudást jelent akkor is, amikor az egyén mondjuk az egyetem után a munkavállalói piacra kilép?

Összetett kérdés ez nagyon. Sok tényezőnek kellene változnia az iskolákban ahhoz, hogy mi, magyarok valóban beszélni tudjunk nyelveket. Elsőnek talán lehetne azzal kezdeni tényleg, hogy egymásra épüljön az oktatás. Hogy aki általános iskolában tanul x évig egy nyelvet, annak középiskolában ne kelljen elölről kezdenie. Ehhez viszont az oktatás minőségén is javítani kellene. És tervezni.

Ami viszont megdöbbentő, hogy odafönn csak az iskolában gondolkodnak. Szóba sem kerül, hogy a nyelvtanulást (nevezzük inkább nyelvekkel való ismerkedésnek, vagy nyelvelsajátításnak) jóval hamarabb el kellene kezdeni. Akkor, amikor még nem tantárgy a gyerekeknek. Amikor még nem akad fenn azon, hogy az óvónéni/tanító néni más nyelven beszél, és nem kérdezi meg, hogy “most mit mondtál?”, hanem használja azokat a képességeket, amelyeket az anyanyelve elsajátításakor is. Szóba sem kerül egy ilyen riportban, hogy az otthonokban is ott kellene lennie más nyelv(ek)nek, mondjuk például feliratos – eredeti hanggal sugárzott – filmek formájában.

Márpedig, amíg nem kezeljük ezt a kérdést valóban komplexen, addig fordítva építjük a piramist. Akkor próbálunk a legtöbbet a gyerekek fejébe tömni, amikor már egyébként is túlterheltek, és akkor kapnak a legkevesebb lehetőséget egy másik nyelv elsajátítására, amikor leginkább fogékonyak rá. Ilyen alapokkal, nem csoda, hogy a piramis csak inog, aztán összeomlik…

Mondókák a mai rohanó világban? Igen! Talán épp ezért van rájuk most különösen szükség. Legyen szó akár az anyanyelv, akár egy második nyelv elsajátításáról, a mondókáknak, gyermekdaloknak hatalmas szerepe van abban, hogy a gyermek beszélni, sőt, később majd olvasni, írni tanul. A mondókák már évek százai óta velünk vannak: beváltak, bizonyítottak. Vétek lenne kihagyni a beszédtanulás során ezeket a gyöngyszemeket, különösen akkor, ha egy második nyelvet szeretnénk csemeténknek átadni.

Miért fontosak a mondókák, a közös mondókázás a szülővel?

A mondókák, gyerekdalok egyszerre szórakoztatják, tanítják, nevelik a gyermeket, a közös együttlét, a testközelség pedig érzelmi biztonságot ad neki. Ha mondókázol kicsiddel, az szinte minden érzékszervét bevonja a fejlődésbe: hiszen láthatja a száj mozgását, hallja a hangokat, érzi bőrén és izmain az érintéseket, mozgásokat (amelyeket később ő is elvégezhet). Ezek a rövid, ritmikus szövegek, dalok intenzív koncentrálást jelentenek a gyerekeknek, épp annyi ideig, ameddig még figyelni tudnak, és gyakran követi ezt a koncentrált figyelmet valamilyen feloldás (pl. csiklandozás, nevetés).

Miért hasznosak a mondókák a nyelvelsajátítás kapcsán?

A mondókáknak egyszerűségükben rejlik a titkuk. Rövidek, megkapóak, ritmikusak, könnyű rájuk emlékezni. De ami a legfontosabb, a való világról tartalmaznak információt, így a mondókázás során a gyerekek észrevétlenül tanulnak. A szavak, a ritmus, a dallam anélkül rögzülnek, hogy a gyermek megpróbálná megjegyezni ezeket. A ráadást pedig az a móka jelenti, ami ehhez a közös tevékenységhez kapcsolódik.

A gyerekek imádják a mondókákat, és még akkor is vidáman énekelgetnek, rímelgetnek, amikor mi, felnőttek már rég meguntuk ezeket. Ez így van azonban rendjén: az ismétlések során (akár évek alatt) szívnak magukba egyre több és több aspektust a mondókákból, mindezt tudattalanul.

A mondókák felvázolhatják a test képét, másik csoportjuk egy adott testrésszel foglalkozhat, de témájuk lehet a természeti környezet vagy hétköznapi dolgok (munkafolyamatok, tevékenységek, tárgyak). Utalnak tempóra (gyors-lassú), mozgásformára, de bennük rejlik a beszédhangokkal való játék, a nyelvre jellemző szabályok elsajátítása is. Mindezek értelmében e játéktípus fejleszti a testtudatot, a nyelvérzéket, a beszédértést, a szókincset, a ritmusérzéket, az egyensúlyérzéket, a koncentrálás képességét, az asszociációt, a képi és fogalmi gondolkodást, az elvonatkoztatást, segít megismerni a világ dolgait – egy második nyelven is. A mondókák által egy másik kultúra részesei lehettek.

Ha szeretnéd gyermeked figyelmét felkelteni vagy épp megnyugtatni őt, bátran kezdeményezz, játssz vele angol (vagy más nyelvű) mondókákkal. Ha szeretnél haszontalan időt (pl. buszmegállóban vagy orvosi rendelőben való várakozás) hasznossá, értékessé tenni, ültesd az öledbe vagy magad mellé a kicsit és játsszatok!

Ha először mondókáztok

Fontos, hogy amikor először találkozik a gyermek a mondókával, lassan, a megértést segítve mondjuk neki a szöveget vagy énekeljük a dalt. Ne hagyjuk el a mondókához kapcsolódó mozdulatokat (magunk is kitalálhatunk ilyet, ha nem tartozik a mondókához, vagy nem ismerjük), és akár képeket, tárgyakat is elővehetünk, hogy minél érthetőbb legyen a gyermek számára a tartalom. Ha gyermeked még kicsi (akár néhány hónapos), akkor is nyugodtan elkezdheted vele a mondókázást, bár akkor még nem hagyatkozhatsz ezekre a segédeszközökre. (Ha babával szeretnél angolul játszani, itt találsz segítséget.)

Később, ha már jól megy a mondóka, játszhattok is a sorokkal, engedheted, hogy a gyermek fejezze be, vagy soronként felváltva mondókázhattok, dalolhattok. Ha jól csinálod, egyre többször kapod majd a gyermeked azon, hogy játék vagy más tevékenység közben magának énekelget (mint ahogy az enyémek is teszik ).

Kellemes mondókázást angolul (és más nyelven is)!

A mai nappal startol a 2010-es foci világbajnokság. Közhely, hogy ilyenkor a férfiakhoz egy hónapig szólni sem lehet, mi, nők, meg megpróbáljuk valahogy kibírni ezt az időszakot. (A mi családunkban a ház ura már sikeresen ráragasztotta a szebbik nem tagjaira a rajongást, úgyhogy nálunk szerencsére nincs ilyenkor sem vészhelyzet. )

Ez az egy hónap azonban jó lehetőség lehet arra is, hogy – a közhelyekkel szakítva – érdekes tevékenységek, játékok kapcsán más népekkel, kultúrákkal ismertessük meg gyermekünk. Ebben a bejegyzésben ilyen ötleteket gyűjtöttem, remélem, találsz kedvetekre valót!

• Barangoljatok virtuálisan a mérkőzéseknek otthont adó Dél-Afrikában. Az ország lakói kulturális sokszínűségük révén méltán kapták a “szivárvány nemzet” nevet.
• Ezen az oldalon a foci és a világbajnokságok történetével ismerkedhettek meg, és olvashattok érdekességeket angolul. Tudtad, hogy a foci az ősi Kínából ered?
• Itt egy könnyen elkészíthető, különleges táblácskát találtok, amit a kedvenc csapatotok színeivel díszíthettek. (Természetesen a művelet közben használjátok azt a nyelvet, amit gyakorolni szeretnétek.)
• Tanuljátok meg, hogy kell játszani a mankalát (ami egy afrikai eredetű játék, és segít a számolást is megtanulni a gyerekeknek). Magyar nyelvű játékleírást itt találsz, vagy nézd meg az alábbi videót (angol)

• Ezen az oldalon nyomtatható lapokon minden csapathoz kapcsolódóan megtaláljátok a mezeik színének, elrendezésének leírását, ezeknek az utasításoknak követése szintén jó nyelvgyakorlás lehet.
• Erről az oldalról megint nyomtathattok, a résztvevő országok zászlóit színezhetitek ki (mindegyik egy kis könyvjelzőn található).

Ha pedig meguntátok a közös játékot, nézzétek meg a VB hivatalos dalát, melyet a többnyelvű Shakira énekel (spanyolul, angolul, portugálul és olaszul beszél).

Nagy nap a mai! Emlékszel? Egy évvel ezelőtt először kértelek arra, hogy ünnepeljük együtt a többnyelvűség napját.

Ma pedig újra elérkezett ez a nap, május 20. Mi pedig a háttérben lázasan készültünk – talán észre is vetted, hogy mostanában kicsit csendben voltam itt a blogon. Hát ezért!

Különleges módon ünneplünk most, mert valami olyat mutatok neked, ami még nem volt.

Gyere és nézd meg, nagy szeretettel állítottuk össze »

A következő napokban részletesen is megismerheted!

Ugye ünnepelhetünk együtt?

Köszönöm, ha csatlakozol hozzánk!

Nemrég Vida Ági blogján a kicsik beszédfejlődésével kapcsolatban olvastam egy kutatás eredményét a tévé hatásairól. A kutatók azt állapították meg, hogy a tévé nem káros a gyerekek beszédfejlődésére. Ez az állítás így eléggé homályos (nem mindegy, mit néznek a kicsik és hogyan), de abban biztosak lehetünk, hogy sokak az ellenkezőjét vallják.

Való igaz, hogy a picik beszédfejlődését (legyen szó egy-, két- vagy többnyelvű kisgyerekről) az interakció segíti a legjobban, azaz, ha konkrét élethelyzetekben beszélgetnek velük a szüleik, gondozóik, mégis a nyelvelsajátításban nagy segítséget jelenthet a “beszélő doboz”, ha ésszel használjuk.

2-3 éves kortól már kevésbé vitatott, hogy a körültekintően alkalmazott tévézés jótékony hatású lehet, ami a (második) nyelvelsajátítást illeti. Különösen így van ez, ha a gyermek válogatott programokat nézhet (nem is inkább a tévécsatornák programjaiból, mint DVD-n). A tévé még akár a könyvekhez hasonló beszélgetés-ösztönzővé is válhat, ha a szülő együtt nézi gyermekével.

Te (hogy) használod a tévét a nyelvátadásban? Írd meg egy hozzászólásban!

Nyelvzseninek tartják, ő azonban úgy beszélt-írt magáról, mint Átlagos Nyelvtanuló (ÁNy). A nyelvtanulást magáért a tanulásért, a tanulás öröméért szerette. 25 év alatt 10 nyelven jutott el odáig, hogy beszélni tudjon (magas szinten, a világ első szinkrontolmácsainak egyike volt), további 6 nyelven pedig szakirodalmat és szépirodalmat fordított (kb. még tízet pedig “csak úgy” megértett).

A nyelvekkel azért kezdett foglalkozni, mert nagyon távol álltak tőle (németből kettesre érettségizett).
Kínaiul egyetemistaként tanult meg (ekkor már több nyelven “túl volt”), két év alatt odáig jutott, hogy regényeket is képes volt fordítani. Kilencven éves elmúlt, amikor ivritül kezdett tanulni. Mi volt a titka? Mi az, amit elleshetünk tőle, és alkalmazhatunk gyerekeinkkel vagy akár mi magunk?

A lelkesedés, a motiváció vezette. A tanulásban az volt számára a kulcs, hogy olvasott. Szépirodalmi műveket, regényeket, mindenfélét, ami érdekelte. Minden nap foglalkozott a tanulandó nyelvvel. Soha nem önmagukban tanulta meg a szavakat, hanem kontextusba ágyazottan (mondatokat, szókapcsolatokat – így sokkal könnyebb emlékezni rájuk). Ezeket mint “előregyártott” elemeket elő lehet húzni a beszélgetés során. Minden lehetőséget megragadott a tanulásra: az utcán szembejövő reklámszövegeket is lefordította magában, magában beszélt az adott nyelven, írogatott – még akkor is, ha nem volt helyes. A könyvek mellett forrásként használta az újságokat, a rádiót, szinkronizálatlan filmeket, és igyekezett minél több anyanyelvűvel találkozni, aki az adott nyelven beszélt. Nem hitt a nyelvérzékben. Azt vallotta, “a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni!”

A kisgyerekkori nyelvtanulásról keveset ír, és amit ír, azzal nem is értek egyet – valószínűleg mások a tapasztalataink. Érdemes viszont elolvasni a könyvét. Süt belőle a nyelvek iránti lelkesedése, amiből egy kicsit mi is részesülhetünk. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából újra kapható, olvasható. Szórakozásnak is kitűnő! (Ha angolul olvasnád, itt megtalálod pdf változatban.)

Lomb Kató idén lett volna 100 éves.

A Kismama magazin is felfedezte Kovács Ágnes Melindát, és az általa vezetett (méltán világhírű) kutatás eredményeit. A 2009. októberi számban Jártok már angolra? című cikkben a kutatásról és a kétnyelvűségről kérdezték a pszichológusnőt. Érdemes elolvasni a cikket (végre egy teljesen pozitív hangvételű írás! )

Itt találod  az online verziót »

Különleges nap a mai: ma van a Nyelvek Európai Napja. 2001 óta ünneplik milliók az Európai Unióban a nyelvek sokszínűségét szeptember 26-án. Az ünnepnek és a sokszínű rendezvényeknek célja a nyelvtanulás szükségességének, a kölcsönös megértésnek, a kulturális sajátosságok megőrzésének népszerűsítése is.

Tudtad, hogy csak Európában több mint 200 nyelv él? (Hogy azokról ne is beszéljünk, amelyeket más kontinensekről ide származottak beszélnek.) Ez a nap talán alkalmat ad arra is az ünneplés mellett, hogy elgondolkodjunk azon, mit tehetnénk még azért, hogy gyermekeink is részesüljenek tágabb környezetünk sokszínűségének megtapasztalásában. (Sok iskolában megünneplik ezt a napot, de vajon otthon eszünkbe jut? )

A mai nap számomra ajándék volt. Nagy részét távol a családomtól töltöttem: Pestre utaztam, és – mivel velem volt az amerikai barátnőm, akit már említettem korábban itt a blogon – oda- és visszaúton is rengeteg időnk volt arra, hogy beszélgessünk. Hihetetlenül jó érzés, hogy egy másik nyelv által mennyire megnyílik a világ, mennyire megnyílik az út egy másik ember felé.

Sok magyar szülő tudja ezt rajtam kívül, és nagy öröm volt számomra annak a felmérésnek a válaszait böngészni, amelyet még májusban készítettem a blog olvasói körében. Van még teendőnk, de lelkesítő látni, hogy milyen sokan látják a kétnyelvűség előnyeit, és milyen sokan tesznek is azért, hogy jó mintát kapjon gyermekük.

A Nyelvek Európai Napja alkalmából minden olvasó, akinek jár a blogértesítő, illetve mindenki, aki részt vett a felmérésben, fogadja örömmel az eredményeket bemutató tanulmányt!

(Ha pedig te magad szeretnéd fejleszteni a nyelvtudásod, egy kedves barátom, aki szoftverek honosításával, fordításával foglalkozik, szintén a mai nap alkalmából egy ingyenes szoftvert ajánl a szókincs fejlesztéséhez.)

Múlt hét kedden a Kossuth Rádió délelőtti műsorának egyik részében a magyarok nyelvismeretéről és a nyelvoktatásról volt szó. Bár a téma ennek a blognak félig-meddig illik csak a profiljába, olyan elgondolkodtató tények hangzottak el, hogy nem állhattam meg, hogy ne írjak erről.

A felmérést, amelyről a műsorban szó esik, a Medián készítette az egyik gazdasági hetilap felkérésére. Megtudhatjuk belőle, hogy 3 fiatalból 2 beszél idegen nyelvet, míg ez az arány az idősebbeknél (18 év felettiek) 27%.  (És ehhez még hozzá kell tenni azt, hogy a felmérést saját bevallás szerint készítették, a stúdióban nyilatkozó szakértő szerint pedig ez azt jelenti, hogy nem feltétlenül valósak ezek az adatok, hisz a férfiak leginkább felül-, míg a nők alulértékelik a nyelvismeretüket.)

Egy másik oldalon olvasom, hogy a felvételizők 60%-ának nincs semmilyen nyelvvizsgája. Egy harmadik oldalon azt, hogy a felsőoktatásban végzettek 25%-a nem kapta meg idén a diplomáját, mert még mindig nincs nyelvvizsgája.

A nyelvvizsgára hajtunk. Hiába?

Ami a legszomorúbb (szintén a rádióműsorban hangzott el): “A nyelvismeret [EU országokról van szó - megj. tőlem] fordítottan arányos az adott ország méretével, azaz minél kisebb egy ország, lakói annál több nyelven beszélnek – az egyetlen kivétel Magyarország.”

Igen, nekünk, magyaroknak, úgy tűnik, a nyelvvizsga a legfontosabb. Pedig hamar kiderül, ki az, aki valóban beszéli, használja a nyelvet, amiről papírja van. (Egyébként sem vagyok kibékülve ennek az országnak a papírcentrikusságával…) A cél az kellene legyen, amit egy kérdezett meg is említett: “gátlások nélkül beszélni”. A nyelvet használni kellene megtanulni.

“A gyerekeinket hajtjuk” – ez is elhangzott a műsorban. Igen, már az oviban elkezdik a heti egy órás nyelvtanulást, aztán az általános iskolában már elsőtől folytatják, hogy aztán szakkörön, különórán plusz pénzért még több nyelvórájuk legyen. Mégis panaszkodik egy apuka: a lánya alapfokú nyelvvizsgát tett az általánosban, és középiskolában a kezdő csoportba került. Megint a nyelvvizsga…

Mondom mindezeket úgy, hogy magam is nyelvvizsgáztató tanár vagyok…

Mégis, amióta a gyerekeimmel angolul is beszélek, valami elszakadt bennem. Nem hiszek már úgy az iskolai nyelvtanulásban. A szülőknek meg kellene értenie, hogy a pedagógusok mellett nekik is szerepük van, szerepük lehet abban, hogy a gyermekük milyen nyelvtudásra tesz szert – és nem csak annyiban, hogy a különórákat fizetik, sőt… És ehhez nem feltétlenül kell az, hogy ők maguk magas szinten beszéljenek egy nyelvet. Annyi módon segíthetnek: a lelkesedésükkel, motivációval például – hisz ők ismerik legjobban a gyermeküket, ők tudják, mi az, ami leginkább érdekli, amivel meg lehet fogni, és fenn lehet tartani az érdeklődését. És el kell kezdeni korán. Ami nem azt jelenti, túl korán, hanem időben. Amikor még a gyerekek kérik a másik nyelvet, és nem iskolai tanórát jelent nekik. Hogy már ekkor megtapasztalják, milyen a nyelvet használni, és mennyi jóságot tartogat, ha megszólalnak rajta.

Magyarország, van még hová fejlődnöd… Van valakinek egy trombitája kölcsön?

Merész kijelentést teszek most (már hallom is az ellenvéleményeket): ahhoz, hogy a gyermekednek hatékonyan add át egy (vagy akár több) idegen nyelv ismeretét, nem a nyelvtudás (hogy te milyen szinten beszéled a nyelvet) a legfontosabb!

Félreértés ne essék, nem arra akarok biztatni senkit, hogy nulla nyelvtudással akarjon átadni egy nyelvet gyermekének. Viszont ami a nyelvtudás mellett – szerintem – fontos,

1. hogy mennyire vagy kitartó (hogyan tudod hosszú távon biztosítani, hogy te légy a második nyelv forrása gyermekednek),
2. hogy mennyire vagy motivált (miért szeretnéd gyermekednek átadni ezt a nyelvet? hogy később könnyebb legyen neki? vagy érzelmileg is kötődsz ehhez a nyelvhez?),
3. hogy mennyire vagy tisztában a céloddal (mit szeretnél elérni? milyen szinten sajátítsa el a gyermek a nyelvet?),
4. hogy milyen gazdag környezetet tudsz teremteni az adott nyelven (ezen nem csak a te nyelvismereted értem, hanem a különböző segédeszközök, külső segítség alkalmazását),
5. hogy mennyire tudsz pozitív környezetet teremteni a nyelv alkalmazása során (nehezebb úgy, ha mindenki negatívan viszonyul a második nyelvhez rajtad kívül, illetve te mennyire tudod vonzóvá tenni gyermekednek a második nyelvet, és mennyire pozitív hozzáállással viszonyulsz az ő nyelvhasználatához),
6. hogy mennyire tudod a hétköznapok részévé tenni a nyelvet (ez valamelyest összefügg a kitartással, illetve a hozzáállással),
7. hogy te magad mennyire vagy hajlandó fejlődni és mennyit teszel ezért.

Természetesen itt most elsősorban azokra gondolok, akik a választott kétnyelvűséget alkalmazzák. (Bár ezeknek a szempontoknak jó része a természetes kétnyelvűséghez is kapcsolódik.)

Szerinted mi a legfontosabb?