Angol játékok gyerekeknek címkéjű bejegyzések
Kavicsbetűk – játék a betűkkel angolul
Hanula Erika írása
Az ötéves Bence fiamat az utóbbi időben nagyon érdeklik a betűk, az írás és az olvasás. Ezt kihasználandó olyan játékot akartam kreálni neki, amivel az angol olvasást is tanulgathatja – ami ugye köztudottan bonyolultabb a magyarnál.
Még a nyári tengerparti nyaralásról volt egy nagy üveg fehér kavicsunk. Első körben ezeket megmostuk, megszárogattuk.


Five Brown Teddies – angol gyerekdal és játék
Most, hogy más kicsikkel is foglalkozom, nem csak a saját gyerekeimmel, még inkább kutató módba kapcsoltam: keresem az újabb és újabb lehetőségeket, amellyel megnyithatom előttük az angol nyelvben rejlő, játékos tanulást biztosító kincsek tárházát. Az egyik ilyen játék és dal, amit a múlt héten kipróbáltunk, a Five Brown Teddies volt. Az enyémek már ismerték korábban is, néztük a Noodlebug DVD-n is, de most, hogy a dalt el is játsszuk, ismét kedvenc lett náluk is.
A dal tradicionális angol gyerekdal, nagyon egyszerű a szövege, szinte ugyanaz ismétlődik minden versszakban, épp ez adja a varázsát, no meg az, hogy versszakonként eggyel csökken a falon ülő macik száma. Így hangzik a szövege: Tovább >
Baba angol – hogyan fogj hozzá?
Még mielőtt belevágnánk (jut eszembe, ha most jársz itt először, mindenképp olvasd el ezt a bejegyzést, mielőtt valóban belevágnál), néhány szó arról, hogy miért érdemes már babakorban elkezdeni egy másik nyelvvel megismertetni a kicsiket, illetve arról, mi hogyan kezdtük.
A babakorban elkezdett idegen nyelvekkel való ismerkedés egyik előnyeként szokták felhozni, hogy az ilyen picik még képesek bármely nyelv hangjait megkülönböztetni egymástól (ez a képesség 8-10 hónapos korban eltűnik), így anyanyelvi akcentussal sajátíthatják el az adott nyelvet. (Ne ess kétségbe akkor sem, ha gyermeked már idősebb ennél, 6-7 éves korig még rugalmasak ilyen szempontból a gyerekek.) Ami viszont – szerintem – sokkal fontosabb ettől az érvtől, az az, hogy a korai kezdés miatt a gyermeknek természetessé válik az, hogy egy másik nyelv is jelen van az életében. 2-3 éves kortól már sokkal nehezebben fogadják el a kicsik, ha otthon anya vagy apa másik nyelven (is) játszik velük, vagy nem magyarul nézik a tévében a mesét. Ez persze nem jelenti azt, hogy lehetetlen küldetés később bevezetni az otthoni játékba egy másik nyelvet, csak előfordulhat, hogy akadályokba ütközünk. Tovább >




Ti írtátok