Egy óceánjárón ismerkedtünk meg, mind a ketten ott dolgoztunk hosszú éveken át. Aztán elhatároztuk, hogy “normál” életet kezdünk, és megpróbálunk boldogulni a szárazföldön. Miután leszálltunk, rá 9 hónapra megszületett Vivien.

- Volt-e bennetek bizonytalanság a kétnyelvűségével kapcsolatban, találkoztatok-e valamilyen problémával ennek kapcsán?

Mar születése előtt beszéltünk róla, milyen lesz, hogy három nyelvet fog hallani a lányunk.Vannak barátaink, akiknél láttuk, hogy ez egyáltalán nem okoz gondot a piciknek, úgyhogy nem is voltak kétségeink, hogy neki is menni fog.

- Milyen nyelveket beszélsz, hogyan kommunikáltok egymás között?

Mi a férjemmel angolul beszélünk, bár már menne a horvát, de marad az angol. Dani Vivivel csak horvátul beszél, én pedig csak magyarul beszélek hozzá.
Nagyon jól tudja, hogy kihez milyen nyelven kell szólni, bar néha sztrájkol horvátul. Vidéken volt a horvát rokonoknál, ahol mutogatták neki a dolgokat, és mondták horvátul, mi az. Például mondták neki a répát horvátul: mrkva. Vivi meg csak mondta: “Nem, az répa, répa, répa, répa”, főleg amikor látta, hogy nevetnek rajta, még jobban répázott.
Kb. 1 hónapja,hogy a férjem elkezdett engem csikizni, és mondtam neki, hogy “Please don’t touch, pleeease!” Erre két hete elkezdte csikizni Vivit is, mire ő elkezdett ordítani “Please don’t touch, don’t touch! Don’t do that!” Nagyon vicces volt és meglepő. Tegnap mondtam neki, hogy nem vagy vicces. Erre azt mondta, “Anya, nem funny, nem funny…”

- Hogy alakult a beszédfejlődése, milyen szinten áll most?

Most két és fél éves, magyarul mindent el tud mondani, amit szeretne és mindent megért, horvátul mindent ért, de kevesebbet beszél, mivel főleg én vagyok vele egész nap, angolul meg fogalmam sincs, mit ért és mit nem, mivel úgy nem beszélünk vele, csak hallgatja.
Egyébként mindent nagyon hamar csinált. Felült és felállt magától 1 nappal 6 hónapos kora előtt. Kúszott-mászott, nyolc hónaposan már rohant a vízilovas járássegítőjével.
Most éppen állandóan azt énekli, hogy “mindig esik az eső, mindig…” – mintha be lenne rúgva.

Az életünk nagyjából elég sok mindenben változott. De ez mind boldog változás. Imádjuk, ő is minket. Ő a legszebb és legcsodálatosabb dolog az életben.

Ma pedig újra elérkezett ez a nap, május 20. Mi pedig a háttérben lázasan készültünk – talán észre is vetted, hogy mostanában kicsit csendben voltam itt a blogon. Hát ezért!

Különleges módon ünneplünk most, mert valami olyat mutatok neked, ami még nem volt.

Gyere és nézd meg, nagy szeretettel állítottuk össze »

A következő napokban részletesen is megismerheted!

Ugye ünnepelhetünk együtt?

Köszönöm, ha csatlakozol hozzánk!

Itt a lehetőség, hogy megoszd másokkal, ha van ilyen történeted, vagy elhangzik gyermeked szájából egy-egy vicces mondat! Írd le bátran, nálunk megértő fülekre találsz, akik értékelni fogják!

Május 30-ig (*MEGHOSSZABBÍTOTTUK A HATÁRIDŐT!*) Június 30-ig várjuk a pályázatokat (ha történetet küldesz, legyen minimum fél, maximum egy A4 oldal terjedelmű)! A legjobb történeteket megjelentetjük, egy pályázó pedig nagy értékű nyereményben részesül – fél éves Kétnyelvű Gyerek magazin előfizetést nyerhetsz!

Ide küldheted e-mailben a pályázatod: info [kukac] ketnyelvugyerek.hu Az e-mail tárgy mezőjébe mindenképp írd be: “Van egy sztorid?” pályázat

Ehhez képest a mi életünk viszonylag egyszerűnek mondható. Végül is nem kell mást tenni, mint naponta “elővenni” az angolt is. Nem mindig gondolom ezt mégsem egyszerűnek. Mert a mindennapok problémái könnyen eltolják más, pillanatnyilag fontosabbnak érzett dolgok felé a hangsúlyt. Ha emellé még betársul majd az iskolába járás, duplán lesz nehéz dolgunk.

Mi hajt előre mégis? A kicsik lelkesedése. Hogy most már Dani is úgy jön oda, hogy azt mondja: “Let’s talk in English” (bár ebből még leginkább az “English”, amit tisztán értek ). Eszter újra meg újra kibukkanó büszkesége. lelkesedése (“Anya, az oviban egyik gyerek sem tud angolul beszélni, de én igen!”) – az óvónénik pedig örömmel újságolták a minap, hogy már őket is tanítja angolra.

Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen jó, hogy belevágtunk. Valahogy megoldjuk majd, hogy mindig legyen idő a nyelvre, és prioritást élvez, hogy játsszunk, olvassunk, beszélgessünk angolul.

Téged mi lendít át a hétköznapok nehézségein? Mi tartja benned a lelket?

Amíg csak egy gyermek van a családban, övé minden figyelmed. Könnyebb a dolgod (és nem csak a nyelvátadást illetően). Következetesebb lehetsz a rendszert illetően, és jobban irányításod alatt tarthatod a kommunikációt. Amikor a kistesó megérkezik, már kevesebbet tudsz figyelni rájuk, azaz csökken az az idő, amit külön-külön a gyerekekre fordíthatsz. Elképzelhető az is, hogy át kell gondolnod azt is, hogyan használjátok a nyelveket otthon (mert például a nagyobb oviba kerül, és lecsökken az idő, amit a nyelvátadásra fordíthattok, vagy mert a kicsinek is szeretnéd biztosítani azt, amin a nagyobb már keresztülment).

Segíthetnek-e a testvérek egymásnak egy második nyelv elsajátításában, vagy inkább hátráltatják egymást?

Nos, történhet így is, úgy is.

• A testvér(ek) jelenthetnek hidat a második nyelvhez: használhatják a második nyelvet a kisebbel történő kommunikációban, nyújthatnak a szülő mellett második mintát, ezzel is támogatva a kicsit a nyelvelsajátításban. Előfordulhat olyan szituáció, hogy a nagyobb fordít a kicsinek, vagy épp a nagyobbat segíti a nyelvtanulásban, hogy a kisebbel a második nyelven kommunikálsz.
• A testvér(ek) jelenléte jelenthet akadályt is: nagyon gyakran előfordul (főleg, ha már a nagyobb közösségbe kerül), hogy a domináns nyelv kerül előtérbe a testvérek közötti kommunikációban – ezt kutatásokkal is alátámasztották. Felmerülhet bennünk az a kérdés is, hogy mennyire tökéletes az a minta, amit a nagytesó nyújt, aki még maga sem használja tökéletesen a második nyelvet.

Szerencsére az, hogy a testvérek az egymás közötti kommunikációban a domináns nyelvet (a környezet nyelvét) használják, még nem jelenti azt, hogy a második nyelvből megszerzett tudásuk elillan. Kérdés az, hogy nekünk szülőknek mennyire lehet, illetve kell-e, szabad-e arra hatni, hogy egymás között melyik nyelvet használják.

Az, hogy ki milyen nyelven beszél a mindennapi életben, elsősorban személyes választás, intim dolog. Kisebb korban leginkább azzal segíthetünk, hogy minél több olyan szórakoztató tevékenységet nyújtunk gyerekeinknek, amely a második/kisebbségi nyelven történik. A nagyobbakat már meg lehet próbálni észérvekkel meggyőzni, megbeszélni velük, miért fontos nekünk (vagy lehet nekik fontos), hogy megtanulják és használják a második nyelvet.

Szerencsére nálunk még inkább hidat jelent a kisebb életében a nagytesó jelenléte ebből a szempontból. Esztert sokszor kapom azon, hogy angolul beszél Danihoz (sőt, sokszor játszik egyedül is angolul – fennhangon beszél, szerepjátékozik, képes a két mutatóujjából is szereplőket életre kelteni). Oviba csak délelőtt megy (ha nem tartja itthon valamilyen betegség), így a délutánokat, estéket az angolnak tudjuk szentelni. Nagy változást akkor tartok elképzelhetőnek, ha iskolába kerül, akkor mindenképp át kell majd gondolnom, hogyan tovább. Addig pedig építkezünk és az eredményekből erőt gyűjtünk a jövőhöz.

Nálatok hogy alakul a testvér-kérdés a kétnyelvűség terén?

A riportban szó esik a szülők motivációjáról, arról, hogy hogy segített az eszperantó ismerete más nyelvek tanulásában, és milyen más előnyhöz juttatta a nyelvtudás a gyerekeket, illetve arról is, milyen nehézségekkel kellett szembenézniük a kétnyelvűség kapcsán. (Megmosolyogtatott, amikor arról olvastam, hogy már a nagyszülők is értik a nyelvet – nálunk is alakul a nagyi angoltudása! )

Itt találod a cikket, ha pedig elolvastad, gyere vissza és írd meg egy hozzászólásban, mit gondolsz!

(Zsuzsa, köszi, hogy felhívtad a cikkre a figyelmem! )

A University of British Columbia és az Organization for Economic Co-operation and Development (Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet) kutatásában újszülött babák két csoportját vizsgálták: angol egynyelvű babákét (akiknek anyukája csak angolul beszélt a terhesség alatt) és tagalog-angol kétnyelvű babákét (akiknek anyukája mindkét nyelvet használta a terhesség alatt).  A vizsgálatban a babák szopóreflexét vették alapul, amelynek méréséhez egy különleges cumit használnak. Ha a babákat jobban érdekli valamilyen inger, akkor nagyobb tempóban szívják a cumit.

A vizsgálat első részében a babák 10 percen keresztül angol és tagalog nyelvű beszédet hallgattak felváltva. Az egynyelvű babák – nem meglepő módon – az angolt részesítették előnyben. A kétnyelvű babák érdekfeszítőnek találták a tagalogot és az angolt egyaránt. A babák tehát már az anyaméhben “készülnek” arra, hogy kétnyelvűekké váljanak.

Két nyelv elsajátításához az is szükséges, hogy meg tudják különböztetni ezeket egymástól. A kutatók kíváncsiak voltak, vajon a kétnyelvű újszülött babák képesek-e erre. A vizsgálat második részében a babák addig hallgattak az egyik nyelven beszédet, amíg meg nem unták. Ezután vagy a másik nyelven hallhattak mondatokat, vagy pedig ugyanazon a nyelven, de egy másik személytől. Ez utóbbi esetben nem jöttek lázba, viszont amikor a másik nyelvet hallhatták, gyorsabban cumiztak.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy az egynyelvű és a kétnyelvű babák is képesek különbséget tenni a nyelvek között, amely a kétnyelvű babákat abban is segíti, hogy ne keletkezzen bennük zavar a nyelvekkel kapcsolatban.

A kutatás eredménye azt sugallja, hogy a kétnyelvűség mélyebben gyökerezik, mint azt gondoltuk, és már a méhen belüli léthez is köze van.

A nyelvekkel azért kezdett foglalkozni, mert nagyon távol álltak tőle (németből kettesre érettségizett).
Kínaiul egyetemistaként tanult meg (ekkor már több nyelven “túl volt”), két év alatt odáig jutott, hogy regényeket is képes volt fordítani. Kilencven éves elmúlt, amikor ivritül kezdett tanulni. Mi volt a titka? Mi az, amit elleshetünk tőle, és alkalmazhatunk gyerekeinkkel vagy akár mi magunk?

A lelkesedés, a motiváció vezette. A tanulásban az volt számára a kulcs, hogy olvasott. Szépirodalmi műveket, regényeket, mindenfélét, ami érdekelte. Minden nap foglalkozott a tanulandó nyelvvel. Soha nem önmagukban tanulta meg a szavakat, hanem kontextusba ágyazottan (mondatokat, szókapcsolatokat – így sokkal könnyebb emlékezni rájuk). Ezeket mint “előregyártott” elemeket elő lehet húzni a beszélgetés során. Minden lehetőséget megragadott a tanulásra: az utcán szembejövő reklámszövegeket is lefordította magában, magában beszélt az adott nyelven, írogatott – még akkor is, ha nem volt helyes. A könyvek mellett forrásként használta az újságokat, a rádiót, szinkronizálatlan filmeket, és igyekezett minél több anyanyelvűvel találkozni, aki az adott nyelven beszélt. Nem hitt a nyelvérzékben. Azt vallotta, “a nyelv az egyetlen, amit rosszul is érdemes tudni!”

A kisgyerekkori nyelvtanulásról keveset ír, és amit ír, azzal nem is értek egyet – valószínűleg mások a tapasztalataink. Érdemes viszont elolvasni a könyvét. Süt belőle a nyelvek iránti lelkesedése, amiből egy kicsit mi is részesülhetünk. A Könyvmolyképző Kiadó jóvoltából újra kapható, olvasható. Szórakozásnak is kitűnő! (Ha angolul olvasnád, itt megtalálod pdf változatban.)

Lomb Kató idén lett volna 100 éves.

Nagyon kíváncsi leszek, meddig tart ez a rajongás. Remélem, és azon leszek, hogy sokáig tartson. (Bár próbálok azért realista lenni…) Mindenesetre felvillanyozó tapasztalni, hogy a “választott” kétnyelvűség valóban választottá válik.