Archivum: szeptember, 2010
Testrészek és szörnyecskék
Egy szórakoztató játékot próbáltunk ma ki a gyerekeimmel: szörnyecskét “építettünk”, de nem ám akárhogy! Kerestem egy viszonylag kedvesnek tűnő szörnyet (itt találtam, a gyerekeknek és nekem is nagyon tetszik), ebből készítettem el a játékot, amellyel a testrészeket és a számokat lehet játékosan gyakorolni.
Leradíroztam a képről minden testrészt, csak a test és a fej maradt. Kinyomtattam így a szörnyet, illetve az eredeti képet is több példányban, majd mindent lamináltam. Az eredeti szörnyekről levagdostam a testrészeket (horn – szarv, eye – szem, ear – fül, mouth and teeth – száj és fogak, arms – karok, spots – pöttyök, tail – farok, legs and feet – lábak és lábfejek). Ezeket lehet a testre rápakolni. A feladat: minél viccesebb szörnyecskét összerakni, lehet öt szeme, három lába stb. Nem csak angolul, bármilyen nyelven működik! Tovább >
Five Brown Teddies – angol gyerekdal és játék
Most, hogy más kicsikkel is foglalkozom, nem csak a saját gyerekeimmel, még inkább kutató módba kapcsoltam: keresem az újabb és újabb lehetőségeket, amellyel megnyithatom előttük az angol nyelvben rejlő, játékos tanulást biztosító kincsek tárházát. Az egyik ilyen játék és dal, amit a múlt héten kipróbáltunk, a Five Brown Teddies volt. Az enyémek már ismerték korábban is, néztük a Noodlebug DVD-n is, de most, hogy a dalt el is játsszuk, ismét kedvenc lett náluk is.
A dal tradicionális angol gyerekdal, nagyon egyszerű a szövege, szinte ugyanaz ismétlődik minden versszakban, épp ez adja a varázsát, no meg az, hogy versszakonként eggyel csökken a falon ülő macik száma. Így hangzik a szövege: Tovább >
Megint Kétnyelvű Gyerek találkozó!
Ismét Kétnyelvű Gyerek találkozót szervezünk.
A múltkori nagy sikerű ismerkedés után most meghívott vendégünk is lesz: Fehér Judit angol nyelvtanár, tanártréner, tankönyvszerző, aki ma már felnőtt fiát kétnyelvűen nevelte. (Judittal a magazin próbaszámában interjút is olvashatsz.) Judit mintaként szolgálhat mindenkinek, aki szeretné gyermekét játékosan megismertetni egy második nyelvvel. A vele való 1 órás beszélgetés után lehetőség lesz ismét kötetlen tapasztalatcserére.
A találkozó ismét Budapesten lesz, 2010. szeptember 25-én, szombaton 14 órakor.
Ha előfizetője vagy a Kétnyelvű Gyerek Magazinnak, a találkozón ingyen vehetsz részt. (Fontos! Kérjük, ez esetben is regisztrálj! A részvételi lehetőség 1 főre vonatkozik.)
Ha nem fizettél elő a magazinra, de szeretnél eljönni a találkozóra, a részvételi díj 2990 Ft/fő. (Kérjük, hogy a belépő díját utalással egyenlítsd ki szept. 20-ig, a részletekről e-mailben tájékoztatunk a regisztrációt követően.)
A pontos helyszínről és a további részletekről azokat tájékoztatjuk, akik regisztrálnak a találkozóra (és befizetik a belépőt). Regisztrálok a találkozóra »
Mit jelent számodra egy idegen nyelv? – Piccolingo pályázat

Gondolkodtál már azon, mit jelent, mi mindent jelenthet egy idegen nyelv az életedben, illetve gyermeked életében? Próbáltál már vele beszélni erről, vagy még kicsi hozzá?
A Piccolingo (amely kampánynak célja a korai nyelvtanulás népszerűsítése) most online pályázatot hirdet ebben a témakörben: gyerekek és szülők pályamunkáit várják e-mailben, amely lehet rajz, szobor vagy installáció, illetve a műről készült fénykép (szkennelve) vagy videó. A pályázatok benyújtásának határideje 2010. október 31.
A pályaművek közül a három nyertes alkotást az Európai Bizottság által kijelölt zsűri fogja kiválasztani. A három legeredetibb alkotást benyújtó nyereménye egy-egy 50, 70 és 100 Euró értékű utalvány, amelyet az általa kiválasztott nyelvű könyvekre válthat be.
Bővebb információt itt találsz a pályázatról.
Alkotásra fel!
Ha pedig van kedved, írd meg egy hozzászólásban, mit jelent a számotokra (a családotokban) az idegen nyelv jelenléte!
Driving my Tractor – angol könyv, dal, videó gyerekeknek
A videós változatot már hónapok óta ismerjük, most azonban megérkezett a könyv is. Zseniális! Újra kedvenc lett itthon, olvassuk, hallgatjuk, sőt, még játszani is tudunk vele kapcsolatban. De nézzük részletesen, mi is ez, és miért olyan szuper!
A Driving my Tractor a Barefoot Books kiadó könyve. Róluk tudni kell, hogy nem csupán könyveket jelentetnek meg, hanem olyan alkotásokat, amelyek a művészetet és a mesélést ünneplik. Nagy szavak? A könyveiket kézbe véve úgy gondolom, egyáltalán nem. Tovább >




Ti írtátok