“Anya, magyarul mondd!”
Rita ebben a hozzászólásában felvetette, hogy előfordul, hogy a kicsik visszautasítják az idegen nyelven beszélgetést, mesélést. Általában minden gyereknél van ilyen időszak. Ne ijedjünk meg ilyenkor, bár nem adott, meddig tart ez az időszak, lehet pár nap, hét, vagy hónap, el fog múlni! Jó ötlet lehet az idegen nyelvű báb, vagy plüssfigura. Én azt szoktam mondani a lányomnak, ha így reagál, hogy “Te beszélj nyugodtan magyarul, nekem angolul van kedvem beszélni.” Általában hatásos, és pár mondat után ő is angolra vált. A lényeg, hogy ne erőltessük! Maradjon az idegen nyelv továbbra is szórakozás!
-
#2 írta Kati (3 évvel ezelőtt)
-
#4 írta Vig-Tamás Erzsébet (3 évvel ezelőtt)
Kati, köszi az ötletet, ezt ki is próbálom.
Annamari, az angol és a román nyelveket próbálom tanítani. Flóra 29 hónapos, és már kezdett beszélni, amikor elkezdtem tanítani. Most már tudom, hogy hamarabb kellett volna. Mondja, hogy nem beszéljek angolul (románul)és nyafog. De érdekes mert felismeri, hogy mikor melyik nyelvről van szó! Mivel elutasító, valóban van bennem is egy kis ellenérzés is, hogy valamit nem jól csinálok, de azért nem adom fel. Kipróbáltam, amit írtál, hogy azt mondtam neki: “Nekem most angolul van kedvem beszélni,te nyugodtan beszélj magyarul” – és lássanak csodát, ez bevált! Úgyhogy újult erővel belevágunk, most gondolkodom nagyon, hogy be kellene szerezni pár jó kis angol mondókás könyvet, mert az még nincs nekünk.
Köszönöm az ötleteket még egyszer! -
#5 írta Vig-Tamás Erzsébet (3 évvel ezelőtt)
-
#6 írta Gyurcsik Emese (3 évvel ezelőtt)
Én kb 14 hónapos korától foglalkozom a kislányommal angolul. Most már lassan 3 éves lesz, és tényleg nagyon sokat megért, ha angolul kérek valamit reagál rá, az angolul feltett kérdésre is válaszol, de magyarul. Angolul nem hajlandó beszélni, esetleg nagy ritkán 1-1 szót. Úgy tűnik, teljesen passzív nála ez a nyelv. Ilyen esetben mit lehet tenni? Legyek türelmes? Vagy valamit elrontottam?
-
#8 írta Gyurcsik Emese (3 évvel ezelőtt)
Kedves Annamari,
köszönöm a válaszodat. Az elején hétvége kivételével minden nap angoloztunk, rövidebb angol nyelvű meséket, animációkat néztünk együtt, közben angolul magyaráztam neki hozzá, vagy miközben játszottunk, angolul beszéltem, angol nyelvű mesekönyveket olvastunk. Ez max egy óra volt, de legalább fél óra. Az utóbbi néhány hónapban már kicsit lazítottam rajta, inkább csak 3-szor egy héten angolozunk, angol mesekönyvet olvasunk, és berakok angol mesét neki. Nem utasítja el, szívesen hallgatja az angol szöveget. Magyarul nagyon hamar elkezdett beszélni, másfél évesen már 2-3 szavas mondatokban, kicsivel két éves kora után már mindent ragozott. De angolul nem hajlandó:) Pedig a nem túl bonyolult angol mondatokat gyönyörűen megérti, mert a kérdésre válaszol, csak éppen magyarul….
Üdv,
Emese - Bejegyzés RSS
-




Nem olvastam végig minden hozzászólást, mielőtt írtam volna a főoldalra, de utólag, látom, hogy más is van olyan helyzetben, hogy visszautasítja a gyerkőc az idegen nyelvet. Nálunk csak az a gond, hogy már elég régóta tart ez, és nem úgy tűnik, hogy elmúlna, sajnos. De azért ezt kipróbálom, amit ítál, kíváncsi vagyok hogy reagál rá?