Ezzel az alcímmel olvashatsz rólunk a Blikk Nők Egészség magazin 2011. tavaszi számában. A címet már nem kedvelem annyira, “Pelenkás zsenik?” – teszi fel a kérdést az újságíró, amire egyértelműen az a válasz, hogy nem. Nem, a kétnyelvű gyerekek nem zsenik. Nem kell zseninek lenniük ahhoz, hogy egy második nyelvet is elsajátítsanak. A nyelv természetes úton lesz az övék, ha lehetőséget kapnak erre, és ez igaz minden gyerekre.

Kíváncsi vagyok, mit gondolsz Te a kérdésről. Szerinted megfér egymás mellett a szabad játék és a játékos otthoni nyelvátadás? Mit gondolsz arról, amit az iskolapszichológus mond? Írd meg egy hozzászólásban!

Itt pedig a cikk (katt a képre a nagyításhoz, aztán a) Firefox-ban jobb klikk az egérrel > Kép megjelenítése > nagyítóval klikk (így még nagyobb méretben láthatod), b) Explorer-ben tégy hasonlóképp, ha működik a Kép megjelenítése menüpont, vagy mentsd le a gépedre a képet, hátha…):

Nemrégiben a nyelvbirodalom.hu főszerkesztője, Sachsné Jusztin Edit interjút készített velem. Edit hozzájárult ahhoz, hogy az interjú itt a blogon is megjelenjen, így most ezt olvashatod.

Mi adta az ötletet, hogy elkezdtél gyermekeiddel angolul is foglalkozni? Hogyan fogtál hozzá az otthoni angolozáshoz? Mi motivált az elején, és mi motivál most?
Nehéz pontosan megfogalmazni, hogy hogyan jött ez az ötlet. Azt tudtam, hogy az én életemben nagyon fontos az angol nyelv, hisz mielőtt a lányom megszületett, tanítottam. Mivel nagyon szeretem, motoszkált bennem az, hogy jó lenne minél hamarabb átadni neki is. Az a kép élt bennem, ahogy régen a gyerekek belenevelődtek a szüleik életébe, azokba a tevékenységekbe, amelyet körülöttük végeztek: dolgoztak, állatokat tartottak, földet műveltek, a szokásaikat gyakorolták, táncoltak, énekeltek. Mivel a nyelv szerves része volt az életemnek, szerettem volna, ha az övében is azzá válik.

Akkor azonban még nagyon bátortalan voltam, nem tudtam sokat arról, hogy szabad-e ezt nekem egyáltalán átadni, és hogyan lenne jó (akkor még nem volt előttem minta, olyan szülő, aki korábban hasonlóan cselekedett). Így akkor fogtam neki, amikor féléves lett, de elég bátortalan voltam a mai helyzethez viszonyítva: beszereztem egy mondókás-dalos kazettát (akkor még kapható volt kazetta, bár már kezdett furcsaságszámba menni ), és ezt hallgattuk esténként. Aztán én is énekelgettem neki ezeket a dalokat, nem fogom elfelejteni sosem, ahogy babajeleléssel kérte a lányom, hogy énekeljek (maga alkotta meg a jelet, a Csíp-csíp, csóka mondókához tartozó mozdulatból).

Ahogy telt az idő, és nőtt, egyre többet játszottunk angolul, és egyre inkább nyilvánvaló lett számomra, hogy van értelme, először nagyon sok mindent megértett, aztán egyre több szót, majd mondatokat mondott, ma pedig már teljesen szabadon használja a nyelvet. Ahová eljutottunk, az minden képzeletem felülmúlta. Ez egy öngerjesztő folyamat, hiszem ma már ez motivál, az a természetesség, amivel a nyelvet használja, az, hogy gondolkodás nélkül mer megnyilatkozni, és az, hogy szereti a nyelvet. Szeretném, ha tovább fejlődne, szeptembertől iskolába megy, így most az írásbeliség lesz soron.

Hogyan, milyen formában jelenik meg az angol nyelv az életetekben?
Minden téren jelen van. Már régóta nincs kötött menetrendünk ezzel kapcsolatban, leginkább azt csináljuk, amihez a gyerekeknek kedve van. Sokat kérik, hogy meséljek nekik angol mesekönyvekből, nézhetnek angolul nekik való meséket, filmeket (évekig angolul néztek csak meséket, és még most is ez a domináns az életükben), szoktunk együtt sütni-főzni angolul, mondókázni, énekelni, kreatívkodni, alkotni és egyszerűen csak beszélgetni, élni az életünket. Mióta ketten vannak, illetve a fiam elég nagy lett ahhoz, hogy együtt játszanak, a szabad játék ideje is sokszor angolul telik, ebbe nem is szoktam beleszólni, maguk döntik el, melyik nyelvet használják közben, sokszor automatikusan angolul beszélnek egymással, míg játszanak.

Melyik tevékenységet tartod a leghatékonyabbnak a nyelvelsajátítás szempontjából? Az előbb említettek közül mit szeretnek csinálni a gyermekeid leginkább, mi vált be nálatok a legjobban?
Nem tudok egyet sem kiemelni, mind fontos. Ami szerintem elengedhetetlen, hogy a nyelv legyen jelen a mindennapi életben, és az, hogy a gyerek megtapasztalhassa, hogy lehet természetes, hogy egy másik nyelven is beszélünk, úgy, hogy közben nem ennek elsajátításán van a hangsúly, hanem valamilyen élvezetes tevékenységen.

Mennyi időt szántok az angol nyelvre? Hogyan tudsz időt szakítani az angolozásra ebben a rohanó világban, ahol a szülő egyre kevesebb időt tud tölteni gyermekeivel?
Mivel nincs kötött menetrendünk már, nehezen tudnám megmondani, hogy mennyi időt van jelen az angol az életünkben naponta. Ez az évek során mindig változott. Voltak időszakok, amikor kevésbé tudtuk beengedni a napirendünkbe, mert más fontosabb volt, és voltak olyan időszakok is (ez a mostani is ilyen), hogy nagy arányban jelen van. Naponta 3 órát egy családi napköziben dolgozom most, ahol angolul beszélek és foglalkozom a gyerekekkel, és a fiam is velem lehet. A lányom pedig sokszor jön velem délután a saját angol játszókuckómba, amikor pedig együtt játszanak, sokszor használják az angolt. Más lesz majd, ha szeptembertől a nagyobb iskolás, a kisebb óvodás lesz, de nem aggódom emiatt, igyekszünk majd akkor is időt szakítani a közös angolos mókára.

Rajtad kívül foglalkozik-e más is a gyermekeiddel angolul?
Most nem. A lányommal másfél éves korától egy darabig jártunk az egyik gyerekangol tanfolyamra, de egy idő után annyira jelentős volt a különbség a csoporttársai tudása és az övé között, hogy nem láttam értelmét tovább. Egy időben gyakran találkoztunk egy anyanyelvű ismerőssel, de mostanában ezek az alkalmak is ritkultak. Mindkettő azért volt jó, mert megtapasztalhatták a gyerekek, hogy nem csak anya az a csodabogár, aki egy másik nyelven is beszél, és láthatták, hogy van értelme használni a nyelvet, még ha ez nem is tudatosodott bennük.

Apának és a többi rokonnak milyen szerep jut az angolozásban? Nekik mi a véleményük a korai nyelvtanulásról, főleg az otthoni nyelvelsajátításról? Ha apával nem értettetek egyet, hogyan jutottatok dűlőre?
Nem igazán van szerepe másnak a családban rajtam kívül (sem a férjem, sem a nagymamák nem beszélik a nyelvet, bár anyukám már nagyon sokat megért abból, amit a gyerekek mondanak, tőlük tanulja ). Azért viszont nagyon hálás vagyok nekik, hogy soha nem volt kifogásuk az ellen, hogy ilyen jelentős mértékben jelen van az életünkben az angol. Sokkal nehezebb dolgom lett volna, ha még velük is meg kellett volna küzdeni, meg kellett volna győzni őket arról, hogy ez hasznos és van értelme. Ma már büszkék arra, hogy mit értünk el.

Hogyan váltotok a nyelvek között? Előfordul-e, hogy angol nyelvű kérdéseidre magyarul válaszolnak a gyerekek? Hogyan reagálsz ilyenkor? Volt már példa rá, hogy visszautasította valamelyik gyermeked az angol nyelvet, és csak magyarul volt hajlandó kommunikálni?
Mikor belefogtunk, az első időkben egyszerűen csak kijelentettem, “Let’s talk in English” (Beszéljünk angolul!), vagy pedig alkalmazkodtunk a dalok nyelvéhez, amit hallgattunk, vagy a mese nyelvéhez, amit néztek. Ma már sokkal szabadabban váltanak (ez nem jelenti azt, hogy gyakran teszik ezt, bár szituációtól is függ, ha például együtt ebédel a nagycsalád, előfordul, hogy hozzám angolul, a többiekhez pedig magyarul beszélnek). Talán egy kezemen meg tudnám számolni, hogy hányszor fordult elő olyan, hogy angol mondatba magyar szót csempésztek (amiről tudjuk, hogy természetes velejárója a fejlődésnek). Volt egy rövid, pár napos időszak, amikor a lányom 3 éves kora körül visszautasította a nyelvet, de könnyen áthidaltuk ezt, azt mondtam neki, hogy nekem angolul van kedvem beszélni, de ő mondja magyarul, ha így szeretné. Szerencsére nem tartott soká ez az elutasítás, a fiamnál pedig még egyáltalán nem fordult elő.

A közös családi együttlétek, mint például a vacsora, milyen nyelven zajlanak?
Van, amikor csak magyarul, és előfordul olyan is, hogy velem angolul beszélnek a gyerekek, a család többi tagjával pedig magyarul.

Milyen szintre jutottak el a gyerekek eddig? Figyeltél meg eltérést a két gyerek nyelvi fejlődésében?
A lehetőségekhez képest magas szintre, valódi kétnyelvűek, bár ez nem jelenti azt, hogy hibátlanul használják a nyelvet, de bőven lesz még lehetőségük arra, hogy csiszolják. A fiam jóval korábban kezdte használni a teljes mondatokat angolul, nála párhuzamosan fut a két nyelvi beszédfejlődés, mivel ő már születésétől fogva nagyobb adagban kapja az angolt, és nem csak tőlem, hanem a nővérétől is.

Ha a gyermekeid tudnának nyilatkozni az angolozásokról, az angol nyelv használatáról, szerinted mit mondanának? Ők hogyan élik meg azt, hogy két nyelven is tudnak kommunikálni? Nagylányod esetleg már tudna is mesélni róla. Tudatosodott már benne, hogy milyen csodálatos és nagy dolog ez – hiszen láthatja, hogy más gyerekek csak magyarul tudnak -, vagy neki ez a világ legtermészetesebb dolga?
Volt, hogy kérdeztem erről a lányomat, nyilván nem tud még sokat értekezni erről, de azt elmondta, hogy nagyon szereti az angolt, és látja azt is, hogy ez valami különleges, hogy ő ilyen jól beszéli. Az óvónéniket is próbálta tanítgatni az oviban. Büszke arra, hogy tud angolul, de nem negatív formában jelentkezik ez, nem vág fel vele. Egy időben kérdezgette, hogy hogyan tanult ő meg angolul? Ilyenkor elmondtam neki, hogy úgy, ahogy magyarul is, beszélgettünk együtt angolul.

Mit csinálnál másképp a nyelvelsajátításban, ha most születnének a gyermekeid?
Nem sokat változtatnék, csak sokkal-sokkal bátrabb lennék már az elején, és rögtön elkezdeném, ahogy megszületnek.

Hogyan kezdenél hozzá a nyelvelsajátításhoz, ha a jelenlegi életkorukban találkoznának először az angollal, amikor már folyékonyan beszélnek az anyanyelvükön?
Nehezebb dolgom lenne, hisz elképzelhető, hogy nem fogadnák el ilyen könnyen, hogy egy másik nyelven is szólok hozzájuk. Nagyon fokozatosan vezetném be az életükbe, és kizárólag olyan dolgokkal, tevékenységekkel kapcsolnám össze a nyelvet, ami iránt nagyon érdeklődnek.

Minden bizonnyal előnyt jelent számodra, hogy jól beszélsz angolul, sőt nyelvtanár vagy. Vajon mennyire tud átadni egy idegen nyelvet az, aki alig beszéli az adott nyelvet?
Igen, ez valóban előnyt jelent, de nem jelenti azt, hogy csak az foghat bele a kétnyelvű nevelésbe vagy játékos otthoni nyelvátadásba, aki anyanyelvi szinten beszéli a nyelvet. Hallottam már olyan anyukáról, aki szinte együtt tanulta a gyermekeivel – nyilván nagy erőbedobást követelt ez tőle, de megtette -, és aztán jelentkezett angol szakra egy főiskolán. Az egészen picik esetében nem szükséges a nyelv minden fordulatát ismerni, és rengeteg forrás áll a szülők rendelkezésére, ami segítheti őket a nyelvátadásban. Az anyanyelvünket sem egyetlen embertől sajátítjuk el, ha mi magunk nem ismerjük jól az adott idegen nyelvet, keressük azokat a lehetőségeket, helyzeteket, amelyekben a gyermekünk találkozhat vele. Az alapozásban az is sokat jelent, ha csak passzívan jelen van a család mindennapi életében a nyelv (például idegennyelvű mesék, zene vagy könyvek formájában). A legfontosabb az, hogy lássa, érezze a gyermek, hogy nekünk is fontos a nyelv, mi is lelkesedünk érte.

Az angol nyelv mellett melyik idegen nyelvet vagy nyelveket tartod fontosnak? Melyiket szeretnéd, hogy gyermekeid tanulják?
Nincs konkrét preferenciám, én németül tudok még valamicskét, és az olasz is közel áll a szívemhez, de nem feltétlenül fogom ezeket erőltetni a gyerekeimnél. A sors majd eldönti, hogy mit sodor eléjük, és hagyni fogom, hogy ők válasszanak, ha lesz rá lehetőség.

A nyelvtanulás-nyelvelsajátítás során fontos a folytonosság. Hogyan tudod ezt a jövőben majd megvalósítani? Ha már iskolások lesznek a gyermekeid, akkor fognak az iskolában angolul tanulni, vagy inkább más nyelvet választotok? Olvasni és írni is Te szeretnéd őket megtanítani?
Az iskola kérdése nagyon aktuális most a lányom esetében. Nagyon úgy néz ki, hogy teljesen hagyományos iskolába fog járni, ahol negyediktől kezdődik csak a nyelvoktatás. Remélem, hogy addigra már angolul is folyamatosan fog olvasni (már most is nagyon érdeklődik az olvasás iránt, mindkét nyelven, magyarból kicsit előrébb jár, de angolból is felismer bizonyos szavakat). Szeretném ezt az érdeklődését kihasználni, és megtanítani neki az olvasást is, így majd önállóan is képes lesz bővíteni az ismereteit. Nem valószínű, hogy angolórákra fog járni, nem szeretném elvenni a kedvét azzal, hogy unatkozik az órákon, inkább majd más nyelvet választunk.

Lassan egy hónapja, hogy Facebook oldalunknak kereken 500 kedvelője lett. (Azóta már jócskán túlléptük ezt, ezúton is köszönöm mindenkinek a támogatást! ) Az 500. “rajongó” (nem rajongok ezért a szóért, már a Facebook is változtatott rajta) egy olyan magyar anyuka lett, aki Zágrábban él horvát férjével és kislányával, családja így három nyelven működik. A jeles alkalom kapcsán Rékával egy mini-interjú készült, amelyet alább olvashatsz.

- Hogy, hol ismerkedtél meg a férjeddel?

Egy óceánjárón ismerkedtünk meg, mind a ketten ott dolgoztunk hosszú éveken át. Aztán elhatároztuk, hogy “normál” életet kezdünk, és megpróbálunk boldogulni a szárazföldön. Miután leszálltunk, rá 9 hónapra megszületett Vivien.

- Volt-e bennetek bizonytalanság a kétnyelvűségével kapcsolatban, találkoztatok-e valamilyen problémával ennek kapcsán?

Mar születése előtt beszéltünk róla, milyen lesz, hogy három nyelvet fog hallani a lányunk.Vannak barátaink, akiknél láttuk, hogy ez egyáltalán nem okoz gondot a piciknek, úgyhogy nem is voltak kétségeink, hogy neki is menni fog.

- Milyen nyelveket beszélsz, hogyan kommunikáltok egymás között?

Mi a férjemmel angolul beszélünk, bár már menne a horvát, de marad az angol. Dani Vivivel csak horvátul beszél, én pedig csak magyarul beszélek hozzá.
Nagyon jól tudja, hogy kihez milyen nyelven kell szólni, bar néha sztrájkol horvátul. Vidéken volt a horvát rokonoknál, ahol mutogatták neki a dolgokat, és mondták horvátul, mi az. Például mondták neki a répát horvátul: mrkva. Vivi meg csak mondta: “Nem, az répa, répa, répa, répa”, főleg amikor látta, hogy nevetnek rajta, még jobban répázott.
Kb. 1 hónapja,hogy a férjem elkezdett engem csikizni, és mondtam neki, hogy “Please don’t touch, pleeease!” Erre két hete elkezdte csikizni Vivit is, mire ő elkezdett ordítani “Please don’t touch, don’t touch! Don’t do that!” Nagyon vicces volt és meglepő. Tegnap mondtam neki, hogy nem vagy vicces. Erre azt mondta, “Anya, nem funny, nem funny…”

- Hogy alakult a beszédfejlődése, milyen szinten áll most?

Most két és fél éves, magyarul mindent el tud mondani, amit szeretne és mindent megért, horvátul mindent ért, de kevesebbet beszél, mivel főleg én vagyok vele egész nap, angolul meg fogalmam sincs, mit ért és mit nem, mivel úgy nem beszélünk vele, csak hallgatja.
Egyébként mindent nagyon hamar csinált. Felült és felállt magától 1 nappal 6 hónapos kora előtt. Kúszott-mászott, nyolc hónaposan már rohant a vízilovas járássegítőjével.
Most éppen állandóan azt énekli, hogy “mindig esik az eső, mindig…” – mintha be lenne rúgva.

Az életünk nagyjából elég sok mindenben változott. De ez mind boldog változás. Imádjuk, ő is minket. Ő a legszebb és legcsodálatosabb dolog az életben.

Nemrégiben egy új blog tűnt fel a kisgyerekkori nyelvtanulással foglalkozó oldalak palettáján, amelynek a német nyelv áll a középpontjában. A gyereknémet blog szerzője Hajnal Anett, vele készült ez az interjú.

- Honnan a német nyelv szeretete?

- Általános iskolában kezdtem németül tanulni, harmadik osztálytól. Akkor csak a kiválasztottaknak volt olyan szerencséje, hogy az oroszon kívül más idegen nyelvet tanulhassanak, ezért eleve más volt a hozzáállásunk, mint a kötelező nyelvhez, amit már azelőtt utáltunk, hogy valójában elkezdtük volna. A gimnáziumban tovább folytathattam a német tanulását, de amikor 16 évesen letettem a középfokú nyelvvizsgát, és nem volt többé kötelező bejárni órára, nem is jártam be, mert az akkori tanáromat nem szerettem. A francia volt a másik nyelvem a gimiben, azt is szerettem, és volt idő, amikor az is egész jól ment. Két évig nem nagyon foglalkoztam a némettel, azután elkezdtem a főiskolát, és először nem is bírtam az iramot a nyelvtani ZH-knál. Valójában akkor kerültem “bizalmasabb viszonyba” a német nyelvvel, amikor részt vehettem egy féléves intenzív nyelvtanfolyamon. Napi négy órát a nyelviskolában töltöttem, délután német talkshow-kat néztem a tévében, könyveket olvasgattam – hiszen semmi más dolgom nem volt 19 évesen!
Szerintem egyszerűen azért szeretem a németet, mert egész jól ismerem, és, amit jól ismerünk, azt általában meg is tudjuk szeretni. Ha 9 éves koromban nem a német tagozat létrehozása mellett dönt az iskola igazgatója vagy a gimnáziumban a négy év alatt végig marad a kedvenc franciatanárnőm, vagy van lehetőség az angol választására is elsőben, talán ma ugyanilyen lelkes nyelvtanár lennék, de más nyelvet tanítanék…

- Mi mozdított abba az irányba, hogy gyermekednek is átadd a németet, mi a célod?

- Gondolom, a fogorvos apuka odafigyel, milyen spéci fogkefét vesz a gyerekeinek, a biokertész anyuka pedig természetesen csakis a saját termesztésű gyümölccsel eteti…Az meg pláne minden szülő álma, hogy utódai kövessék a hobbijait. Nálam is valami ilyesmiről van szó, azt hiszem. (Micsoda mázli a gyerekeimnek, hogy nem a szénbányászat a kedvenc elfoglaltságom. ) Szerintem egy “nyelvórában” az a jó, hogy bármit lehet csinálni. Játszani, énekelni, ugrabugrálni, színházast játszani – tényleg bármit, csak az az egy megkötés van, hogy azon a bizonyos idegen nyelven. Szerintem az, ha egy szülő úgy dönt, ő maga tanítja otthon a gyermekét egy második nyelvre, több okból is nagyszerű döntés lehet. Nem csak azért, mert így a gyerek jól és korán megtanulhatja azt a nyelvet. Hanem azért is – és bizonyos szempontból ez még fontosabb -, mert így már egészen korán kialakulhat egy közös tevékenység, amit mind a két (vagy több) fél szeret. Így közös élményeket élhetnek át, együtt alkothatnak, egymásra figyelhetnek. Ez a “különóra” így nem elveszi az időt a gyerektől (és a szülőtől) hanem plusz idővel ajándékozza meg őket.

- Milyen elvek szerint “tanítod” a gyermekeidet?

- Utánaolvasós típus vagyok, ezért legelőször is beleástam magam a szakirodalomba. Vagyis elolvastam mindent, amit csak találtam a könyvtárak pedagógiai, pszichológiai, pszicholingvisztikai, nyelvészeti polcain. Elolvastam a korai nyelvtanítást ellenzők írásait is, és ezeket is figyelembe vettem (talán túlságosan is?). Ezért, és mivel nincsenek konkrétan kitűzött céljaim (x idős korában tudjon y mennyiségű szót), elég óvatosan kezdtem bele a dologba, mondókákkal, dalokkal. Kezdetben nem volt kijelölt időpontunk, hogy “na, most németezni fogunk”. Voltak bizonyos dalok, amelyeket bizonyos szituációkban énekeltem (pl. pelenkázás közben vagy altatásnál). Később, ha egy német nyelvű könyvet hozott oda a polcról, akkor németül olvastam neki, aztán elkezdtem könyvtárból is hazahordani könyveket és kifénymásolni a kedvenc dalainkat… Nemsokára négy éves lesz a lányom, és úgy néz ki, mostanában kezdtünk el itthon dominózni, elmegyünk majd egy foglalkozásra is. Szép lassan egyre nagyobb teret hódít az életünkben a német…

- Milyen eredményeket értetek el eddig?

- Egyelőre nem büszkélkedhetek azzal, hogy tudna ennyi meg ennyi szót, netalán mondatokban beszélne. De nem lepődik meg, ha németül beszélgetek valakivel és simán végigül egy német nyelvű bábelőadást. Vannak kedvenc német dalai, amiket együtt énekel velem, és pozitív a hozzáállása ehhez a másik nyelvhez, amely nem az anyanyelve. Érdekli, amikor magántanítvány jön hozzám, kéri, hogy ő is ott lehessen, és végig csöndben van, a füle pedig nyitva. Eddig még inkább “előkészítő fázisban” voltunk, most kezdenek majd beindulni a dolgok. Van egy kisöccse, aki nemrégiben múlt egy éves, már ő is részt vesz a zenehallgatásban – táncolásban, sőt, újabban a könyvlapozgatásban is.

- Mi indított arra, hogy elkezdd a gyereknémet blogot?

- A gyereknemet.blog.hu oldalon igyekszem összegyűjteni mindenféle olyan anyagot, ami hasznos lehet, ha egy szülő otthon szeretné németül tanítani a kisgyermekét. Azt hiszem, elsősorban magunknak hoztam létre ezt az oldalt, hiszen nekem is jó, hogy egy helyre össze vannak gyűjtve pl. a kedvenc dalaink, amiket a youtube-on vagy máshol találtam. De az is nagyon jó, hogy a blognak köszönhetően látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az őrülettel, hogy ma németül tanítsam a gyerekeimet, amikor tagadhatatlanul az angol a No. 1. Vannak még néhányan rajtam kívül, és én nagyon örülök, hogy megismerkedhetek velük, tapasztalatokat, ötleteket cserélhetünk. Van még egy “titkos” tervem: valamikor tavasszal majd szeretném, ha sikerülne személyesen is találkoznunk más anyukákkal és gyerekeikkel, hogy közösen játszhassunk, rajzolhassunk, táncolhassunk.

Anett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola német nyelvtanári szakán végzett, majd az ELTE-BTK karának germanisztika szakán szerzett egyetemi diplomát.
Tanított általános iskolában, nyelviskolában és dolgozott filmszövegfordítóként (így tanult angolul).
Két gyermeke van, a lánya 2006 márciusában, a fia 2008 novemberében született. Budapesten élnek.
Hobbija a varrás és a kötés lenne, ha lenne rá ideje…

Anett, köszi az interjút!

Petőcz Horváth Tímeával egy OkosBabás találkozón ismerkedtünk meg. Kis túlzással mondhatni, véletlenül került oda. Aztán pedig megosztotta velünk tudásának egy kis szeletét, játszott, mondókázott a gyerekeinkkel. Már akkor feltűnt, milyen szeretettel és hozzáértéssel csinálja. Nyáron aztán lehetőséget kaptunk arra, hogy meglátogassuk, amikor épp “tábort” tartott a kicsiknek abban az angol családi napköziben, amit ő alapított. Nagyon jól éreztük magunkat, és még inkább megbizonyosodhattam arról, milyen szívvel foglalkozik a kicsikkel. Vele készült az alábbi interjú.

- Hogy kerültél kapcsolatba az angol nyelvvel?
- Gimnáziumban volt egy nagyon jó angol tanárom. Sok mindent neki köszönhetek, az angol nyelv szeretetét mindenképp. A gimnáziumot már középfokú nyelvvizsgával zártam, sima osztály voltunk, nem tagozatos. Egyenes út vezetett Bajára, ahol angol idegennyelv-oktatóként végeztem 1995-ben, és Angliába, ahol ösztöndíjjal tanulhattam a wolverhamptoni egyetemen angolt és pedagógiát. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vagyok utolsó éves anglisztika szakon.

- Miért érezted úgy, hogy a gyermekeidnek is szeretnéd átadni?
- Szerettem volna, ha természetes dolognak tekintik az angol nyelvet. Fontosnak tartom, hogy “barátságban” legyenek a nyelvvel, ne essenek kétségbe, ha meg kell szólalni angolul, ne legyenek szégyenlősek. Meggyőződésem, hogy sokkal nyitottabbá válnak a nyelvnek köszönhetően.

- Hogy történt ez az átadás?
- A nagylányom 10 éves. Ő már elég nagy volt (6 éves), amikor elkezdtem az angolt használni. A második lányom ekkor volt 4 éves. Fiammal és legkisebb lányommal tulajdonképpen születésük óta beszélgetek angolul.
Az iskolás nagylányok számára teljesen természetes, hogy angolul kell felelniük, dolgozniuk. Mindketten szépen teljesítenek. A kisebbek számára pedig ez egy természetes és mégis különleges állapot, hogy anya időnként angolul énekel, olvas vagy beszél. Az eredmény egyébként náluk a legszembetűnőbb, nem véletlenül, hiszen őket kezdettől fogva “edzem”. Számomra ők ketten a bizonyíték arra, hogy az idegen nyelvet a lehető legkorábban el lehet és el kell kezdeni a gyermekekkel.

- Nem merült fel soha benned, hogy ezzel esetleg nem teszel jót nekik? (Gondolok itt a szokásos tévhitekre, amelyek a köztudatban élnek.)
- Nem. Nagylányomnak voltak gondjai a magyar nyelvvel, későn kezdett el beszélni. Mint írtam, vele kb. 6 éves kora körül kezdtem el a nyelvet. Ennek oka egyébként az volt, hogy közben elvégeztem a Külker Főiskolát is logisztika szakon, és az életem az angoltanítás helyett egy másik irányt vett a multinacionális vállalatok világába.
Miután tisztában voltam vele, hogy nagylányomnak problémái vannak, vele sajátos módon, képességeit figyelembe véve haladtam. Ez kicsit más út volt, mint a többi gyermekemmel. De a célom elértem: szereti a nyelvet, sikerélményhez jut, lehet nem ért és beszél tökéletesen, de szerintem így is nagyszerűen teljesít ezen a téren is.

- Hogy jutott eszedbe, hogy ezek után más gyerekeknek is átadd a nyelvet? Hogy került sor a Pekka alapítására?
- A 4. gyermekem megszületése után kezdett világossá válni, hogy a multik világa nem egy nagycsaládos anya világa. Nagyszerű élményeim és kapcsolataim vannak azokból az évekből, de a napi 10-12 órás, utazásos világ nem az enyém többé.
Sokat tanítottam angolt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Aztán jött egy személyes ismeretség az “Angolkával” itt, a XVII. kerületben. Ezek megmutatták az irányt.
Azt saját tapasztalatomból tudom, hogy a gyerekek szívéhez a mozgáson, zenén keresztül vezet a legrövidebb út. Szerencsém is volt, amikor a jelenleg is mellettem lévő kollégákkal, kb. 2 évvel ezelőtt megszületett a Pekka. Egyikük konduktor, másikuk lelkes és lelkiismeretes, angolul beszélő édesanya. Sok-sok nehézség, küzdelem után, de ma is együtt dolgozunk, és élvezzük, szeretjük a munkánkat, a gyerekeket. Jó kis csapat lettünk.

- Miért szereted csinálni, mi a kihívás benne?
- A célom nem más, mint hogy a kicsik szeressék, természetesen kezeljék az angol nyelvet.
Pontosan tudják, hogy amint belépnek a Pekka ajtaján, hogy az ott dolgozóknak megvan az a hóbortjuk, hogy angolul szólnak majd hozzájuk. Ezt ők megértik és elfogadják.
Amikor a visszahúzódó, csendes 3 éves kisleányka az udvaron felszabadultan angolul énekekel, én akkor vagyok boldog! Vagy amikor otthon, az angolul egyébként nem beszélő szülőknek tökéletesen előadják az aznap tanultakat, no akkor is boldog szoktam lenni! Ez a tudás és szeretet már az övék, ezt már nem lehet tőlük elvenni.

Timivel a Pekkában (akire nézünk és nevetünk, Eszter lányom, aki lemaradt a képről )

- Mik a jövőre vonatkozó terveid?
- Tervem rengeteg van. A leglényegesebb számomra most az, hogy a Pekkát a legjobb helyként tartsák számon: olyan hely, ahol a gyerekek jól érzik magukat, biztonságban vannak, szeretetteljes környezetben töltik el azt a pár órát vagy napot nálunk, és nem csak reklámszöveg az angol nyelv vagy a fejlesztés.
A minap egy frissen végzett angol tanító néni nézett meg minket. Körbejárt jónéhány helyet Pesten és Budán, olyanokat, ahol azt mondják magukról, hogy ők bizony angol ovik vagy bölcsik. Teljesen meg volt lepődve, hogy ezt így is lehet csinálni, ahogy mi csináljuk: csak angolul, folyamatosan énekelve, mondókázva, játszva. Kint vagy bent, a szobában vagy a fürdőben. Meglepődött, hogy a gyerekek milyen szépen figyeltek, élvezték a foglalkozást. Pedig szeptember 7. volt. Sok gyermek első napja minálunk a hosszú nyár után.

Takács Gabi, a biobaba.net munkatársa készített nemrégiben interjút velem a korai nyelvtanulással és a kétnyelvű neveléssel kapcsolatban. Az ő engedélyével az interjú szövegét itt is elolvashatod.

“Játékosan és rendszeresen, mert a befektetett energia csak ekkor térül meg. A cél soha se az legyen, hogy  gyermekünk két-három év múlva jobban beszéljen a választott idegen nyelven, mint mi. A cél az, hogy az apróságok rálássanak a  világ sokszínűségére és megszeressék, elfogadják az idegen nyelveket. A Biobaba munkatársa a “kétnyelvűség” hazai nagykövetét, Bán Annamáriát kereste fel néhány jótanácsért.

Még meg sem született, de a legtöbben azon törjük a fejünket, hogy mire és hogyan tanítsuk majd. Milyen nevelési, pedagógia módszert válasszunk ahhoz, hogy a mi gyerekünk is megállja a helyét ebben a felgyorsult, sikerorientált világban.
„Ahány nyelv, annyi ember”- tartja a mondás, és menyire igaz, hiszen egy népcsoport nyelvét csak úgy ismerhetjük meg, ha közben megtanuljuk kultúrájukat, szokásaikat.  Idegen nyelv nélkül, pontosabban két idegen nyelv ismerete nélkül ma már diplomát sem kapunk. Ezért hát nem csoda, ha sok szülő szeretné minél hamarabb és minél könnyebben megtanítani legalább egy – a legtöbb esetben angol – nyelvre gyermekét.
De hogyan kezdjük? A Biobaba munkatársa a kétgyermekes Bán Annamáriával beszélgetett. Annamari civilben angol nyelvtanár.

– Először három éve láttam a Fókuszban egy olyan riportot, ahol az egy-másfél éves gyerekeknek különböző kártyákat mutattak. A kártyán, a rajz alá angolul volt írva, az adott szó. Az anyukák felemelték a kártyát és háromszor elismételték a képen látható szót. Így kell kezdeni a tanítást?
– Így is lehet, de ez a módszer – mivel ezt a részét továbbfejlesztettem – már túlmutat azon, amit akkor, ott láttál. Az első és legfontosabb, hogy a szülő eldöntse, hogy mit szeretne elérni. És persze az is szükséges, hogy legalább alapfokon beszéljen. Természetesen ilyenkor az ő tudását is fejleszteni kell. A már említett kártyás módszer csak egy a sok eszköz közül, amit használhatunk. A lényeg a játékosságon, természetességen és a kommunikáción van, tulajdonképp az anyanyelv elsajátításához hasonló lehetőséget kell adni a gyermeknek.

– Milyen segédeszközök vannak még?
– Angol nyelvű mesekönyvek, CD, DVD. De a leghatékonyabb az, ha egy bizonyos napszakban, vagy ha van energiánk, akkor egész nap a második nyelven beszélünk a gyerekhez.

– Sokan úgy tartják, hogy előbb tanuljon meg a gyerek a saját anyanyelvén és csak ezután kezdjen egy újabb nyelvhez.
– A korai nyelvtanuláshoz, kétnyelvű neveléshez nagyon sok tévhit kapcsolódik itt Magyarországon. Bartha Csilla, aki a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvészeti Intézetének munkatársa, élt egy nagyon találó kifejezéssel az egyik könyvében: az egynyelvűség tévhitében élünk, és azt gondoljuk, hogy az a természetes, hogy valaki egy nyelvet beszél, és később, az iskolában kezd el nyelvet tanulni. Ezzel kapcsolatban készítettem a www.ketnyelvugyerek.hu nevű honlapomon egy anyagot, amelyben az ellenérveket és az azokra adott válaszokat sorakoztatom fel. Nem szeretnék most és itt, erről részletesen beszélni, de a lényeg az, hogy gyerekkorban az idegen nyelvet is úgy sajátítjuk el, mint az anyanyelvünket. Nyelvtani magyarázat és szabályok tanulása nélkül.

– Egy nap minimum mennyi időt beszéljünk, foglalkozzunk a gyerekkel?
– A lényeg a rendszeresség, de ha nincs időnk arra, hogy személyesen fejlesszük az apróságokat, akkor az is megoldás, ha beteszünk a DVD lejátszóba egy angol mesét vagy a kocsiban angol gyerekdalokat hallgatunk. Természetesen ennek más eredménye lesz, mivel nincs jelen a kommunikáció aktív formában, de a nyelvet megszerettethetjük a kicsivel, és később nem lesz neki idegen.

– Mennyi idő alatt érhetünk el látványos eredményt?
– Ez a gyermek életkorától is függ. Ha babakorban kezdjük, akkor több időre van szükség, hisz a beszédfejlődés folyamata miatt hosszabb időnek kell eltelnie, mint ahogy az anyanyelven is. Ha valaki elegendő időt fordít erre egy óvodáskorú gyermeknél például, akkor már egy év alatt is látványos eredményt lehet elérni.

– A kislányod négy éves, ő már jól beszél angolul?
– Van egy hazánkban élő amerikai barátnőm, akivel rendszeresen találkozunk. Vele csak angolul beszélünk, és nemcsak én, hanem a lányom is. Persze nincs azon a szinten, mint egy hasonló korú anyanyelvű kisgyerek (ez nem is meglepő, hisz leginkább kizárólag én vagyok az angol nyelv forrása a számára, a család többi tagja és a környezet magyar). Számomra a legnagyobb eredmény az, hogy meri használni az angolt, és teljesen természetes a számára, hogy egy másik nyelven is beszél. Sokszor ő maga kéri, hogy beszéljünk angolul.

– Olyan nincs, hogy a magyarból „tükörfordít” valamit angolra?
– Ez nem annyira jellemző, de előfordul. A múltkor például a napraforgóra azt mondta, hogy napvirág (angolul sunflower). De ahogy egy kisgyerek az anyanyelvében is követ el hibákat, ugyanez jellemző az idegen nyelvre is. Ám ez teljesen természetes dolog, mint ahogy az is, hogy néha kölcsönvesz egy-egy szót a másik nyelvből. Ilyenkor viszont mindig érzem a hangsúlyon, hogy tisztában van vele, hogy nem ezt kellene használnia, csak például nem ismeri még az adott szót.

– A nyelvtanulás szempontjából fontos a folytonosság. Addig könnyű a gyereket tanítani, amíg együtt vagytok otthon. De mi van akkor, amikor óvodába kerül?
– Igen. A legjobb az lenne, ha ott is két nyelven beszélnének, már vannak ilyen magánóvodák, de a legtöbb szülő számára megfizethetetlen. Az én lányom is hagyományos oviba jár, de a nyári szünet kiváló alkalom volt arra, hogy többet beszélgessünk angolul.”

Orsival (www.csodasuli.hu) januárban beszélgettünk annak kapcsán, hogy gyerekei angol iskolába járnak. Mivel nyújt többet egy ilyen iskola? Milyen tapasztalatai vannak a kétnyelvű neveléssel kapcsolatban? Ezekről és hasonló témákról kérdeztem.

(A video kutyafuttában készült, utólag kiderült, hogy nem a legjobb helyszínen – ismeretlen volt a “terep”, az első kérdés eleje lemaradt [Miért döntöttél úgy, hogy angol iskolába iratod a gyerekeidet?] – szóval nem tökéletes, de a miénk. Remélem, azért nyújt hasznos információt.)

A kamera(wo)man Kéner Eszter volt, akinek ezúton még egyszer köszönöm!