Egy óceánjárón ismerkedtünk meg, mind a ketten ott dolgoztunk hosszú éveken át. Aztán elhatároztuk, hogy “normál” életet kezdünk, és megpróbálunk boldogulni a szárazföldön. Miután leszálltunk, rá 9 hónapra megszületett Vivien.

- Volt-e bennetek bizonytalanság a kétnyelvűségével kapcsolatban, találkoztatok-e valamilyen problémával ennek kapcsán?

Mar születése előtt beszéltünk róla, milyen lesz, hogy három nyelvet fog hallani a lányunk.Vannak barátaink, akiknél láttuk, hogy ez egyáltalán nem okoz gondot a piciknek, úgyhogy nem is voltak kétségeink, hogy neki is menni fog.

- Milyen nyelveket beszélsz, hogyan kommunikáltok egymás között?

Mi a férjemmel angolul beszélünk, bár már menne a horvát, de marad az angol. Dani Vivivel csak horvátul beszél, én pedig csak magyarul beszélek hozzá.
Nagyon jól tudja, hogy kihez milyen nyelven kell szólni, bar néha sztrájkol horvátul. Vidéken volt a horvát rokonoknál, ahol mutogatták neki a dolgokat, és mondták horvátul, mi az. Például mondták neki a répát horvátul: mrkva. Vivi meg csak mondta: “Nem, az répa, répa, répa, répa”, főleg amikor látta, hogy nevetnek rajta, még jobban répázott.
Kb. 1 hónapja,hogy a férjem elkezdett engem csikizni, és mondtam neki, hogy “Please don’t touch, pleeease!” Erre két hete elkezdte csikizni Vivit is, mire ő elkezdett ordítani “Please don’t touch, don’t touch! Don’t do that!” Nagyon vicces volt és meglepő. Tegnap mondtam neki, hogy nem vagy vicces. Erre azt mondta, “Anya, nem funny, nem funny…”

- Hogy alakult a beszédfejlődése, milyen szinten áll most?

Most két és fél éves, magyarul mindent el tud mondani, amit szeretne és mindent megért, horvátul mindent ért, de kevesebbet beszél, mivel főleg én vagyok vele egész nap, angolul meg fogalmam sincs, mit ért és mit nem, mivel úgy nem beszélünk vele, csak hallgatja.
Egyébként mindent nagyon hamar csinált. Felült és felállt magától 1 nappal 6 hónapos kora előtt. Kúszott-mászott, nyolc hónaposan már rohant a vízilovas járássegítőjével.
Most éppen állandóan azt énekli, hogy “mindig esik az eső, mindig…” – mintha be lenne rúgva.

Az életünk nagyjából elég sok mindenben változott. De ez mind boldog változás. Imádjuk, ő is minket. Ő a legszebb és legcsodálatosabb dolog az életben.

- Honnan a német nyelv szeretete?

- Általános iskolában kezdtem németül tanulni, harmadik osztálytól. Akkor csak a kiválasztottaknak volt olyan szerencséje, hogy az oroszon kívül más idegen nyelvet tanulhassanak, ezért eleve más volt a hozzáállásunk, mint a kötelező nyelvhez, amit már azelőtt utáltunk, hogy valójában elkezdtük volna. A gimnáziumban tovább folytathattam a német tanulását, de amikor 16 évesen letettem a középfokú nyelvvizsgát, és nem volt többé kötelező bejárni órára, nem is jártam be, mert az akkori tanáromat nem szerettem. A francia volt a másik nyelvem a gimiben, azt is szerettem, és volt idő, amikor az is egész jól ment. Két évig nem nagyon foglalkoztam a némettel, azután elkezdtem a főiskolát, és először nem is bírtam az iramot a nyelvtani ZH-knál. Valójában akkor kerültem “bizalmasabb viszonyba” a német nyelvvel, amikor részt vehettem egy féléves intenzív nyelvtanfolyamon. Napi négy órát a nyelviskolában töltöttem, délután német talkshow-kat néztem a tévében, könyveket olvasgattam – hiszen semmi más dolgom nem volt 19 évesen!
Szerintem egyszerűen azért szeretem a németet, mert egész jól ismerem, és, amit jól ismerünk, azt általában meg is tudjuk szeretni. Ha 9 éves koromban nem a német tagozat létrehozása mellett dönt az iskola igazgatója vagy a gimnáziumban a négy év alatt végig marad a kedvenc franciatanárnőm, vagy van lehetőség az angol választására is elsőben, talán ma ugyanilyen lelkes nyelvtanár lennék, de más nyelvet tanítanék…

- Mi mozdított abba az irányba, hogy gyermekednek is átadd a németet, mi a célod?

- Gondolom, a fogorvos apuka odafigyel, milyen spéci fogkefét vesz a gyerekeinek, a biokertész anyuka pedig természetesen csakis a saját termesztésű gyümölccsel eteti…Az meg pláne minden szülő álma, hogy utódai kövessék a hobbijait. Nálam is valami ilyesmiről van szó, azt hiszem. (Micsoda mázli a gyerekeimnek, hogy nem a szénbányászat a kedvenc elfoglaltságom. ) Szerintem egy “nyelvórában” az a jó, hogy bármit lehet csinálni. Játszani, énekelni, ugrabugrálni, színházast játszani – tényleg bármit, csak az az egy megkötés van, hogy azon a bizonyos idegen nyelven. Szerintem az, ha egy szülő úgy dönt, ő maga tanítja otthon a gyermekét egy második nyelvre, több okból is nagyszerű döntés lehet. Nem csak azért, mert így a gyerek jól és korán megtanulhatja azt a nyelvet. Hanem azért is – és bizonyos szempontból ez még fontosabb -, mert így már egészen korán kialakulhat egy közös tevékenység, amit mind a két (vagy több) fél szeret. Így közös élményeket élhetnek át, együtt alkothatnak, egymásra figyelhetnek. Ez a “különóra” így nem elveszi az időt a gyerektől (és a szülőtől) hanem plusz idővel ajándékozza meg őket.

- Milyen elvek szerint “tanítod” a gyermekeidet?

- Utánaolvasós típus vagyok, ezért legelőször is beleástam magam a szakirodalomba. Vagyis elolvastam mindent, amit csak találtam a könyvtárak pedagógiai, pszichológiai, pszicholingvisztikai, nyelvészeti polcain. Elolvastam a korai nyelvtanítást ellenzők írásait is, és ezeket is figyelembe vettem (talán túlságosan is?). Ezért, és mivel nincsenek konkrétan kitűzött céljaim (x idős korában tudjon y mennyiségű szót), elég óvatosan kezdtem bele a dologba, mondókákkal, dalokkal. Kezdetben nem volt kijelölt időpontunk, hogy “na, most németezni fogunk”. Voltak bizonyos dalok, amelyeket bizonyos szituációkban énekeltem (pl. pelenkázás közben vagy altatásnál). Később, ha egy német nyelvű könyvet hozott oda a polcról, akkor németül olvastam neki, aztán elkezdtem könyvtárból is hazahordani könyveket és kifénymásolni a kedvenc dalainkat… Nemsokára négy éves lesz a lányom, és úgy néz ki, mostanában kezdtünk el itthon dominózni, elmegyünk majd egy foglalkozásra is. Szép lassan egyre nagyobb teret hódít az életünkben a német…

- Milyen eredményeket értetek el eddig?

- Egyelőre nem büszkélkedhetek azzal, hogy tudna ennyi meg ennyi szót, netalán mondatokban beszélne. De nem lepődik meg, ha németül beszélgetek valakivel és simán végigül egy német nyelvű bábelőadást. Vannak kedvenc német dalai, amiket együtt énekel velem, és pozitív a hozzáállása ehhez a másik nyelvhez, amely nem az anyanyelve. Érdekli, amikor magántanítvány jön hozzám, kéri, hogy ő is ott lehessen, és végig csöndben van, a füle pedig nyitva. Eddig még inkább “előkészítő fázisban” voltunk, most kezdenek majd beindulni a dolgok. Van egy kisöccse, aki nemrégiben múlt egy éves, már ő is részt vesz a zenehallgatásban – táncolásban, sőt, újabban a könyvlapozgatásban is.

- Mi indított arra, hogy elkezdd a gyereknémet blogot?

- A gyereknemet.blog.hu oldalon igyekszem összegyűjteni mindenféle olyan anyagot, ami hasznos lehet, ha egy szülő otthon szeretné németül tanítani a kisgyermekét. Azt hiszem, elsősorban magunknak hoztam létre ezt az oldalt, hiszen nekem is jó, hogy egy helyre össze vannak gyűjtve pl. a kedvenc dalaink, amiket a youtube-on vagy máshol találtam. De az is nagyon jó, hogy a blognak köszönhetően látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az őrülettel, hogy ma németül tanítsam a gyerekeimet, amikor tagadhatatlanul az angol a No. 1. Vannak még néhányan rajtam kívül, és én nagyon örülök, hogy megismerkedhetek velük, tapasztalatokat, ötleteket cserélhetünk. Van még egy “titkos” tervem: valamikor tavasszal majd szeretném, ha sikerülne személyesen is találkoznunk más anyukákkal és gyerekeikkel, hogy közösen játszhassunk, rajzolhassunk, táncolhassunk.

Anett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola német nyelvtanári szakán végzett, majd az ELTE-BTK karának germanisztika szakán szerzett egyetemi diplomát.
Tanított általános iskolában, nyelviskolában és dolgozott filmszövegfordítóként (így tanult angolul).
Két gyermeke van, a lánya 2006 márciusában, a fia 2008 novemberében született. Budapesten élnek.
Hobbija a varrás és a kötés lenne, ha lenne rá ideje…

Anett, köszi az interjút!

A Kismama magazin is felfedezte Kovács Ágnes Melindát, és az általa vezetett (méltán világhírű) kutatás eredményeit. A 2009. októberi számban Jártok már angolra? című cikkben a kutatásról és a kétnyelvűségről kérdezték a pszichológusnőt. Érdemes elolvasni a cikket (végre egy teljesen pozitív hangvételű írás! )

Itt találod  az online verziót »

Egyetlen részletet kiemelnék belőle:

Pszichológusok olyan véleményét is olvastam, hogy az előnyök ellenére, a kétnyelvű felnőttek esetleg nem tudnak jelentős teljesítményt elérni olyan pályákon, ahol a szóbeliség jelentős szerepet játszik, pl. talán nem lesznek költők vagy filozófusok… Te mit gondolsz erről?

– Ilyen tudományos adatról nincs tudomásom, illetve arra sincs adat, hogy a balansz (mindkét nyelvet nyelvet egyformán jól használó – szerk. megj.) kétnyelvűeknek a verbális képességei különböznének az egynyelvűekétől.

(Azt hiszem, mindannyian tudjuk, konkrétan melyik pszichológusról van szó a kérdésben. )

Melinda beszél arról a tévhitről is, hogy a kétnyelvű gyerekek később kezdenek el beszélni, arról, hogy miért volt rendhagyó ez a kutatás, illetve arról is, hogy eredménye elsősorban a környezeti és családi kétnyelvűséghez kapcsolódik.

Ajánlom, olvasd el!

- Hogy kerültél kapcsolatba az angol nyelvvel?
- Gimnáziumban volt egy nagyon jó angol tanárom. Sok mindent neki köszönhetek, az angol nyelv szeretetét mindenképp. A gimnáziumot már középfokú nyelvvizsgával zártam, sima osztály voltunk, nem tagozatos. Egyenes út vezetett Bajára, ahol angol idegennyelv-oktatóként végeztem 1995-ben, és Angliába, ahol ösztöndíjjal tanulhattam a wolverhamptoni egyetemen angolt és pedagógiát. Jelenleg a Pázmány Péter Katolikus Egyetemen vagyok utolsó éves anglisztika szakon.

- Miért érezted úgy, hogy a gyermekeidnek is szeretnéd átadni?
- Szerettem volna, ha természetes dolognak tekintik az angol nyelvet. Fontosnak tartom, hogy “barátságban” legyenek a nyelvvel, ne essenek kétségbe, ha meg kell szólalni angolul, ne legyenek szégyenlősek. Meggyőződésem, hogy sokkal nyitottabbá válnak a nyelvnek köszönhetően.

- Hogy történt ez az átadás?
- A nagylányom 10 éves. Ő már elég nagy volt (6 éves), amikor elkezdtem az angolt használni. A második lányom ekkor volt 4 éves. Fiammal és legkisebb lányommal tulajdonképpen születésük óta beszélgetek angolul.
Az iskolás nagylányok számára teljesen természetes, hogy angolul kell felelniük, dolgozniuk. Mindketten szépen teljesítenek. A kisebbek számára pedig ez egy természetes és mégis különleges állapot, hogy anya időnként angolul énekel, olvas vagy beszél. Az eredmény egyébként náluk a legszembetűnőbb, nem véletlenül, hiszen őket kezdettől fogva “edzem”. Számomra ők ketten a bizonyíték arra, hogy az idegen nyelvet a lehető legkorábban el lehet és el kell kezdeni a gyermekekkel.

- Nem merült fel soha benned, hogy ezzel esetleg nem teszel jót nekik? (Gondolok itt a szokásos tévhitekre, amelyek a köztudatban élnek.)
- Nem. Nagylányomnak voltak gondjai a magyar nyelvvel, későn kezdett el beszélni. Mint írtam, vele kb. 6 éves kora körül kezdtem el a nyelvet. Ennek oka egyébként az volt, hogy közben elvégeztem a Külker Főiskolát is logisztika szakon, és az életem az angoltanítás helyett egy másik irányt vett a multinacionális vállalatok világába.
Miután tisztában voltam vele, hogy nagylányomnak problémái vannak, vele sajátos módon, képességeit figyelembe véve haladtam. Ez kicsit más út volt, mint a többi gyermekemmel. De a célom elértem: szereti a nyelvet, sikerélményhez jut, lehet nem ért és beszél tökéletesen, de szerintem így is nagyszerűen teljesít ezen a téren is.

- Hogy jutott eszedbe, hogy ezek után más gyerekeknek is átadd a nyelvet? Hogy került sor a Pekka alapítására?
- A 4. gyermekem megszületése után kezdett világossá válni, hogy a multik világa nem egy nagycsaládos anya világa. Nagyszerű élményeim és kapcsolataim vannak azokból az évekből, de a napi 10-12 órás, utazásos világ nem az enyém többé.
Sokat tanítottam angolt gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt. Aztán jött egy személyes ismeretség az “Angolkával” itt, a XVII. kerületben. Ezek megmutatták az irányt.
Azt saját tapasztalatomból tudom, hogy a gyerekek szívéhez a mozgáson, zenén keresztül vezet a legrövidebb út. Szerencsém is volt, amikor a jelenleg is mellettem lévő kollégákkal, kb. 2 évvel ezelőtt megszületett a Pekka. Egyikük konduktor, másikuk lelkes és lelkiismeretes, angolul beszélő édesanya. Sok-sok nehézség, küzdelem után, de ma is együtt dolgozunk, és élvezzük, szeretjük a munkánkat, a gyerekeket. Jó kis csapat lettünk.

- Miért szereted csinálni, mi a kihívás benne?
- A célom nem más, mint hogy a kicsik szeressék, természetesen kezeljék az angol nyelvet.
Pontosan tudják, hogy amint belépnek a Pekka ajtaján, hogy az ott dolgozóknak megvan az a hóbortjuk, hogy angolul szólnak majd hozzájuk. Ezt ők megértik és elfogadják.
Amikor a visszahúzódó, csendes 3 éves kisleányka az udvaron felszabadultan angolul énekekel, én akkor vagyok boldog! Vagy amikor otthon, az angolul egyébként nem beszélő szülőknek tökéletesen előadják az aznap tanultakat, no akkor is boldog szoktam lenni! Ez a tudás és szeretet már az övék, ezt már nem lehet tőlük elvenni.

Timivel a Pekkában (akire nézünk és nevetünk, Eszter lányom, aki lemaradt a képről )

- Mik a jövőre vonatkozó terveid?
- Tervem rengeteg van. A leglényegesebb számomra most az, hogy a Pekkát a legjobb helyként tartsák számon: olyan hely, ahol a gyerekek jól érzik magukat, biztonságban vannak, szeretetteljes környezetben töltik el azt a pár órát vagy napot nálunk, és nem csak reklámszöveg az angol nyelv vagy a fejlesztés.
A minap egy frissen végzett angol tanító néni nézett meg minket. Körbejárt jónéhány helyet Pesten és Budán, olyanokat, ahol azt mondják magukról, hogy ők bizony angol ovik vagy bölcsik. Teljesen meg volt lepődve, hogy ezt így is lehet csinálni, ahogy mi csináljuk: csak angolul, folyamatosan énekelve, mondókázva, játszva. Kint vagy bent, a szobában vagy a fürdőben. Meglepődött, hogy a gyerekek milyen szépen figyeltek, élvezték a foglalkozást. Pedig szeptember 7. volt. Sok gyermek első napja minálunk a hosszú nyár után.

“Játékosan és rendszeresen, mert a befektetett energia csak ekkor térül meg. A cél soha se az legyen, hogy  gyermekünk két-három év múlva jobban beszéljen a választott idegen nyelven, mint mi. A cél az, hogy az apróságok rálássanak a  világ sokszínűségére és megszeressék, elfogadják az idegen nyelveket. A Biobaba munkatársa a “kétnyelvűség” hazai nagykövetét, Bán Annamáriát kereste fel néhány jótanácsért.

Még meg sem született, de a legtöbben azon törjük a fejünket, hogy mire és hogyan tanítsuk majd. Milyen nevelési, pedagógia módszert válasszunk ahhoz, hogy a mi gyerekünk is megállja a helyét ebben a felgyorsult, sikerorientált világban.
„Ahány nyelv, annyi ember”- tartja a mondás, és menyire igaz, hiszen egy népcsoport nyelvét csak úgy ismerhetjük meg, ha közben megtanuljuk kultúrájukat, szokásaikat.  Idegen nyelv nélkül, pontosabban két idegen nyelv ismerete nélkül ma már diplomát sem kapunk. Ezért hát nem csoda, ha sok szülő szeretné minél hamarabb és minél könnyebben megtanítani legalább egy – a legtöbb esetben angol – nyelvre gyermekét.
De hogyan kezdjük? A Biobaba munkatársa a kétgyermekes Bán Annamáriával beszélgetett. Annamari civilben angol nyelvtanár.

– Először három éve láttam a Fókuszban egy olyan riportot, ahol az egy-másfél éves gyerekeknek különböző kártyákat mutattak. A kártyán, a rajz alá angolul volt írva, az adott szó. Az anyukák felemelték a kártyát és háromszor elismételték a képen látható szót. Így kell kezdeni a tanítást?
– Így is lehet, de ez a módszer – mivel ezt a részét továbbfejlesztettem – már túlmutat azon, amit akkor, ott láttál. Az első és legfontosabb, hogy a szülő eldöntse, hogy mit szeretne elérni. És persze az is szükséges, hogy legalább alapfokon beszéljen. Természetesen ilyenkor az ő tudását is fejleszteni kell. A már említett kártyás módszer csak egy a sok eszköz közül, amit használhatunk. A lényeg a játékosságon, természetességen és a kommunikáción van, tulajdonképp az anyanyelv elsajátításához hasonló lehetőséget kell adni a gyermeknek.

– Milyen segédeszközök vannak még?
– Angol nyelvű mesekönyvek, CD, DVD. De a leghatékonyabb az, ha egy bizonyos napszakban, vagy ha van energiánk, akkor egész nap a második nyelven beszélünk a gyerekhez.

– Sokan úgy tartják, hogy előbb tanuljon meg a gyerek a saját anyanyelvén és csak ezután kezdjen egy újabb nyelvhez.
– A korai nyelvtanuláshoz, kétnyelvű neveléshez nagyon sok tévhit kapcsolódik itt Magyarországon. Bartha Csilla, aki a Magyar Tudományos Akadémia Nyelvészeti Intézetének munkatársa, élt egy nagyon találó kifejezéssel az egyik könyvében: az egynyelvűség tévhitében élünk, és azt gondoljuk, hogy az a természetes, hogy valaki egy nyelvet beszél, és később, az iskolában kezd el nyelvet tanulni. Ezzel kapcsolatban készítettem a www.ketnyelvugyerek.hu nevű honlapomon egy anyagot, amelyben az ellenérveket és az azokra adott válaszokat sorakoztatom fel. Nem szeretnék most és itt, erről részletesen beszélni, de a lényeg az, hogy gyerekkorban az idegen nyelvet is úgy sajátítjuk el, mint az anyanyelvünket. Nyelvtani magyarázat és szabályok tanulása nélkül.

– Egy nap minimum mennyi időt beszéljünk, foglalkozzunk a gyerekkel?
– A lényeg a rendszeresség, de ha nincs időnk arra, hogy személyesen fejlesszük az apróságokat, akkor az is megoldás, ha beteszünk a DVD lejátszóba egy angol mesét vagy a kocsiban angol gyerekdalokat hallgatunk. Természetesen ennek más eredménye lesz, mivel nincs jelen a kommunikáció aktív formában, de a nyelvet megszerettethetjük a kicsivel, és később nem lesz neki idegen.

– Mennyi idő alatt érhetünk el látványos eredményt?
– Ez a gyermek életkorától is függ. Ha babakorban kezdjük, akkor több időre van szükség, hisz a beszédfejlődés folyamata miatt hosszabb időnek kell eltelnie, mint ahogy az anyanyelven is. Ha valaki elegendő időt fordít erre egy óvodáskorú gyermeknél például, akkor már egy év alatt is látványos eredményt lehet elérni.

– A kislányod négy éves, ő már jól beszél angolul?
– Van egy hazánkban élő amerikai barátnőm, akivel rendszeresen találkozunk. Vele csak angolul beszélünk, és nemcsak én, hanem a lányom is. Persze nincs azon a szinten, mint egy hasonló korú anyanyelvű kisgyerek (ez nem is meglepő, hisz leginkább kizárólag én vagyok az angol nyelv forrása a számára, a család többi tagja és a környezet magyar). Számomra a legnagyobb eredmény az, hogy meri használni az angolt, és teljesen természetes a számára, hogy egy másik nyelven is beszél. Sokszor ő maga kéri, hogy beszéljünk angolul.

– Olyan nincs, hogy a magyarból „tükörfordít” valamit angolra?
– Ez nem annyira jellemző, de előfordul. A múltkor például a napraforgóra azt mondta, hogy napvirág (angolul sunflower). De ahogy egy kisgyerek az anyanyelvében is követ el hibákat, ugyanez jellemző az idegen nyelvre is. Ám ez teljesen természetes dolog, mint ahogy az is, hogy néha kölcsönvesz egy-egy szót a másik nyelvből. Ilyenkor viszont mindig érzem a hangsúlyon, hogy tisztában van vele, hogy nem ezt kellene használnia, csak például nem ismeri még az adott szót.

– A nyelvtanulás szempontjából fontos a folytonosság. Addig könnyű a gyereket tanítani, amíg együtt vagytok otthon. De mi van akkor, amikor óvodába kerül?
– Igen. A legjobb az lenne, ha ott is két nyelven beszélnének, már vannak ilyen magánóvodák, de a legtöbb szülő számára megfizethetetlen. Az én lányom is hagyományos oviba jár, de a nyári szünet kiváló alkalom volt arra, hogy többet beszélgessünk angolul.”

- Mesélj arról, hány nyelv van jelen a családotokban, ki mikor milyen nyelvet beszél!

A párom bolgár anyanyelvű, ezenkívül ugye a magyar, és mivel itt élünk és itt is született a kislányom Olaszországban, így harmadik nyelvként az olasz is jelen van a mindennapokban, de őszintén szólva ezt szívesen kihagynám, soknak találom, aggaszt. De ha jönnek ismerősök, barátok, kénytelen vagyok olaszul beszélni, vagy ha bevásárolok.

- Mikor utoljára “beszéltünk” ez ügyben, 10 hónapos volt a kicsid és nagyon aggódtál. Oldódtál már azóta? Milyen kérdések aggasztottak? Esetleg milyen megoldások születtek a fejedben?

Sajnos ugyanúgy aggódom, főleg azért is, mert már sok mindent megért, figyel, amikor beszélünk. Ilyenkor nem tudom, mi járhat a fejében, amikor a különböző nyelveket hallja… De ha apa beszél hozzá, vagy kér tőle valamit, azt feltétel nélkül megteszi, szót fogad , és akkor is, ha én szólok vagy kérek tőle valamit. Tehát megérti, amit mondunk neki, úgy veszem észre, szerencsére.
De fogalmam sincs, milyen lesz ha, már megszólal. Sokkal jobban érezném magam, ha találnék hozzám hasonló helyzetben levőket, megoszthatnánk a tapasztalatainkat, esetleg tanácsot is kaphatnék, aminek nagyon örülnék.
Ha kicsit nagyobb lesz, szeretném, ha több időt töltene otthon Magyarországon, aztán Bulgáriában is, hogy megismerkedjen mindkét országgal egy picit közelebbről, hisz az lenne nagyon fontos.

- Milyen fejlődést tapasztalsz a beszéd terén a kicsinél? Kimondta már az első szavát?

Igen, a mamát , babát egész nap hajtogatja… Valamint az állathangokat szívesen. Van egy babáknak szóló filmsorozat, a Baby Einstein, amit nagyon szívesen néz, imádja, csak magyarul még nem találtam.

- Hogyan próbálsz, próbáltál a téged érintő kérdésekben tájékozódni?

Hát csakis itt interneten, de még ilyen esettel nem találkoztam, sajnos. Éppen ma találkoztam az utcán egy nyugdíjas nénivel, az unokáját sétáltatta, tanárnéni volt, és óvva intett attól, hogy meg merjek szólalni két nyelven a babához, mert akkor majd keverni fogja őket. Nekem erről más volt a véleményem, de felesleges lett volna vitatkozni. De azért rossz, mert akárhogy is, de elbizonytalanítanak az ilyen esetek.

—————————————————-

Nikinek és mindenki másnak megnyugtatásul néhány gondolat a háromnyelvűségről:

1. A háromnyelvű családok – a Nikiéhez hasonlóan – gyakran két különböző anyanyelvű szülőből állnak, akik egy harmadik országban élnek, sőt, vannak olyan esetek is, amikor egymás nyelvét nem beszélik, és egy negyedik nyelven kommunikálnak (ez aztán még bonyolultabb helyzeteket okoz). Gyakran a szülő egyedül lehet csak egy nyelv forrása a gyermek számára – mint Nikiék esetében is, és ebből adódnak az aggodalmak. Ezekben a családokban plusz energiákat emészt fel az, hogy a domináns nyelv (Nikiéknél az olasz) mellett megőrizzék, átadják a két szülő anyanyelvét is. Ez különösen akkor igényelhet nagyobb erőfeszítést a szülők részéről, ha már nagyobb a gyerkőc, és bekerül az intézményes oktatásba (óvoda, iskola).
2. A háromnyelvűekről – csakúgy mint a kétnyelvűekről – tévhit azt gondolnunk, hogy mindhárom nyelvet folyékonyan és egyformán magas szinten beszélik, kell beszélniük. Ahhoz, hogy ez így legyen, már a korai években is egyformán gazdag nyelvi hatás kellene, hogy érje a kisgyermeket, ez pedig ritkán lehetséges – apa dolgozik és kevesebbet van otthon például. Hogy a kicsinek mennyi lehetősége van a nyelvet használni, illetve részt vehet-e az adott nyelveken oktatásban, mind-mind meghatározó lehet.
3. A nyelvek keverését korábban tényleg negatív dolognak tekintették, ma viszont sokkal többet tudunk erről. A nyelvek keverése a többnyelvű fejlődés része a kicsiknél, amit általában kinőnek, de a keveréshez, amely később is jelentkezhet, egyébként is fejlett nyelvi képességekre van szükség, a környezet, a közösség is meghatározhatja. A háromnyelvűek nem feltétlenül keverik gyakrabban a nyelveket, mint kétnyelvű társaik. A néni, aki Nikit óvatosságra intette, bizonyára még a régi tévhitek kapcsán szólt, a kislány minden bizonnyal képes lesz szétválasztani, hogy szülei mikor melyik nyelvet használják (ha otthon vannak, anya magyarul beszél, de ha az utcán, boltban stb. beszélget, akkor az olaszt használja). Tény, hogy egy következetesebb rendszer segít neki ennek a megértésében, de eszembe jutnak Madalena szavai is: az egy szülő-egy nyelv stratégia elsősorban akkor érvényes, ha a szülő egynyelvű (hisz csak így beszélhet csupán egy nyelvet), és ha többnyelvűek vagyunk, akkor hogy is működhetne ez számunkra. A gyerekeknek nem nyelvleckékre van szüksége, hanem szeretetre és törődésre, és ez bármilyen nyelven történhet. Fontosabb, hogy lazák legyünk a kommunikációt tekintve, mint folyton azon aggódjunk, hogy most mit hogyan is mondjunk, nem kell nyelvtanárnak lennünk a gyerekeinkkel!

Niki, remélem, hogy legközelebb már kevésbé aggodalmas hangon arról számolsz majd be, milyen ügyesen boldogul a kislányod három nyelven. Várjuk a beszámolót!

Ha neked, kedves olvasó, szintén van tapasztalatod háromnyelvű családokkal kapcsolatban, oszd meg velünk egy hozzászólásban!