Kikapcsolódás és továbbképzés egyben: négy nap Balatonalmádiban, a XI. Pszicholingvisztikai Nyári Egyetemen, melyet a Pannon Egyetem Alkalmazott Nyelvészeti Tanszéke szervezett (Navracsics Judit vezetésével).
A hangulat családias volt (először meg is lepődtem, nagyobb teremre és több résztvevőre számítottam, de nem is volt mindig mindenki jelen). Azok az előadások, amelyeket meghallgattam, érdekesek voltak (bevallom, azért egyszer a Balaton csábításának is engedni kellett a jó időben
), és ami feltűnt, az a sokszínűség: még ha nem is mindig szigorúan nyelvészetről volt szó, mindenképpen hasznos volt, amit hallottunk. (Még a WEB2-ről is majdnem szó esett, csak az idő rövidsége miatt ért véget Koltay Tibor előadása.) Sok kutatásról is szólt beszámoló, a kétnyelvűséggel kapcsolatban is, és ami még nagyon tetszett, Bertalan Gellért előadása egy új szövegértési stratégiáról, melyet az olvasás tanításakor alkalmaz kisiskolásokkal.
Ami pedig megkoronázta az egészet: jó volt személyesen találkozni olyanokkal, akiket eddig csak hallomásból vagy az internetről ismertem, és új ismeretségeket kötni – erről később még részletesen írok majd, van néhány izgalmas interjú kilátásban.
A kétnyelvűségről elsősorban a “természetes” oldalról esett szó, a kisebbségekkel kapcsolatban. Az én asztalom pedig a másik oldal volt:
Azt hiszem, megérte elmenni.






#1, S.Barbara - 2009. június 1. hétfő - 10:49
Szia Annamari!
És milyen volt az előadásod visszhangja? Kaptál gondolom elismerő szavakat, biztosan sok kérdést is…tényleg, ezen az előadáson olyanok is részt vettek,akik a témával kapcsolatban még nem tudnak annyit és /vagy nem alkalmazzák?
Biztosan nagy élmény lehetett, gratulálok az előadáshoz!
Barbara
#2, Annamari - 2009. június 1. hétfő - 20:12
Csak a “tömény szakma” volt jelen, doktoranduszok, egyetemi oktatók stb. Biztos volt, akinek még új volt ez, és sokaknak nem annyira, voltak, akik érdekesnek tartották, voltak, akik csúnyán néztek rám (velük nem foglalkozunk
), aki számít (nekem), biztatott. Azt hiszem, ez a lényeg.
#3, mynona - 2009. június 2. kedd - 12:56
Akkor ez nem is volt Neked uj, hiszen atelted ezt mar parszor a jatszoteren is…
#4, Erzsi - 2009. június 16. kedd - 12:04
Gratulálok az előadásodhoz!:)
Amennyiben tervezed, esetleg lehetne egy “kétnyelvűs” találkozó, a fórumtalálkozóhoz hasonlóan azok számára, akik a mesterséges nyelvtanítást aktívan űzik. Gondolok itt azok részvételére is, akiknek munkájuk, elfoglaltságuk miatt lemorzsolódtak a munkabaállás miatt a napi szintű forumozgatásról, viszont aktívan űzik a dolgot (pl. én és a két gyermekem- Attila 6 és katica 3 éves:)), már az okosbaba létrejötte előtt elkezdtük, akkor még nem is volt tudomásunk arról mit is csinálunk tulajdonképpen tudományosan (doman módszer). Attila mamaának fordítja angolról a meséket magyarra pl. és mindent értenek, és beszélnek is, bár kevésbé) Szóval, ha ilyesmit tervezel, gondolj ránk is:)
Üdvözlettel, további sok sikert, Erzsi Ató és Katica
Ui: régebben kaptam én is Multiply-os levveleket, amit egy idelye nem kapok. Lehetne arról szó, hogy a keringő anyagokból mi is részesüljünk? Van sok, és rengedteg dvd stb, amit mi is kölcsön tudunk adni másolásra stb. Orvos vagyok és mostanában nincs időm fórumozgatni heti 60 óra munka mellett:)
Erzsi
#5, Annamari - 2009. június 18. csütörtök - 20:49
Erzsi, köszi, megfontolom az ötletet. A multival kapcsolatban: szerintem csak beállítás kérdése, kapsz-e levelet.