kezdőknek címkéjű bejegyzések
Baba angol – hogyan fogj hozzá?
Még mielőtt belevágnánk (jut eszembe, ha most jársz itt először, mindenképp olvasd el ezt a bejegyzést, mielőtt valóban belevágnál), néhány szó arról, hogy miért érdemes már babakorban elkezdeni egy másik nyelvvel megismertetni a kicsiket, illetve arról, mi hogyan kezdtük.
A babakorban elkezdett idegen nyelvekkel való ismerkedés egyik előnyeként szokták felhozni, hogy az ilyen picik még képesek bármely nyelv hangjait megkülönböztetni egymástól (ez a képesség 8-10 hónapos korban eltűnik), így anyanyelvi akcentussal sajátíthatják el az adott nyelvet. (Ne ess kétségbe akkor sem, ha gyermeked már idősebb ennél, 6-7 éves korig még rugalmasak ilyen szempontból a gyerekek.) Ami viszont – szerintem – sokkal fontosabb ettől az érvtől, az az, hogy a korai kezdés miatt a gyermeknek természetessé válik az, hogy egy másik nyelv is jelen van az életében. 2-3 éves kortól már sokkal nehezebben fogadják el a kicsik, ha otthon anya vagy apa másik nyelven (is) játszik velük, vagy nem magyarul nézik a tévében a mesét. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen küldetés később bevezetni az otthoni játékba egy másik nyelvet, csak előfordulhat, hogy akadályokba ütközünk. Tovább >
Mielőtt belevágnál
Hamarosan egy új sorozat indul útjára itt a blogon, azoknak szól, akik most szeretnének belefogni (vagy nemrég fogtak bele) a játékos otthoni angoltanulásba, vagy azon gondolkodnak, hogy gyermeküket valamilyen formában segítsék elindulni a nyelvtanulás útján (mondjuk kisgyerekeknek való oktatóprogramokkal, nyelviskolai foglalkozásokkal).
Ebben a bejegyzésben arra szeretnélek biztatni, hogy mielőtt belevágnál, gondolj át néhány dolgot – ezek segítenek majd sokkal tisztábban látni ezen az úton. Tovább >




Ti írtátok