Az olvasás, az olvasni tudás, történjen bármely nyelven, elengedhetetlen a mai világban. A tanuláson kívül szükséges ahhoz is, hogy valaki boldogulni tudjon felnőttként. Az olvasás eszköze az önálló információszerzésnek, a személyes fejlődésnek, nem utolsósorban jó móka, és a nyelvismeret is rakétasebességre kapcsolhat általa.

Legalább egy nyelven megtanul olvasni a gyerekek nagy része a civilizált világban (Magyarországon elvileg a felnőttek 99%-a tud olvasni, azért írom, hogy elvileg, mert ha értő olvasásról van szó, ez az arány biztosan kisebb). De mi a helyzet akkor, ha a gyermek kétnyelvű? Tanuljon-e, tanulhat-e olvasni két nyelven egyszerre? Kell-e, hogy megtanuljon mindkét (vagy akár még több) nyelven olvasni?

Mivel Eszter nem kéttannyelvű iskolába jár, így a mi esetünkben egyértelmű volt, hogy ebbe az irányba lépjünk tovább, és, ahogy eddig is tettük a nyelvelsajátítás kapcsán, itthon, anyai segítséggel tegyük meg ezt a lépést. Eddig is sokat olvastunk (olvastam neki) angol és magyar meséket egyaránt, egészen kicsi korától érdeklődik a betűk iránt mindkét nyelven, sőt, sok angol szóképet felismert már magától. Rakosgattunk a hűtőre mágneses betűk segítségével angol és magyar szavakat, játszottunk az ábécével (a dalokat már évek óta kívülről fújja), de úgy éreztem, ahhoz, hogy valóban eredményesek legyünk az angol olvasás terén, kell egy rendszer.

Létezik? Furgon?

Azt éreztem, nem elég, ha szétnézek a neten. Rengeteg “homeschooling” ötlet van azzal kapcsolatban, hogyan ismertessük meg a gyerekeket a betűkkel, hogyan játsszunk, építsünk ezekből szavakat. Egy problémám volt: tudom, tudtam, hogy – bár nekünk, magyaroknak ez ritkán tűnik így, de – van rendszer az angol betűk és hangok kapcsolatában, és van rendszer, amely szerint az angol anyanyelvű gyerekek olvasni tanulnak. Szerettem volna ezt átlátni, mielőtt belevágjuk a fejszénket ebbe a nagy fába – mert valljuk be, azért olvasni tanulni egy második nyelven nagy fának minősül. Nem én akartam keresgetni, hogy milyen szavakat olvassunk épp, hanem egy bevált szisztéma szerint szerettem volna haladni.

Ezt már eddig is ismertük

Nagyon régóta ismerjük már az Oxford kiadó Reading Tree könyveit, ezekből néhány birtokunkban lévőt évek óta olvasgatunk. Kedves szereplők, szuper történetek (gyakran poénnal a végükön) – Eszter és Dani is nagyon szeretik. Így, mikor döntésre került a sor, miből, hogyan, milyen rend szerint tanuljon Eszter olvasni, nem volt sokáig kérdés: Kipper, Floppy és a többiek segítik majd ebben. Így szerves folytatása lesz az olvasni tanulás annak, amit már évek óta alapozásként végzünk (játszunk).

Íme, a rendszer

Az olvasni tanulással kapcsolatos, bevezetőben feltett kérdéseket fogom még boncolgatni, ahogy azt is megmutatom közelebbről, hogyan tanulunk olvasni. Stay tuned!

Néhány napja emailt kaptam egy anyukától, aki nemrég Ausztriába költözött a családjával. 3 éves kisfia néhány hete kezdte az ottani ovit németül, de hiányzott is azóta, és nincs egész nap ebben a környezetben. Az anyuka aggódik, hogy hogyan fog beilleszkedni a kisfiú ebbe az új környezetbe, amely ráadásul még nyelvében is különbözik attól, amit a gyermek eddig megszokott (a család természetesen továbbra is magyarul beszél otthon). A helyzetet bonyolítja még az albérletváltás és a kistesó érkezése is.

Az alap kérdés az, hogy fontos-e, kell-e egy ilyen szituációban a szülőnek segítenie gyermekét abban, hogy “megtanulja” az adott ország nyelvét, ebben az esetben a németet.

A válaszom pedig az, hogy – különösen ebben a szituációban, amiben ez a család és ez a kisfiú van -, NEM. Nem ekkor és nem ott.

Érthető, hogy ilyenkor aggódik a szülő. Aggódik, nem csak a gyermeke miatt. Hisz neki is minden új, hatalmas változás történik, amit neki is fel kell dolgoznia. Ez az első érv amellett, hogy ne akarjon a gyermekre még egy új változást kényszeríteni. Hisz neki még nehezebb megemészteni, hogy egy új lakásba, új városba, új országba költöztek, új oviba jár, az meg különösen nehezíti a helyzetet, hogy mindenki más körülöttük egy olyan nyelvet beszél, amit ő nem ért. Ezért is fontos, hogy legalább a családban, otthon biztos pontok vegyék körül, legyen legalább néhány fogódzó, amíg megszokja az új helyzetet. Az egyik ilyen pedig legyen a szerető családi légkör és az, hogy otthon az a nyelv várja, amit ismer.

Ha hosszútávon gondolkodunk, és van türelmünk kivárni a pozitív változásokat (nehéz az elején még erre gondolni, tudom), akkor elkezdenek majd jönni az eredmények. Sőt, idővel, amikor már a gyermek ideje nagy részét a domináns nyelvű óvodában, iskolában tölti, az jelentheti majd a fejtörést, hogyan őrizzük meg és vigyük tovább a magyar nyelv minél magasabb szintű ismeretét.

Addig lehet segíteni finoman a német nyelv elsajátításában (ha már azt látjuk, hogy túl van a nehezén és fel tudta dolgozni ezt a sok változást), például azzal, hogy veszünk neki egy-két németnyelvű mesekönyvet, vagy lehetővé tesszük, hogy megnézzen egy-két rövid mesét a tévében. Az erőltetésnek még a látszatát is kizárnám a folyamatból, ha a gyermeknek nincs kedve ezekhez, akkor nem szabad kényszeríteni.

További tanácsok álljanak itt olyan szülőktől, akik maguk is a levélíró anyukához hasonlóan külföldön élnek (köszönöm, hogy válaszoltatok a Facebook-on ):

Ha te is hasonló cipőben jársz, írd meg a tapasztalataidat!

Nemrég egy hozzászólásban kérdés érkezett ide a blogra egy Olaszországban élő anyukától, akinek kislányának gondjai vannak az olvasással, a betűk felismerésével. Ott is válaszoltam már a problémával kapcsolatban, azonban úgy gondoltam, megér egy külön bejegyzést, hogy tisztázzuk: a diszlexiát semmi esetre sem a kétnyelvűség okozza!

A diszlexia okai lehetnek a gyermek fejlődésével összefüggésben (például idegrendszer fejletlensége vagy születési károsodás), de környezeti okokra is visszavezethető (például hátrányos szociális helyzet vagy balkezességről való átszoktatás), azt azonban semmi sem bizonyítja, hogy azok a gyerekek, akik kétnyelvűek és diszlexiások, az előbbi miatt rendelkeznének ezzel a részképességzavarral.

A gond inkább ott kezdődik, hogy mit tehet a szülő akkor, ha kétnyelvű gyermekéről kiderül, hogy nehézséget jelent neki az olvasás és írás tanulása. Colin Baker professzor, aki a kétnyelvűség szakértője, a következőket írja:

1. Gyakran azt tanácsolják a szülőknek, hogy olyan nyelven kezdje meg a gyermek az olvasás tanulását, amelyben az azonos betűkapcsolatok mindig ugyanazzal a hanggal állnak kapcsolatban (erre jó példa az olasz; az angol – mint tudjuk – pedig kifejezetten rendhagyó ebben a tekintetben). Érdemes azért azt is figyelembe venni, hogy mi az iskola nyelve, hisz az olvasás az iskolai tanulás alapja.

2. Ha a gyermek már bizonyos fokon elsajátította az egyik nyelven történő olvasás alapjait, azaz elért valamennyi sikert, akkor várható hogy a képességét át tudja vinni egy másik nyelvre is (sokszor magától is elkezd érdeklődni). Tehát ez esetben semmiképp se tiltsuk el a gyermeket attól, hogy a második nyelven is megtanuljon olvasni.

3. Történhet-e az olvasás tanulása diszlexiás gyerekeknél egyszerre a két nyelven? Általában erre nemleges választ szoktak adni a szakértők: épp elég a gyermeknek egy rendszerrel megbirkóznia. Más lehet a helyzet, amennyiben a gyermeket kétnyelvű feliratok veszik például körül. Ekkor esetleg anélkül, hogy a második nyelven olvasni tanulna (magát a rendszert tanítanák neki), emlékeztethetjük kulcsszavakra, olyan feliratokra, amiket mindennap lát maga körül – persze, ha maga is érdeklődik ez iránt.

“Mellékhatások tekintetében kérjük, kérdezze meg orvosát, gyógyszerészét!”: Ha ilyen problémával találkozol a gyermeked esetében, vagy a családodban van ezzel küzdő gyermek, fontos, hogy olyan szakemberhez forduljatok, aki tisztában van azzal, hogy a diszlexiát nem a kétnyelvűség okozza, esetleg volt már olyan kétnyelvű gyermek, akinek segítséget nyújtott. Az is fontos lenne, hogy tisztázzátok a családban is ezt, és senki ne okolja a kétnyelvűséget a probléma miatt a szülők, nagyszülők körében is (ne legyen a kétnyelvűség mellett a diszlexia is konfliktusforrás). A diszlexia nem betegség, nem fogyatékosság, sokszor az derül ki az ilyen problémával küzdő gyerekekről, hogy egy másik területen kiemelkedően tehetségesek. Keressétek a gyermeketekben azt, hogy mi lehet ez a terület, ahol sikerélményekre tehet szert, és támogassátok ebben. Sok kitartást igényel a probléma szülőtől és gyermektől is, de nem lehetetlen megbirkózni vele.

Forrás: Colin Baker. Bilingualism and Dyslexia. In: Multilingual Living Magazine. Nov-Dec 2006

Gyurkovics Tibor verse egyre aktuálisabb nálunk: a lányom, Eszter 6 éves lesz hamarosan, közeledik az iskolaválasztás ideje. Jó ideje törjük itthon a fejünket, hogy s mint legyen – mert olyan döntést hozunk most, ami lehet, hogy egy életre meghatározza, mivé cseperedik, mi lesz belőle, de leginkább, hogyan fog hozzáállni az élet kihívásaihoz. Olyan közegbe kerül majd most, amely nagyon nagy hatással lesz rá (nekünk szülőknek tudomásul kell venni, még ha nehéz is, hogy egyre kevesebb lesz a befolyásunk gyermekünkre, ahogy iskolába kerül, amely a serdülőkorban csúcsosodik ki). Nem mindegy, milyen lesz a tanító néni, milyen program szerint tanulnak a kicsik, és itt van még egy kérdés, ami szintén nem kis fontossággal bír: a kétnyelvűség.

Az iskolaválasztás kérdése nálunk azért is különleges, mert Eszter jól beszél angolul. Napi szinten használja a nyelvet a kommunikációban, velem és a testvérével. Számára a nyelvtanulás nem egyenlő a könyv fölé görnyedéssel az iskolapadban, és szavak magolásával. Semmiképp nem szeretnénk, ha az iskolában elölről kellene kezdenie a nyelvtanulást, amely az unalom mellett elvenné a kedvét is attól, amire eddig úgy gondolt, hogy “Imádom!”.

Vigyük-e “versenyistállóba”? Vagy jó lesz a szomszéd utcában lévő iskola? Esetleg járjon kéttannyelvű iskolába? Egyáltalán, menjen-e már most, 6 évesen iskolába? (Döbbenet, de mostanában divat lett visszatartani a gyerekeket, és csak 7-7,5 évesen küldeni őket iskolába.) Régóta motoszkálnak bennem ezek a kérdések.

A múlt héten az óvodában is megnézték, hogy mit tud, alkalmas-e, érett-e arra, hogy iskolába menjen. (Bár meg sem fordult a fejemben, hogy a kétnyelvűség majd hátrányt jelent ebben, azért jó volt hallani a megerősítést: iskolaérett a gyermekem.) Jövő héten pedig nyílt napra megyünk, megnézzük, hogy zajlik az élet a betűk és a számok között.

Nálatok is sürgető már erről a témáról gondolkodni? Ti mire jutottatok az iskolaválasztás kérdésében? Írd meg egy hozzászólásban! (Hamarosan egy újabb bejegyzésben megírom majd, hogy mi mire jutottunk.)

Gondolkodtál már azon, mit jelent, mi mindent jelenthet egy idegen nyelv az életedben, illetve gyermeked életében? Próbáltál már vele beszélni erről, vagy még kicsi hozzá?

A Piccolingo (amely kampánynak célja a korai nyelvtanulás népszerűsítése) most online pályázatot hirdet ebben a témakörben: gyerekek és szülők pályamunkáit várják e-mailben, amely lehet rajz, szobor vagy installáció, illetve a műről készült fénykép (szkennelve) vagy videó. A pályázatok benyújtásának határideje 2010. október 31.

A pályaművek közül a három nyertes alkotást az Európai Bizottság által kijelölt zsűri fogja kiválasztani. A három legeredetibb alkotást benyújtó nyereménye egy-egy 50, 70 és 100 Euró értékű utalvány, amelyet az általa kiválasztott nyelvű könyvekre válthat be.

Bővebb információt itt találsz a pályázatról.

Alkotásra fel!

Ha pedig van kedved, írd meg egy hozzászólásban, mit jelent a számotokra (a családotokban) az idegen nyelv jelenléte!

Egy kis játék: válaszold meg a kérdéseket, és megtudod, milyen szülő vagy a gyerekkori nyelvtanulást illetően. Jó szórakozást!

Ma elküldtük a nyomdába a magazin próbaszámát. Amíg megérkeznek a kész példányok, gondoltam, megmutatok néhány cikket, amelyeket benne találsz majd.

Nyelvtanulás a főzés segítségével? Igen! Először arról olvashatsz a kétoldalas cikkben, hogy miért (a főzés kiváló alkalom a “többdimenziós” tanulásra), aztán pedig konkrét ötleteket kaphatsz a “hogyan”-ra is. Az enyémek nagyon szeretik, amikor együtt munkálkodunk a konyhában, próbáljátok ki ti is!

Fehér Judit, a magazin egyik társszerzője arról beszélt ebben a kétoldalas interjúban, hogyan nevelte fiát a magyar nyelv mellett angolul is. Kristóf ma már 22 éves – hová jutottak el együtt a nyelv birodalmában? A cikkben elolvashatod!

A gyerekek sokszor szólnak olyat, ami mosolyra fakaszt bennünket, szülőket – hát még, ha egy kétnyelvű gyerek szájából hangzanak el ilyen mondatok! Ezekből is olvashatsz egy válogatást a magazinban. (Sőt, várjuk a ti aranyköpéseiteket is,  meghosszabbítjuk a pályázatot június 30-ig, amelyen fél éves előfizetést lehet nyerni!)

Ezeken kívül olvashatsz még az apák napjáról , a többnyelvű agyról, könyvekről, amelyekkel a színek világában kalandozhattok angolul, táborokról, érdekes és a nyelvtanulásban hasznosítható weboldalakról, hogy csak a legfontosabbakat említsem. A próbaszámot jövő héten postázzuk!

Hogy tetszik?

Itt találsz a magazinról és a hozzá tartozó sok-sok bónuszról bővebb információt »

Nagy nap a mai! Emlékszel? Egy évvel ezelőtt először kértelek arra, hogy ünnepeljük együtt a többnyelvűség napját.

Ma pedig újra elérkezett ez a nap, május 20. Mi pedig a háttérben lázasan készültünk – talán észre is vetted, hogy mostanában kicsit csendben voltam itt a blogon. Hát ezért!

Különleges módon ünneplünk most, mert valami olyat mutatok neked, ami még nem volt.

Gyere és nézd meg, nagy szeretettel állítottuk össze »

A következő napokban részletesen is megismerheted!

Ugye ünnepelhetünk együtt?

Köszönöm, ha csatlakozol hozzánk!

Mostanában egyre több olyan két- vagy többnyelvű családról olvasok itt-ott, amelyben egyáltalán nem könnyű “kivitelezni” a többnyelvűséget. (Például abban a Törökországban élő családban, ahol a szülők egyike angolul, másika franciául beszél a gyerekekhez, a két gyerek közül a kisebbik pedig autista, és hogy, hogy nem a török nyelvet választotta magának.)

Ehhez képest a mi életünk viszonylag egyszerűnek mondható. Végül is nem kell mást tenni, mint naponta “elővenni” az angolt is. Nem mindig gondolom ezt mégsem egyszerűnek. Mert a mindennapok problémái könnyen eltolják más, pillanatnyilag fontosabbnak érzett dolgok felé a hangsúlyt. Ha emellé még betársul majd az iskolába járás, duplán lesz nehéz dolgunk.

Mi hajt előre mégis? A kicsik lelkesedése. Hogy most már Dani is úgy jön oda, hogy azt mondja: “Let’s talk in English” (bár ebből még leginkább az “English”, amit tisztán értek ). Eszter újra meg újra kibukkanó büszkesége. lelkesedése (“Anya, az oviban egyik gyerek sem tud angolul beszélni, de én igen!”) – az óvónénik pedig örömmel újságolták a minap, hogy már őket is tanítja angolra.

Ilyenkor mindig arra gondolok, milyen jó, hogy belevágtunk. Valahogy megoldjuk majd, hogy mindig legyen idő a nyelvre, és prioritást élvez, hogy játsszunk, olvassunk, beszélgessünk angolul.

Téged mi lendít át a hétköznapok nehézségein? Mi tartja benned a lelket?

Megszületik az első. Egy új világba csöppensz (nem csak ő ). Pár hét-hónap után belerázódsz. Kialakul (valahogy…) a nyelvátadás is. És amikor már minden rendben, megjön a második, és borul minden. Vagy mégsem?

Amíg csak egy gyermek van a családban, övé minden figyelmed. Könnyebb a dolgod (és nem csak a nyelvátadást illetően). Következetesebb lehetsz a rendszert illetően, és jobban irányításod alatt tarthatod a kommunikációt. Amikor a kistesó megérkezik, már kevesebbet tudsz figyelni rájuk, azaz csökken az az idő, amit külön-külön a gyerekekre fordíthatsz. Elképzelhető az is, hogy át kell gondolnod azt is, hogyan használjátok a nyelveket otthon (mert például a nagyobb oviba kerül, és lecsökken az idő, amit a nyelvátadásra fordíthattok, vagy mert a kicsinek is szeretnéd biztosítani azt, amin a nagyobb már keresztülment).

Segíthetnek-e a testvérek egymásnak egy második nyelv elsajátításában, vagy inkább hátráltatják egymást?

Nos, történhet így is, úgy is.

• A testvér(ek) jelenthetnek hidat a második nyelvhez: használhatják a második nyelvet a kisebbel történő kommunikációban, nyújthatnak a szülő mellett második mintát, ezzel is támogatva a kicsit a nyelvelsajátításban. Előfordulhat olyan szituáció, hogy a nagyobb fordít a kicsinek, vagy épp a nagyobbat segíti a nyelvtanulásban, hogy a kisebbel a második nyelven kommunikálsz.
• A testvér(ek) jelenléte jelenthet akadályt is: nagyon gyakran előfordul (főleg, ha már a nagyobb közösségbe kerül), hogy a domináns nyelv kerül előtérbe a testvérek közötti kommunikációban – ezt kutatásokkal is alátámasztották. Felmerülhet bennünk az a kérdés is, hogy mennyire tökéletes az a minta, amit a nagytesó nyújt, aki még maga sem használja tökéletesen a második nyelvet.

Szerencsére az, hogy a testvérek az egymás közötti kommunikációban a domináns nyelvet (a környezet nyelvét) használják, még nem jelenti azt, hogy a második nyelvből megszerzett tudásuk elillan. Kérdés az, hogy nekünk szülőknek mennyire lehet, illetve kell-e, szabad-e arra hatni, hogy egymás között melyik nyelvet használják.

Az, hogy ki milyen nyelven beszél a mindennapi életben, elsősorban személyes választás, intim dolog. Kisebb korban leginkább azzal segíthetünk, hogy minél több olyan szórakoztató tevékenységet nyújtunk gyerekeinknek, amely a második/kisebbségi nyelven történik. A nagyobbakat már meg lehet próbálni észérvekkel meggyőzni, megbeszélni velük, miért fontos nekünk (vagy lehet nekik fontos), hogy megtanulják és használják a második nyelvet.

Szerencsére nálunk még inkább hidat jelent a kisebb életében a nagytesó jelenléte ebből a szempontból. Esztert sokszor kapom azon, hogy angolul beszél Danihoz (sőt, sokszor játszik egyedül is angolul – fennhangon beszél, szerepjátékozik, képes a két mutatóujjából is szereplőket életre kelteni). Oviba csak délelőtt megy (ha nem tartja itthon valamilyen betegség), így a délutánokat, estéket az angolnak tudjuk szentelni. Nagy változást akkor tartok elképzelhetőnek, ha iskolába kerül, akkor mindenképp át kell majd gondolnom, hogyan tovább. Addig pedig építkezünk és az eredményekből erőt gyűjtünk a jövőhöz.

Nálatok hogy alakul a testvér-kérdés a kétnyelvűség terén?