kétnyelvű nevelés címkéjű bejegyzések
A kétnyelvű nevelés és a szabad játék nem zárja ki egymást
Ezzel az alcímmel olvashatsz rólunk a Blikk Nők Egészség magazin 2011. tavaszi számában. A címet már nem kedvelem annyira, “Pelenkás zsenik?” – teszi fel a kérdést az újságíró, amire egyértelműen az a válasz, hogy nem. Nem, a kétnyelvű gyerekek nem zsenik. Nem kell zseninek lenniük ahhoz, hogy egy második nyelvet is elsajátítsanak. A nyelv természetes úton lesz az övék, ha lehetőséget kapnak erre, és ez igaz minden gyerekre.
Kíváncsi vagyok, mit gondolsz Te a kérdésről. Szerinted megfér egymás mellett a szabad játék és a játékos otthoni nyelvátadás? Mit gondolsz arról, amit az iskolapszichológus mond? Írd meg egy hozzászólásban!
Itt pedig a cikk (katt a képre a nagyításhoz, aztán a) Firefox-ban jobb klikk az egérrel > Kép megjelenítése > nagyítóval klikk (így még nagyobb méretben láthatod), b) Explorer-ben tégy hasonlóképp, ha működik a Kép megjelenítése menüpont, vagy mentsd le a gépedre a képet, hátha…):
Egy anya, két nyelv
Nemrégiben a nyelvbirodalom.hu főszerkesztője, Sachsné Jusztin Edit interjút készített velem. Edit hozzájárult ahhoz, hogy az interjú itt a blogon is megjelenjen, így most ezt olvashatod.
Mi adta az ötletet, hogy elkezdtél gyermekeiddel angolul is foglalkozni? Hogyan fogtál hozzá az otthoni angolozáshoz? Mi motivált az elején, és mi motivál most?
Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy hogyan jött ez az ötlet. Azt tudtam, hogy az én életemben nagyon fontos az angol nyelv, hisz mielőtt a lányom megszületett, tanítottam. Mivel nagyon szeretem, motoszkált bennem az, hogy jó lenne minél hamarabb átadni neki is. Az a kép élt bennem, ahogy régen a gyerekek belenevelődtek a szüleik életébe, azokba a tevékenységekbe, amelyet körülöttük végeztek: dolgoztak, állatokat tartottak, földet műveltek, a szokásaikat gyakorolták, táncoltak, énekeltek. Mivel a nyelv szerves része volt az életemnek, szerettem volna, ha az övében is azzá válik. Tovább olvasom a nyelvátadásról szóló interjút
Mi tartja benned a lelket?
Mostanában egyre több olyan két- vagy többnyelvű családról olvasok itt-ott, amelyben egyáltalán nem könnyű “kivitelezni” a többnyelvűséget. (Például abban a Törökországban élő családban, ahol a szülők egyike angolul, másika franciául beszél a gyerekekhez, a két gyerek közül a kisebbik pedig autista, és hogy, hogy nem a török nyelvet választotta magának.)
Ehhez képest a mi életünk viszonylag egyszerűnek mondható. Végül is nem kell mást tenni, mint naponta “elővenni” az angolt is. Nem mindig gondolom ezt mégsem egyszerűnek. Mert a mindennapok problémái könnyen eltolják más, pillanatnyilag fontosabbnak érzett dolgok felé a hangsúlyt. Ha emellé még betársul majd az iskolába járás, duplán lesz nehéz dolgunk. Tovább >
Ti írtátok