Hajnal Anett
Anett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola német nyelvtanári szakán végzett, majd az ELTE-BTK karának germanisztika szakán szerzett egyetemi diplomát. Tanított általános iskolában, nyelviskolában és dolgozott filmszövegfordítóként (így tanult angolul). Két gyermeke van, a lánya 2006 márciusában, a fia 2008 novemberében született. Budapesten élnek. Gyermekeinek otthon adja át játékosan a német nyelv ismeretét, szeretetét.
Weboldal: http://gyereknemet.blog.hu
Hajnal Anett bejegyzései
Németes nehézségek
Hajnal Anett írása
Némettanár vagyok, azt szeretném, ha a gyerekeim számára magyar anyanyelvük után a német lenne a második nyelv. (Ha minden jól megy, angolt majd az iskolában tanulnak – ha délutánonként együtt is angolozunk, remélem, végre én is jobban elmélyülök majd ebben a nyelvben is.
)
A kisgyerekek korai némettanításához szerintem nagyjából ugyanazt kell tennie egy szülőnek, mintha angolul tanítaná a csemetéjét otthon: énekelni, mesélni, játszani az idegen nyelven.
Van mégis egy nagy különbség: nekünk németeseknek sokkal nehezebb jó anyagokhoz jutnunk.
Mi a nagyobbik gyerekemmel eleinte ajándékba kapott könyveket nézegettünk, később vásároltam is könyvet, CD-t, ha véletlenül találtam valami jót a boltban, vagy hosszas keresgélés után az interneten.
De rendszeresen jó anyagokat találni nem is olyan könnyű. Új ötleteket még nehezebb. Tovább olvasok és megnézem Anett ötleteit




Ti írtátok