dalok címkéjű bejegyzések
Hallgassatok angol nyelvű gyerekrádiót!
Egy kedves ismerős, Detti hívta fel a figyelmem a Facebook-on egy rádióra, ami Londonból sugároz zenét és különféle műsorokat gyerekeknek. Ahogy rákattintottam, épp Laurie Berkner szólt, ami már pozitív fényben tüntette fel őket.
Aztán meghallgathattunk egy mesét is Arielről, újabb zenék következtek, majd a Professor Hallux Builds a Body bejátszásból (amely az emberi testtel foglalkozik) az orról szóló érdekességeket csíptük el (ezt azért “lefordítottam” érthetőbb angolra a gyerekeimnek). Eközben már a honlapjukra is kattintottam, ahol az írott változatra is ráleltünk. A főoldalon egy gyönyörű lepkés videóra mutató képet is találtunk, így virtuálisan ellátogattunk a Királyi Kertészeti Társaság (Royal Horticultural Society) üvegházába, ahol csodás lepkék repkednek. Hogy ti is gyönyörködhessetek, íme a videó egy kis anyanyelvi angol kommentár társaságában:
Reggel 9-től du. 1-ig kifejezetten ovisoknak szóló mondókák és dalok hallhatók, 1-től 2-ig Nap Time (azaz a szunyókálás ideje) van, így nyugtató zenét sugároznak egy kis gyerek-meditáció után. 2-kor az állatvilágba kalauzolnak bennünket, aztán indul a délutáni műsor. Este 7-től kilencig szintén klasszikus zene és altatók szólnak. Részletes műsorrendet itt találtok.
Itt tudjátok hallgatni a rádiót » » » Még ha a háttérben szól, miközben tesztek-vesztek, akkor is hasznotokra válik.
Detti, köszi, hogy megmutattad, ezt az adót biztosan sokat fogjuk hallgatni! Érdemes a honlapjukat is böngészni.
Ti szoktatok online rádiókat hallgatni? Írjátok meg itt, ha vannak még olyan gyerekeknek szóló adók, amik beváltak nálatok (nem csak angol jöhet)!
Angol mondókás könyvek kezdőknek
Még tavaly írtam egy bejegyzést, amelyben angol gyerekkönyveket ajánlottam egészen kicsiknek. Azóta érkezett egy újabb kérés könyvekkel kapcsolatban: ajánljak mondókás könyveket, úgyhogy ebben a bejegyzésben ennek teszek eleget.
(A mondókázásról zárójelben csak annyit, hogy érdemes már egészen picikkel, babákkal is elkezdeni. A legjobb, ha nem csak CD-ről hallgatjátok ezeket a rövid, ritmikus szövegeket vagy dalokat, hanem el is játsszátok, mutogatjátok őket, vagy nagyon pici baba esetén anya, apa játszik, a baba pedig figyel és élvezi a játékot.
A mondókázáshoz segítséget, illetve a mondókázásról még több információt találsz az általam összeállított, ingyen elérhető Nagy angol mondókáskönyvben, amiről itt olvashatsz bővebben » » »)
1. Angol mondóka- és dalgyűjtemények
Usborne Nursery Rhyme Picture Book: Több mondókát is tartalmaz (minden dupla oldalon egyet-egyet ez a 24 oldalas gyűjtemény az Usborne kiadótól. A mondókák szövegét kedves illusztrációk kíséretében láthatjátok.
Angol mondókák a Nagy angol mondókáskönyvben – töltsd le!
Az 5 legkedvesebb “Super Simple Song”
A Super Simple Songs csapata a mai nap közzétette blogján az 5 általuk legkedveltebb “mutogatós” mondóka/gyerekdal (angolul fingerplay) listáját. Ezeket mi is nagyon szeretjük, így most megosztom veletek ezt a listát.
Elöljáróban annyit tettek még hozzá, miért is nagyszerűek egyszerűségükben ezek a dalok: nem kell eljátszásukhoz semmilyen eszköz, a kezünk mindig kéznél van, így játszhatunk, mondókázhatunk bárhol. A közös mondókázás természetesen jó móka, és nem mellékesen a finommozgást is fejleszti.
5. Open Shut Them
Az ő listájukon az 5., nálam biztosan előrébb kerülne (még azt is megkockáztatom, hogy az első helyre) az Open Shut Them dal (a 3. CD-jükön található), amely ellentéteket mutat be játékosan. A bölcsiben imádják a gyerekek, és hasonló örömmel szoktuk játszani a Peekaboo!-ban is. Íme:
B.ú.é.k. – a legolvasottabb tavalyi bejegyzésekkel
Ismét véget ért egy év. Nekünk sok változást hozott, és hálás vagyok, hogy azt mondhatom, összességében pozitív irányba. Vannak azonban területek, ahol “visszafejlődtünk”: például így, hogy mások gyerkőceivel játszom angolul, kevesebb idő jut arra, hogy a sajátjaimmal tegyem ugyanezt. Kevesebb időm jut a blogolásra is, ami látszik is a bejegyzések számán. Idén megpróbálom orvosolni ezt (újévi fogadalom!
), és más újdonságokat is tervezek. Addig pedig álljon itt egy lista azokból a bejegyzésekből, amelyek 2011-ben születtek, és a leginkább tetszettek nektek (a látogatottsági statisztika alapján):
10.
Two Little Dickie Birds – készítsetek madárkákat és énekeljetek angolul
A Two Little Dickie Birds mondókával ismerkedtünk meg új formában, dallammal, és készítettünk hozzá madárkákat.
9.
Angol mozgásos dalok – még akár farsangi mókázáshoz is
Patty Shukla szuper mozgásos dalait nézhetitek-hallgathatjátok meg ebben a bejegyzésben.
Tovább olvasom: B.ú.é.k. – a legolvasottabb tavalyi bejegyzésekkel
Mindjárt itt a Mikulás!
Hivatalosan már csak egyet kell aludni, hogy ott lapuljon az ablakba tett csizmácskákban az ajándék, amit a jó öreg Mikulás hoz a gyerekeknek. Sosem felejtem el, milyen izgalommal vártuk gyerekként ezt a napot, nagyobb fejjel pedig a késő éjszakát, mert tudtuk, hogy nem kell reggelig várni, ha kibírjuk és nem alszunk el, még aznap megtudhatjuk, mit rejt a lábbelink. Ma pedig gyerekeink élik át ugyanezt az izgalmat. Milyen jó, hogy a magyar szokások miatt nálunk kétszer! Az angolszász országokban ugyanis karácsonykor jön a Mikulás, így ott egy meglepetéssel kevesebb vár a gyerekekre. Ez a mi kétnyelvűségünk szempontjából jó is lehet, mert a) kulturális különbségekről tanulhatnak a gyerekek, b) bár a Mikulástól elköszönnek december 6-án, azért még tovább várhatják, ergo játszhatnak “télapósat”. Katt ide a dalhoz és a játékhoz
Boszorkányos Halloween
Bár hivatalosan holnap lesz Halloween, mi már jó ideje készülünk rá. (Itt, Magyarországon más jellegű ez az ünnep, de úgy gondolom, hogy – bár sokaknak a Halloween az amerikanizálódást jelenti – a többnyelvűség együtt jár azzal, hogy megismerkedünk egy másik kultúrával is.)
A készülődést a tökös mesékkel és dalokkal kezdtük, majd egyik délután elkészítettük a töklámpásunkat. Talán látszik a képen is, mennyire élvezték a gyerkőcök. Tovább olvasok (könyv, játék és dal is következik még
)
Tök (jó) mesék és dalok angolul
Most, hogy itt az ősz, és közeledik a Halloween, készülünk a tökfaragásra és a töklámpás gyertyáinak meggyújtására a kicsikkel. Ehhez először “tökös”
mesét kerestem nekik, és rátaláltam egy nagyon aranyos könyvre, amelynek gyönyörű a grafikája. Egy kisfiúról, Jamie-ről szól, aki elültet egy tökmagot, és figyeli, hogyan lesz a pici hajtásból növény, amely virágba borul, hogy aztán tök nőjön rajta, amit végül leszed és töklámpást készít belőle. A történet pedig azzal a dallal lesz kerek, amit a youtube-on is megnézhettek: Mike Eppley, egy San Francisco-i gyermekkönyvtáros zenésítette meg. A gyerekek a napköziben nagyon szeretik – csodás, nyugtató a dallama. Nézzétek meg ti is! Megnézem a Pumpkin, pumpkin-t és a többi mesét
Újabb szuper egyszerű angol dalok gyerekeknek
Másfél éve már bemutattam röviden néhányat azokból a nyelvtanuló gyerekeknek készült angol dalokból, amelyeket mi is nagyon szeretünk, és én is használok a gyerekangol mókázások során. A Super Simple Songs gyűjteményünk Devonéktól azóta újabb gyöngyszemekkel bővült, megjelent az állatos angol dalokat tartalmazó CD-jük és folyamatosan gyártják a jobbnál jobb videókat.
Itt van például a Row Your Boat, tegnap jelent meg. Gyönyörűséges, többszólamú lett a klasszikus angol dal:
Még több szuper egyszerű angol gyerekdalt szeretnék megnézni
Two Little Dickie Birds – készítsetek madárkákat és énekeljetek angolul
A Two Little Dickie Birds mondóka számunkra sem ismeretlen már jó ideje, a napköziben is sokat mondogattuk már a kicsikkel, és nagyon szeretik. Nemrég BEBEAngol Betti azonban dal formájában is közzétette a blogján (link a folytatásban), és mellékelt hozzá egy madárkás sablont is, amiből jó kis játék készíthető. No, nekünk sem kellett több, ahogy a gyerekek meglátták a madárkákat, kérték, készítsük mi is el. Tovább olvasom: Two Little Dickie Birds – készítsetek madárkákat és énekeljetek angolul





Ti írtátok