A korai nyelvtanulás ellenzőitől gyakran halljuk azt az érvet, hogy egy gyerek  “előbb tanulja meg az anyanyelvét rendesen”. Ez az érvelés azonban több sebből is vérzik.

Egyrészt, a kétnyelvűt kivételként látják.

Másrészt, a kétnyelvűre egynyelvű szemszögből tekintenek. Azt várják el, hogy képes legyen arra, hogy a két nyelvet teljesen különválassza egymástól, és mindkettőt tökéletesen ismerje (vagyis el se kezdhesse addig a másodikat tanulni, amíg az elsőt nem tudja tökéletesen – de ez mikor is következik be? 5 évesen? 7 évesen? 10 évesen?). Úgy gondolják, hogy tulajdonképp a kétnyelvű két egynyelvű egy személyben.

Navracsics Judit ír egy nagyon találó hasonlatról, amely Francois Grosjean-tól származik: a kétnyelvű egyént egy gátfutóhoz hasonlítja, aki sem rövidtávfutásban, sem magasugrásban nem kiemelkedő, viszont a kettő elegyét kiválóan műveli.

Úgy gondolom, hogy nagyon fontos ezt szem előtt tartani különösen akkor, ha egy személyben vagy két nyelv forrása gyermekednek (hozzám hasonlóan ).

De leginkább az a felháborító érdekes, hogy azt gondolják, egy kisgyerek nem képes egyszerre két nyelvet “jól” megtanulni. Persze a “hogyan” tényleg nem mindegy, de ez már egy másik kérdés.