A 21. század nyelvtanító modelljeként hirdeti magát az a gyerekek nyelvoktatásához használható módszer, amelyet a közelmúltban fejlesztett ki egy nemzetközi munkacsoport, és amely ma már nálunk is elérhető. Hocus és Lotus, a két kedves dinófigura segítségével a német, az angol, a spanyol, a francia vagy az olasz nyelvvel ismerkedhetnek a gyerekek. A módszerről (amelyet magam is használok) Varga Melindát kérdeztem, az ő nevéhez fűződik hazánkban Hocus és Lotus népszerűsítése.

- Hogyan jött létre a módszer és miben különleges? Milyen eszközöket használnak?

A Hocus & Lotus módszer elsősorban prof. Traute Taeschnernek, a római La Sapienza Egyetem tanárának nevéhez köthető. Prof. Taeschner egy nemzetközi munkacsoportot vezetve több éves munkával dolgozta ki módszerét és az elméleti elképzelések alapján fejlesztett „tananyagokat”. A projektsorozatot anyagilag több szervezet támogatta, többek között az Európai Unió Leonardo és Sokrates programja, az olasz Oktatási Minisztérium és Bolzano autonóm tartomány.
A módszer „tananyagát” képező rajzfilmsorozatot több díjjal is jutalmazták különböző fesztiválokon. Magas színvonalú technikai kivitelezése mellett különösen fontos, hogy készítői a képanyaggal a lehető legnagyobb mértékben támogatják a megértést, de a rajzfilmek zenéje is hűen tükrözi a történetekben megjelenő érzelmeket.
Fontos kiemelni, hogy a „tananyag” elsősorban a foglalkozásokon használt módszerrel együtt hatékony igazán. A Hocus & Lotus módszert más néven „narratív alakzat” módszernek is nevezik (narrative format approach), mert lényegi eleme a közös mesélés, melyet szinte színészi előadással kísérnek a gyerekek a pedagógus vezetésével. Nagyon leegyszerűsítve azt mondhatjuk, hogy a csoport közösen eljátssza az egyes történeteket, a mesélést gesztusokkal és mimikával teszik teljesen kifejezővé, a fantáziájuk segítségével élik át együtt Hocus és Lotus – a két főhős – kalandjait.

- Milyen korú gyerekekkel használják a módszert, és milyen keretek között? Van-e különbség a módszer alkalmazásában a gyerekek életkorát és nyelvi szintjét tekintve?

A módszert elsősorban 3-8 éves gyerekeknek ajánlják. Olaszországban folynak kísérletek fiatalabb és idősebb gyerekekkel is. 2 éves kortól kis módosításokkal már lehet dolgozni a módszerrel. Mivel a „tananyag” kb. 5 év folyamatos tanulást tesz lehetővé, akik 5-6 éves korukban elkezdik a tanulást és megszeretik a módszert, nyugodtan folytathatják 9-10 évesen is. Ezt a csoporttal dolgozó pedagógus tudja a legjobban felmérni.

Az egyes történetek nyelvi anyagát úgy állították össze, hogy önállóan is megállják a helyüket, vagyis egy hagyományos nyelvkönyvvel ellentétben nem épülnek egymásra az egyes epizódok. Ahogyan az anyanyelv elsajátítása során sem válogatunk a nyelvtani szerkezetek között, ha gyermekünkkel beszélgetünk, a rajzfilmekben is előfordulhatnak különböző nyelvtani szerkezetek. Előfordulhatnak a történetben pl. feltételes vagy felszólító módban elhangzó mondatok, különböző múlt idejű alakok stb. Mivel ebben az életkorban nem tudatos tanulásról van szó, hanem élményszerű tapasztalatszerzésről, elsősorban az a fontos, hogy a történetek tartalma teljesen megfelel a korosztály érdeklődésének, és a nyelvi megformálás lehetővé teszi, hogy kommunikációs helyzetekben szerezzenek tapasztalatokat a gyerekek. Ezzel a módszerrel tanulva lehetőség nyílik rá, hogy az anyanyelv elsajátításához hasonlóan szituációba ágyazva, mondatok, dialógusok segítségével ismerkedjenek az idegen nyelvvel.

- Tudják-e a szülők otthon hasznosítani a módszer kellékeit (pl. DVD), akár a foglalkozások nélkül?

Igen. Elsősorban azt tartanám fontosnak, hogy a szülő és gyermeke közösen meséljék a történeteket. A CD-k mellékleteként található egy kis képekkel illusztrált füzetke (olvasókönyvnek is nevezzük), amelyben az egyes történetek pontos szövege olvasható. Így a szülő is tudja a gyermekkel együtt mesélni a történeteket, a képeket nézegetve egyes részeket kiemelhetnek, megmutogathatják egymásnak az érdekes részleteket, beszélgethetnek a képekről.
Mivel az egyes epizódok tartalma a gyermekek hétköznapjaiból jól ismert témákat dolgoz fel, jó lehetőség nyílik rá, hogy a történetekben megismert idegen nyelvi fordulatokat a hétköznapi tevékenységek során a szülő újra és újra felelevenítse, az idegen nyelvi kommunikáció így része lehet a mindennapoknak.

- Ma Magyarországon hány kisgyerek tanul nyelvet a módszerrel? Hányan tanulnak vele Európában?

A módszert elsősorban óvodai és iskolai csoportok számára fejlesztették ki. Ha egy óvodában az óvodapedagógus saját csoportjával tudja használni a módszert, az lehetővé teszi, hogy akár minden nap is tarthassanak rövid kb.20-30 perces foglalkozásokat. Az intézményes korai nyelvoktatásban fontos lenne, hogy a gyerekek rövidebb időre, de lehetőleg minél gyakrabban találkozzanak a tanult idegen nyelvvel. Olaszországban az Oktatási Minisztérium támogatásával eddig több ezer pedagógus ismerkedhetett meg a módszerrel. Magyarországon az xRM Kft. szervezésében eddig 20 pedagógus vett részt akkreditált pedagógus-továbbképzésen. Közülük többen óvodában vagy iskolában tanítanak, néhányan nyelviskolában.

- Hogy zajlik egy foglalkozás?

A foglalkozások során nagyon fontos a rutin. A gyerekek életkori sajátosságainak nagyon megfelel az ismétlés. Minden szülő ismeri a helyzetet, amikor a kedvenc mesét ezredszer is el kell olvasni, és ha anya elég fáradt és esetleg rövidíteni szeretne, a gyermek biztosan fülön csípi és kiegészíti az elsumákolt fél mondatot.
A foglalkozások mindig azonos felépítés szerint zajlanak, első lépésként a gyerekek és a pedagógus körben állva együtt elmesélik, eljátsszák az aktuális epizódot. Kellékek helyett a fantáziájukat használják. Mindenki egyszerre szerepel, aminek két fontos előnye is van, egyrészt nem kell senkinek kiállnia a többiek elé és szerepelni, másrészt nem kell egymásra várniuk a gyerekeknek, hogy mikor kerülnek végre sorra. Következő lépésként a CD segítségével szintén együtt, körben állva eléneklik ugyanezt az epizódot, szintén gesztusokkal, mimikával kísérve az előadást. A következő lépések változhatnak, attól függően, hogy 20-30 vagy 45 perces foglalkozásról van-e szó. Körben ülve képek segítségével újra elmesélik a történetet, vagy színeznek, rajzolnak, ragasztanak valamit, ill. a foglalkozás végén megnézik az öt perces rajzfilmet (ha van erre lehetőség).
Prof. Taeschner nagyon fontos szerepet tulajdonít a családnak. Elképzelése szerint az ideális tanulási folyamatban a gyerekek intézményes keretek között vesznek részt a foglalkozásokon hetente többször, de élményeiket otthon szüleikkel is meg tudják osztani a CD-k és DVD-k segítségével. Így a kellő számú ismétlés is biztosított, ami az eredményes elsajátítás egyik legfontosabb feltétele. A másik fontos feltétel a pozitív érzelmekben kereshető, amit a közös családi élmény mellett a rajzfilmek tartalma, és a figurák bája biztosít. A tapasztalat azt mutatja, hogy minden gyermek nagyon megszereti a két főszereplőt, Hocust és Lotust, és nagyon kedvelik a történeteket is, amelyek zenéje igazán fülbemászó.

- Milyen eredményekről tudnak beszámolni a módszerrel kapcsolatban?

Olaszországban egy három évig tartó kísérlet során 120 pedagógus munkáját figyelték meg, és több mint 200 gyermekkel készítettek videofelvételeket. A kutatás eredményeit Prof. Taeschner angolul és olaszul publikálta (Taeschner, Traute: The Magic Teacher. Learning a foreign language at nursery school. 2005 CILT). Magyarországon most fejezik be az első csoportok az első évet. Kérdőívek és tesztek segítségével gyűjtjük az adatokat. Ezek feldolgozására még csak most fog sor kerülni.

Magyarországon a módszerről, a tananyagokról és a pedagógus-továbbképzésről a www.hocus-lotus.hu oldalon található több információ.

Ha egy olyan családban élsz, amelyben gyermekeidnek lehetősége van egy másik nyelvet is elsajátítani (legyen ez bármelyik típusa a kétnyelvűségnek), vagy lehetőséget biztosítasz gyermekednek arra, hogy nyelvet tanuljon az otthonán kívül, biztos hogy van a tarsolyodban olyan kedves vagy épp megindító történet, amely hasznos lehet mások számára, mert tapasztalatot közvetít, vagy épp jókedvre derít. Ide tartoznak azok a kedves “gyerekszáj” mondatok, aranyköpések is, amelyek arról adnak bizonyságot, hogy a gyermekek milyen kreatívan használják a nyelvet, nyelveket, miközben beszédük fejlődik és a nyelvet tanulják/elsajátítják.

Itt a lehetőség, hogy megoszd másokkal, ha van ilyen történeted, vagy elhangzik gyermeked szájából egy-egy vicces mondat! Írd le bátran, nálunk megértő fülekre találsz, akik értékelni fogják!

Május 30-ig (*MEGHOSSZABBÍTOTTUK A HATÁRIDŐT!*) Június 30-ig várjuk a pályázatokat (ha történetet küldesz, legyen minimum fél, maximum egy A4 oldal terjedelmű)! A legjobb történeteket megjelentetjük, egy pályázó pedig nagy értékű nyereményben részesül – fél éves Kétnyelvű Gyerek magazin előfizetést nyerhetsz!

Ide küldheted e-mailben a pályázatod: info [kukac] ketnyelvugyerek.hu Az e-mail tárgy mezőjébe mindenképp írd be: “Van egy sztorid?” pályázat

Megszületik az első. Egy új világba csöppensz (nem csak ő ). Pár hét-hónap után belerázódsz. Kialakul (valahogy…) a nyelvátadás is. És amikor már minden rendben, megjön a második, és borul minden. Vagy mégsem?

Amíg csak egy gyermek van a családban, övé minden figyelmed. Könnyebb a dolgod (és nem csak a nyelvátadást illetően). Következetesebb lehetsz a rendszert illetően, és jobban irányításod alatt tarthatod a kommunikációt. Amikor a kistesó megérkezik, már kevesebbet tudsz figyelni rájuk, azaz csökken az az idő, amit külön-külön a gyerekekre fordíthatsz. Elképzelhető az is, hogy át kell gondolnod azt is, hogyan használjátok a nyelveket otthon (mert például a nagyobb oviba kerül, és lecsökken az idő, amit a nyelvátadásra fordíthattok, vagy mert a kicsinek is szeretnéd biztosítani azt, amin a nagyobb már keresztülment).

Segíthetnek-e a testvérek egymásnak egy második nyelv elsajátításában, vagy inkább hátráltatják egymást?

Nos, történhet így is, úgy is.

• A testvér(ek) jelenthetnek hidat a második nyelvhez: használhatják a második nyelvet a kisebbel történő kommunikációban, nyújthatnak a szülő mellett második mintát, ezzel is támogatva a kicsit a nyelvelsajátításban. Előfordulhat olyan szituáció, hogy a nagyobb fordít a kicsinek, vagy épp a nagyobbat segíti a nyelvtanulásban, hogy a kisebbel a második nyelven kommunikálsz.
• A testvér(ek) jelenléte jelenthet akadályt is: nagyon gyakran előfordul (főleg, ha már a nagyobb közösségbe kerül), hogy a domináns nyelv kerül előtérbe a testvérek közötti kommunikációban – ezt kutatásokkal is alátámasztották. Felmerülhet bennünk az a kérdés is, hogy mennyire tökéletes az a minta, amit a nagytesó nyújt, aki még maga sem használja tökéletesen a második nyelvet.

Szerencsére az, hogy a testvérek az egymás közötti kommunikációban a domináns nyelvet (a környezet nyelvét) használják, még nem jelenti azt, hogy a második nyelvből megszerzett tudásuk elillan. Kérdés az, hogy nekünk szülőknek mennyire lehet, illetve kell-e, szabad-e arra hatni, hogy egymás között melyik nyelvet használják.

Az, hogy ki milyen nyelven beszél a mindennapi életben, elsősorban személyes választás, intim dolog. Kisebb korban leginkább azzal segíthetünk, hogy minél több olyan szórakoztató tevékenységet nyújtunk gyerekeinknek, amely a második/kisebbségi nyelven történik. A nagyobbakat már meg lehet próbálni észérvekkel meggyőzni, megbeszélni velük, miért fontos nekünk (vagy lehet nekik fontos), hogy megtanulják és használják a második nyelvet.

Szerencsére nálunk még inkább hidat jelent a kisebb életében a nagytesó jelenléte ebből a szempontból. Esztert sokszor kapom azon, hogy angolul beszél Danihoz (sőt, sokszor játszik egyedül is angolul – fennhangon beszél, szerepjátékozik, képes a két mutatóujjából is szereplőket életre kelteni). Oviba csak délelőtt megy (ha nem tartja itthon valamilyen betegség), így a délutánokat, estéket az angolnak tudjuk szentelni. Nagy változást akkor tartok elképzelhetőnek, ha iskolába kerül, akkor mindenképp át kell majd gondolnom, hogyan tovább. Addig pedig építkezünk és az eredményekből erőt gyűjtünk a jövőhöz.

Nálatok hogy alakul a testvér-kérdés a kétnyelvűség terén?

Egy háromgyermekes családról olvashatsz beszámolót a nyest.hu-n. Az édesapa mindhárom gyermekéhez: kamasz lányához és a két kisebb fiúhoz is születésüktől fogva eszperantóul beszélt.

A riportban szó esik a szülők motivációjáról, arról, hogy hogy segített az eszperantó ismerete más nyelvek tanulásában, és milyen más előnyhöz juttatta a nyelvtudás a gyerekeket, illetve arról is, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a kétnyelvűség kapcsán. (Megmosolyogtatott, amikor arról olvastam, hogy már a nagyszülők is értik a nyelvet – nálunk is alakul a nagyi angoltudása! )

Itt találod a cikket, ha pedig elolvastad, gyere vissza és írd meg egy hozzászólásban, mit gondolsz!

(Zsuzsa, köszi, hogy felhívtad a cikkre a figyelmem! )

Nemrég Vida Ági blogján a kicsik beszédfejlődésével kapcsolatban olvastam egy kutatás eredményét a tévé hatásairól. A kutatók azt állapították meg, hogy a tévé nem káros a gyerekek beszédfejlődésére. Ez az állítás így eléggé homályos (nem mindegy, mit néznek a kicsik és hogyan), de abban biztosak lehetünk, hogy sokak az ellenkezőjét vallják.

Való igaz, hogy a picik beszédfejlődését (legyen szó egy-, két- vagy többnyelvű kisgyerekről) az interakció segíti a legjobban, azaz, ha konkrét élethelyzetekben beszélgetnek velük a szüleik, gondozóik, mégis a nyelvelsajátításban nagy segítséget jelenthet a “beszélő doboz”, ha ésszel használjuk.

2-3 éves kortól már kevésbé vitatott, hogy a körültekintően alkalmazott tévézés jótékony hatású lehet, ami a (második) nyelvelsajátítást illeti. Különösen így van ez, ha a gyermek válogatott programokat nézhet (nem is inkább a tévécsatornák programjaiból, mint DVD-n). A tévé még akár a könyvekhez hasonló beszélgetés-ösztönzővé is válhat, ha a szülő együtt nézi gyermekével.

Te (hogy) használod a tévét a nyelvátadásban? Írd meg egy hozzászólásban!

Merész kijelentést teszek most (már hallom is az ellenvéleményeket): ahhoz, hogy a gyermekednek hatékonyan add át egy (vagy akár több) idegen nyelv ismeretét, nem a nyelvtudás (hogy te milyen szinten beszéled a nyelvet) a legfontosabb!

Félreértés ne essék, nem arra akarok biztatni senkit, hogy nulla nyelvtudással akarjon átadni egy nyelvet gyermekének. Viszont ami a nyelvtudás mellett – szerintem – fontos,

1. hogy mennyire vagy kitartó (hogyan tudod hosszú távon biztosítani, hogy te légy a második nyelv forrása gyermekednek),
2. hogy mennyire vagy motivált (miért szeretnéd gyermekednek átadni ezt a nyelvet? hogy később könnyebb legyen neki? vagy érzelmileg is kötődsz ehhez a nyelvhez?),
3. hogy mennyire vagy tisztában a céloddal (mit szeretnél elérni? milyen szinten sajátítsa el a gyermek a nyelvet?),
4. hogy milyen gazdag környezetet tudsz teremteni az adott nyelven (ezen nem csak a te nyelvismereted értem, hanem a különböző segédeszközök, külső segítség alkalmazását),
5. hogy mennyire tudsz pozitív környezetet teremteni a nyelv alkalmazása során (nehezebb úgy, ha mindenki negatívan viszonyul a második nyelvhez rajtad kívül, illetve te mennyire tudod vonzóvá tenni gyermekednek a második nyelvet, és mennyire pozitív hozzáállással viszonyulsz az ő nyelvhasználatához),
6. hogy mennyire tudod a hétköznapok részévé tenni a nyelvet (ez valamelyest összefügg a kitartással, illetve a hozzáállással),
7. hogy te magad mennyire vagy hajlandó fejlődni és mennyit teszel ezért.

Természetesen itt most elsősorban azokra gondolok, akik a választott kétnyelvűséget alkalmazzák. (Bár ezeknek a szempontoknak jó része a természetes kétnyelvűséghez is kapcsolódik.)

Szerinted mi a legfontosabb?

Amióta létezik ez a blog, sok érdekes és tanulságos hozzászólással gazdagodtam, gazdagodtunk (és köszönöm a sok-sok választ a kérdőívre is, az eredménnyel nemsokára jelentkezem! ). Ezek között a hozzászólások között akad jó néhány olyan, amelyet tanácstalan, aggódó szülők írnak a nyelvtanulással, nyelvelsajátítással kapcsolatban. Az egyik ilyen aggódó anyuka Niki, akinek kislánya háromnyelvű környezetben nevelkedik. Nikit az aggodalmairól kérdeztem.

- Mesélj arról, hány nyelv van jelen a családotokban, ki mikor milyen nyelvet beszél!

A párom bolgár anyanyelvű, ezenkívül ugye a magyar, és mivel itt élünk és itt is született a kislányom Olaszországban, így harmadik nyelvként az olasz is jelen van a mindennapokban, de őszintén szólva ezt szívesen kihagynám, soknak találom, aggaszt. De ha jönnek ismerősök, barátok, kénytelen vagyok olaszul beszélni, vagy ha bevásárolok.

- Mikor utoljára “beszéltünk” ez ügyben, 10 hónapos volt a kicsid és nagyon aggódtál. Oldódtál már azóta? Milyen kérdések aggasztottak? Esetleg milyen megoldások születtek a fejedben?

Sajnos ugyanúgy aggódom, főleg azért is, mert már sok mindent megért, figyel, amikor beszélünk. Ilyenkor nem tudom, mi járhat a fejében, amikor a különböző nyelveket hallja… De ha apa beszél hozzá, vagy kér tőle valamit, azt feltétel nélkül megteszi, szót fogad , és akkor is, ha én szólok vagy kérek tőle valamit. Tehát megérti, amit mondunk neki, úgy veszem észre, szerencsére.
De fogalmam sincs, milyen lesz ha, már megszólal. Sokkal jobban érezném magam, ha találnék hozzám hasonló helyzetben levőket, megoszthatnánk a tapasztalatainkat, esetleg tanácsot is kaphatnék, aminek nagyon örülnék.
Ha kicsit nagyobb lesz, szeretném, ha több időt töltene otthon Magyarországon, aztán Bulgáriában is, hogy megismerkedjen mindkét országgal egy picit közelebbről, hisz az lenne nagyon fontos.

- Milyen fejlődést tapasztalsz a beszéd terén a kicsinél? Kimondta már az első szavát?

Igen, a mamát , babát egész nap hajtogatja… Valamint az állathangokat szívesen. Van egy babáknak szóló filmsorozat, a Baby Einstein, amit nagyon szívesen néz, imádja, csak magyarul még nem találtam.

- Hogyan próbálsz, próbáltál a téged érintő kérdésekben tájékozódni?

Hát csakis itt interneten, de még ilyen esettel nem találkoztam, sajnos. Éppen ma találkoztam az utcán egy nyugdíjas nénivel, az unokáját sétáltatta, tanárnéni volt, és óvva intett attól, hogy meg merjek szólalni két nyelven a babához, mert akkor majd keverni fogja őket. Nekem erről más volt a véleményem, de felesleges lett volna vitatkozni. De azért rossz, mert akárhogy is, de elbizonytalanítanak az ilyen esetek.

—————————————————-

Nikinek és mindenki másnak megnyugtatásul néhány gondolat a háromnyelvűségről:

1. A háromnyelvű családok – a Nikiéhez hasonlóan – gyakran két különböző anyanyelvű szülőből állnak, akik egy harmadik országban élnek, sőt, vannak olyan esetek is, amikor egymás nyelvét nem beszélik, és egy negyedik nyelven kommunikálnak (ez aztán még bonyolultabb helyzeteket okoz). Gyakran a szülő egyedül lehet csak egy nyelv forrása a gyermek számára – mint Nikiék esetében is, és ebből adódnak az aggodalmak. Ezekben a családokban plusz energiákat emészt fel az, hogy a domináns nyelv (Nikiéknél az olasz) mellett megőrizzék, átadják a két szülő anyanyelvét is. Ez különösen akkor igényelhet nagyobb erőfeszítést a szülők részéről, ha már nagyobb a gyerkőc, és bekerül az intézményes oktatásba (óvoda, iskola).
2. A háromnyelvűekről – csakúgy mint a kétnyelvűekről – tévhit azt gondolnunk, hogy mindhárom nyelvet folyékonyan és egyformán magas szinten beszélik, kell beszélniük. Ahhoz, hogy ez így legyen, már a korai években is egyformán gazdag nyelvi hatás kellene, hogy érje a kisgyermeket, ez pedig ritkán lehetséges – apa dolgozik és kevesebbet van otthon például. Hogy a kicsinek mennyi lehetősége van a nyelvet használni, illetve részt vehet-e az adott nyelveken oktatásban, mind-mind meghatározó lehet.
3. A nyelvek keverését korábban tényleg negatív dolognak tekintették, ma viszont sokkal többet tudunk erről. A nyelvek keverése a többnyelvű fejlődés része a kicsiknél, amit általában kinőnek, de a keveréshez, amely később is jelentkezhet, egyébként is fejlett nyelvi képességekre van szükség, a környezet, a közösség is meghatározhatja. A háromnyelvűek nem feltétlenül keverik gyakrabban a nyelveket, mint kétnyelvű társaik. A néni, aki Nikit óvatosságra intette, bizonyára még a régi tévhitek kapcsán szólt, a kislány minden bizonnyal képes lesz szétválasztani, hogy szülei mikor melyik nyelvet használják (ha otthon vannak, anya magyarul beszél, de ha az utcán, boltban stb. beszélget, akkor az olaszt használja). Tény, hogy egy következetesebb rendszer segít neki ennek a megértésében, de eszembe jutnak Madalena szavai is: az egy szülő-egy nyelv stratégia elsősorban akkor érvényes, ha a szülő egynyelvű (hisz csak így beszélhet csupán egy nyelvet), és ha többnyelvűek vagyunk, akkor hogy is működhetne ez számunkra. A gyerekeknek nem nyelvleckékre van szüksége, hanem szeretetre és törődésre, és ez bármilyen nyelven történhet. Fontosabb, hogy lazák legyünk a kommunikációt tekintve, mint folyton azon aggódjunk, hogy most mit hogyan is mondjunk, nem kell nyelvtanárnak lennünk a gyerekeinkkel!

Niki, remélem, hogy legközelebb már kevésbé aggodalmas hangon arról számolsz majd be, milyen ügyesen boldogul a kislányod három nyelven. Várjuk a beszámolót!

Ha neked, kedves olvasó, szintén van tapasztalatod háromnyelvű családokkal kapcsolatban, oszd meg velünk egy hozzászólásban!

A kicsik teljesen másképp tanulnak nyelvet, mint mi, felnőttek. Ők nem értik a nyelvtani magyarázatokat, és nincs is szükségük arra, hogy magyarázzunk nekik. A mindennapi helyzeteken, játékokon, dalokon keresztül leszűrik és feldolgozzák magukban a nyelvet, melynek (rövidebb vagy hosszabb idő után) az az ereménye, hogy használni is tudják. Ebben segíthetsz kicsidnek az alábbi dalokkal, amelyek különböző cselekvéseket és testrészeket dolgoznak fel. Ne csak nézzétek, csináljátok is!

If you’re happy (továbbfejlesztett változat haladóknak szöveggel: http://www.songsforteaching.com/folk/ifyourehappyandyouknowitclapyourhands.htm)

Head, shoulders, knees and toes (izgalmas továbbfejlesztett változat haladóknak sokkal több cselekvéssel és testrésszel: http://www.songsforteaching.com/learningstation/headshoulders.htm)

Open, shut them (továbbfejlesztett szövegváltozat haladóknak: http://www.songsforteaching.com/fingerplays/openshutthem.htm)

A korai nyelvtanulás ellenzőitől gyakran halljuk azt az érvet, hogy egy gyerek  “előbb tanulja meg az anyanyelvét rendesen”. Ez az érvelés azonban több sebből is vérzik.

Egyrészt, a kétnyelvűt kivételként látják.

Másrészt, a kétnyelvűre egynyelvű szemszögből tekintenek. Azt várják el, hogy képes legyen arra, hogy a két nyelvet teljesen különválassza egymástól, és mindkettőt tökéletesen ismerje (vagyis el se kezdhesse addig a másodikat tanulni, amíg az elsőt nem tudja tökéletesen – de ez mikor is következik be? 5 évesen? 7 évesen? 10 évesen?). Úgy gondolják, hogy tulajdonképp a kétnyelvű két egynyelvű egy személyben.

Navracsics Judit ír egy nagyon találó hasonlatról, amely Francois Grosjean-tól származik: a kétnyelvű egyént egy gátfutóhoz hasonlítja, aki sem rövidtávfutásban, sem magasugrásban nem kiemelkedő, viszont a kettő elegyét kiválóan műveli.

Úgy gondolom, hogy nagyon fontos ezt szem előtt tartani különösen akkor, ha egy személyben vagy két nyelv forrása gyermekednek (hozzám hasonlóan ).

De leginkább az a felháborító érdekes, hogy azt gondolják, egy kisgyerek nem képes egyszerre két nyelvet “jól” megtanulni. Persze a “hogyan” tényleg nem mindegy, de ez már egy másik kérdés.

Kovács Judit PhD, az ELTE Tanító- és Óvóképző Főiskolai Karának docense ír a korai nyelvfejlesztéssel kapcsolatos tévhitekről, a kétnyelvűségről. Bár a cikk elsősorban az óvodai nyelvoktatással kapcsolatos, nem az otthoni nyelvátadással, olvasd el, érdemes!

Itt találod: http://www.pagony.hu/index.php?page=article&id=342

(Kriszta, köszi! )