“A nyelvtanulás közös tevékenység, amit mind a két fél szeret”

Nemrégiben egy új blog tűnt fel a kisgyerekkori nyelvtanulással foglalkozó oldalak palettáján, amelynek a német nyelv áll a középpontjában. A gyereknémet blog szerzője Hajnal Anett, vele készült ez az interjú.

- Honnan a német nyelv szeretete?

- Általános iskolában kezdtem németül tanulni, harmadik osztálytól. Akkor csak a kiválasztottaknak volt olyan szerencséje, hogy az oroszon kívül más idegen nyelvet tanulhassanak, ezért eleve más volt a hozzáállásunk, mint a kötelező nyelvhez, amit már azelőtt utáltunk, hogy valójában elkezdtük volna. A gimnáziumban tovább folytathattam a német tanulását, de amikor 16 évesen letettem a középfokú nyelvvizsgát, és nem volt többé kötelező bejárni órára, nem is jártam be, mert az akkori tanáromat nem szerettem. A francia volt a másik nyelvem a gimiben, azt is szerettem, és volt idő, amikor az is egész jól ment. Két évig nem nagyon foglalkoztam a némettel, azután elkezdtem a főiskolát, és először nem is bírtam az iramot a nyelvtani ZH-knál. Valójában akkor kerültem “bizalmasabb viszonyba” a német nyelvvel, amikor részt vehettem egy féléves intenzív nyelvtanfolyamon. Napi négy órát a nyelviskolában töltöttem, délután német talkshow-kat néztem a tévében, könyveket olvasgattam – hiszen semmi más dolgom nem volt 19 évesen!
Szerintem egyszerűen azért szeretem a németet, mert egész jól ismerem, és, amit jól ismerünk, azt általában meg is tudjuk szeretni. Ha 9 éves koromban nem a német tagozat létrehozása mellett dönt az iskola igazgatója vagy a gimnáziumban a négy év alatt végig marad a kedvenc franciatanárnőm, vagy van lehetőség az angol választására is elsőben, talán ma ugyanilyen lelkes nyelvtanár lennék, de más nyelvet tanítanék…

- Mi mozdított abba az irányba, hogy gyermekednek is átadd a németet, mi a célod?

- Gondolom, a fogorvos apuka odafigyel, milyen spéci fogkefét vesz a gyerekeinek, a biokertész anyuka pedig természetesen csakis a saját termesztésű gyümölccsel eteti…Az meg pláne minden szülő álma, hogy utódai kövessék a hobbijait. Nálam is valami ilyesmiről van szó, azt hiszem. (Micsoda mázli a gyerekeimnek, hogy nem a szénbányászat a kedvenc elfoglaltságom. ) Szerintem egy “nyelvórában” az a jó, hogy bármit lehet csinálni. Játszani, énekelni, ugrabugrálni, színházast játszani – tényleg bármit, csak az az egy megkötés van, hogy azon a bizonyos idegen nyelven. Szerintem az, ha egy szülő úgy dönt, ő maga tanítja otthon a gyermekét egy második nyelvre, több okból is nagyszerű döntés lehet. Nem csak azért, mert így a gyerek jól és korán megtanulhatja azt a nyelvet. Hanem azért is – és bizonyos szempontból ez még fontosabb -, mert így már egészen korán kialakulhat egy közös tevékenység, amit mind a két (vagy több) fél szeret. Így közös élményeket élhetnek át, együtt alkothatnak, egymásra figyelhetnek. Ez a “különóra” így nem elveszi az időt a gyerektől (és a szülőtől) hanem plusz idővel ajándékozza meg őket.

- Milyen elvek szerint “tanítod” a gyermekeidet?

- Utánaolvasós típus vagyok, ezért legelőször is beleástam magam a szakirodalomba. Vagyis elolvastam mindent, amit csak találtam a könyvtárak pedagógiai, pszichológiai, pszicholingvisztikai, nyelvészeti polcain. Elolvastam a korai nyelvtanítást ellenzők írásait is, és ezeket is figyelembe vettem (talán túlságosan is?). Ezért, és mivel nincsenek konkrétan kitűzött céljaim (x idős korában tudjon y mennyiségű szót), elég óvatosan kezdtem bele a dologba, mondókákkal, dalokkal. Kezdetben nem volt kijelölt időpontunk, hogy “na, most németezni fogunk”. Voltak bizonyos dalok, amelyeket bizonyos szituációkban énekeltem (pl. pelenkázás közben vagy altatásnál). Később, ha egy német nyelvű könyvet hozott oda a polcról, akkor németül olvastam neki, aztán elkezdtem könyvtárból is hazahordani könyveket és kifénymásolni a kedvenc dalainkat… Nemsokára négy éves lesz a lányom, és úgy néz ki, mostanában kezdtünk el itthon dominózni, elmegyünk majd egy foglalkozásra is. Szép lassan egyre nagyobb teret hódít az életünkben a német…

- Milyen eredményeket értetek el eddig?

- Egyelőre nem büszkélkedhetek azzal, hogy tudna ennyi meg ennyi szót, netalán mondatokban beszélne. De nem lepődik meg, ha németül beszélgetek valakivel és simán végigül egy német nyelvű bábelőadást. Vannak kedvenc német dalai, amiket együtt énekel velem, és pozitív a hozzáállása ehhez a másik nyelvhez, amely nem az anyanyelve. Érdekli, amikor magántanítvány jön hozzám, kéri, hogy ő is ott lehessen, és végig csöndben van, a füle pedig nyitva. Eddig még inkább “előkészítő fázisban” voltunk, most kezdenek majd beindulni a dolgok. Van egy kisöccse, aki nemrégiben múlt egy éves, már ő is részt vesz a zenehallgatásban – táncolásban, sőt, újabban a könyvlapozgatásban is.

- Mi indított arra, hogy elkezdd a gyereknémet blogot?

- A gyereknemet.blog.hu oldalon igyekszem összegyűjteni mindenféle olyan anyagot, ami hasznos lehet, ha egy szülő otthon szeretné németül tanítani a kisgyermekét. Azt hiszem, elsősorban magunknak hoztam létre ezt az oldalt, hiszen nekem is jó, hogy egy helyre össze vannak gyűjtve pl. a kedvenc dalaink, amiket a youtube-on vagy máshol találtam. De az is nagyon jó, hogy a blognak köszönhetően látom, hogy nem vagyok egyedül ezzel az őrülettel, hogy ma németül tanítsam a gyerekeimet, amikor tagadhatatlanul az angol a No. 1. Vannak még néhányan rajtam kívül, és én nagyon örülök, hogy megismerkedhetek velük, tapasztalatokat, ötleteket cserélhetünk. Van még egy “titkos” tervem: valamikor tavasszal majd szeretném, ha sikerülne személyesen is találkoznunk más anyukákkal és gyerekeikkel, hogy közösen játszhassunk, rajzolhassunk, táncolhassunk.

Anett a Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskola német nyelvtanári szakán végzett, majd az ELTE-BTK karának germanisztika szakán szerzett egyetemi diplomát.
Tanított általános iskolában, nyelviskolában és dolgozott filmszövegfordítóként (így tanult angolul).
Két gyermeke van, a lánya 2006 márciusában, a fia 2008 novemberében született. Budapesten élnek.
Hobbija a varrás és a kötés lenne, ha lenne rá ideje…

Anett, köszi az interjút!